A'la Bamba lapszámok Oldalak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. A'la Bamba 1999. május főoldal
A GÖRCSÖNYI BAMBA CLUB KÖZSÉGI LAPJA

A' la Bamba

1. évfolyam, 3. szám
1999. május

GARÉ

Megoldás Görcsönyből?
Garé réges-régen több, mint holmi veszélyes hulladékokról elhíresült község. Garé a magyar környezetvédelem szégyene és csődje. Emellett a kisszerű hatalmi játékok, az egymásnak feszülő indulatok és a gőg gyakorlóterepe is. Amióta - még 1989 tavaszán - A HELYZET című Pécsett szerkesztett hetilap először tárta az ország nyilvánossága elé a teljes igazságot, kevés érdemi lépés történt. A megsemmisítésre vonatkozó javaslatok részben a helyiek ellenállásán futottak zátonyra, a biztonságos tárolást pedig még rövid távon sem sikerült megoldani. A görcsönyi Bamba Club Elnöke, Besenyei Géza ez év elején megoldási javaslattal állt elő. Tervét élénk érdeklődés kíséri a tárca és a környezetvédelemmel foglalkozó alapítványok oldaláról is. Az Új Dunántúli Napló ugyancsak hírt adott a kezdeményezésről. A pontos és valós hátteret megismerendő lapozzanak az A' la Bamba harmadik oldalára.

Vendégünk volt:
Grünwald Géza
polgármester

Clubunk áprilisi ülését megtisztelte jelenlétével községünk polgármestere, Grünwald Géza. Lapunk hetedik oldalán részleteket találnak a vele folytatott beszélgetésből.

Leonardo da Vinci Léda a hattyúval című rajzát látják Olvasóink a képen. Kérdésünk: mit mond a hattyú Lédának? A legszellemesebb képaláírások beküldői között öt cent Bambát sorsolunk ki.

EXKLUZÍV

Ezt az életet választottam...
Interjú Somló Tamással

Kevesen tudják, hogy ő is volt már a görcsönyi Diána Kávézó vendége. Még abban az időben, jó három éve, amikor gyakrabban járt el déldunántúli házába. Hogy miért jön mostanában kevesebbet, erről is faggatta őt lapunk, az A' la Bamba.
- Néhány hónapja voltunk Demjén Rózsinál vendégségben. Elmentünk, megnéztük a burjánzó tanyánkat. Dzsungel környékezi, és úgy kifosztották, ahogy kell. Mindent elvittek, még a villanykapcsolókat is. Most rámolták ki harmadszor.
- A kapcsolókon kívül mit tudtak elvinni még?
- A zuhanyozó tálcát, ami be volt már építve, na, azt is kiverték.
- Elment a kedved?
- Elment a kedvem, igen. Tudniillik nincs értelme, hogy időről-időre feltöltsem a házat! Vegyek új frizsidert, ágyat, kályhát. Minek?

(Folytatás a 3. oldalon)

Számunk tartalmából:
2 Teendőink a kiskertekben ¤ Recipe
4 Görcsönyi nyitva tartások
5 A majális programajánlata
6 Segítség a rászorulóknak ¤ Sak
8 Homok a játszótérre ¤ Bamba vigyor
A'la Bamba lapszámok előző következő A'la Bamba