JÓKAI ANNA:

A tavalyi hó

Tudunk emlékezni. Az egyik legnagyobb csoda. Mivé lenne az ember, és mivé nem, az emlékei nélkül? Villon kérdi: ,,Hová lett a tavalyi hó?" Hová, hová? Ha belegondol, sajog a szív. Elment az anyánk, a játszótársak szétszéledtek, a szerelmesünket vagy mi hagytuk cserben, vagy ő lökött ki bennünket. Egyre kopottabbak, összemosottabbak a felidézett vonások. A személy pontos rajzát előbb-utóbb elmaszatolja a nagyidő irgalma. A hely az, a történések színtere, ami a legtovább velünk él. Nem a tavaly hó, csak ahová hullottak a pelyhek. A táj, ahol öröm és bú megesett. Sokszor nem is tudjuk pontosan, kivel és mikor - de valahol ott voltunk, valahol betöltött minket valami. Színeket látunk, illatot érzünk, íz gyűlik a szánkba. A hely életre kel. Egy faragott szék karfája, a sarokban púpos árnyék, egy védelmező kék-lila pongyola, az egészen kicsit odakozmált tej szaga, a lámpa fénykörében kiskanál. Ölben ül a rügyező baba-Én. Az udvar, a csikorgó kavics, a nap, ahogy ferdén rásüt a sárga ház falára. A bodza-bokor sátra, az át-átvillanó fénypamacs - alatta lapulnak a játszódó társak. A bimbó-Én, feslés előtt. A folyópart a Hold alatt, távoli tetők nedves csillogása, a szerelmesek egymáshoz tapadó lábfeje, nehéz, fűszeres illatok, a piros virág a sötétben kipattan. Az Én szirmai már rezegnek. Aztán minden hervadni kezd, de a termés az Én-ben súlyosul. Felidézzük a tavasz- és nyáridőt. A múltban el-ellakunk - nincs olyan lerombolt kőház, beépített rét, kiirtott erdő, fölszáradt patak, ami az emlékeinkben ne volna ép és csorbítatlan. A hely szelleme nem pusztul el, a Genius loci működik. Hol van a tavaly hó? Beszívta a Föld. Hol a régi aranynapok? Beszívta a lélek. Az is van, ami láthatatlan.

KARÁCSONY

Ünnepi számunk tartalmából:
5	Megjött a gáz ¤ Sajtó és beton
6	Opi a gólvágó
9	Ami jogosít... Vitray Tamás írása