Oldalak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

A'la Bamba lapszámok

A'la Bamba 2000. nyár főoldal

A GÖRCSÖNYI BAMBA CLUB KÖZSÉGI LAPJA

A' la Bamba

II. évfolyam, 3. szám
2000. nyár

BREITENBRUNNI KIRÁNDULÁS
Tízezer lépés kéne csak

Lapszámunk ezúttal szinte tematikusnak nevezhető: hagyományainkkal némileg szakítva, igen jelentős terjedelemben foglalkozunk ugyanis a görcsönyi delegáció május végi, németországi látogatásával. A tudósítás címe persze szimbolikus: nem a két község közötti, valóságos távolságot jelöli, hanem azt a hosszú utat, amelyet a civil szervezetek (újjá)építésében, a közösségfejlesztésben, az emberi kapcsolatok ápolásában kell megtennünk ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz - és önmagunkhoz is. Szándékaink szerint beszámolónk hangneme mégsem komor, és a szöveg is csak itt-ott elgondolkodtató.

Kiküldött tudósítónk jelenti

Mikor még nem tudom, kihez kerülök, aggódva mondogatom útitársaimnak, csak nehogy hentes legyen az illető, aki esetleg kivégez, és fölírja a falra a véremmel, hogy: PIX.
Odaérünk, és kiderül: vendéglátóm nem hentes. Mészáros.

(Folytatás a 3. oldalon)

LEONARDO

Nem változtatunk szokásos rejtvényünk bevált formáján: ismét Leonardo da Vinci rajzához kérünk magyarázatot. Vajon miféle szerkezet, építmény, állványzat (nem kívánt rész törlendő, a kívánt bővítendő) lehet ez, amelyet ismét a reneszánsz mester hagyatékából másoltunk ide? A megfejtők között Unicumokat (bocsánat, Bambákat) sorsolunk ki.
Számunk tartalmából:
2 Recipe: breitenbrunni koktél
3 A' la Bamba - Cseri László jegyzete
4 Vendégoldal: Béla újság
6 Házunk tája
8 Bamba vigyor
A'la Bamba lapszámok előző következő A'la Bamba