MAKOVECZ IMRE:

Kettéválik a tenger

Nem tudom, hogy az, ami feledésbe merült, különbözik-e attól, ami még el sem jött. Látva a földből kinőtt növényt, ismerve képességeimet, azt kell mondanom, lehetetlen. Az élet lehetetlen. És el kell ismernem, lehetséges, és úgy teszek, mintha semmit sem vettem volna észre, teszem, amit éppen teszek, mondjuk, rakok a tűzre, érzem, hogy forró, látom a lángokat, tudom, hogy tűz, lobog, füst, láng és gőz elegyedik, buborékok pattannak el, sistereg, látom, de nem tudom, mi a tűz. Úgy teszek, mintha tudnám, mit csinálok, csöngetnek, megyek ajtót nyitni, megjött M., nézem, mit hozott.
Így élek, és így fogok meghalni. Boldog vagyok, vagy szerencsétlen? Egy sötét világból jöttem, és most elvakulok a fénytől, vagy rabbá tettek engem, és nem láthatom az én világomat. Feledésbe merült-e minden, ami itt lenne körülöttem, vagy el se jött még? Én merültem-e feledésbe, és így azt sem tudom, hogy emlékeznem lehetne, vagy emlékezhetne rám valaki, aki még nem jött el?
A magban benne van a jövőbeli fa minden porcikája. A kifejlett fa elejti a magját, amelyben... Szóval, aki a virágot nézi, azt mondja szép, nem pedig azt, hogy lehetetlen. Lehetetlen, hogy a láthatatlan élet szimmetriába rendeződik, átalakítja a szervetlen anyagot, és metamorfózisról metamorfózisra haladva növekszik.
A köböl eleven élet formálódik, szokik a magasba. Az ég egyesülni akar a földdel. Érvényesülni akar az a tüzes vonzalom, amely kifejezi, hogy ami fent van, az van lent is, és ami lent van, az van fent is.

KARÁCSONY

Ünnepi számunk tartalmából:
3	Szegecs és körmölő fogó
8	Válaszok év végi körkérdésünkre
11	Szilveszteri álhírek