2001.
június
|
|
III.
évfolyam, 3. szám
|
A'
la Bamba
A
GÖRCSÖNYI BAMBA CLUB KÖZSÉGI LAPJA

Kockázatos
játék
Állok az utcán, a barátommal beszélgetek. Nyár van, meleg és por.
Pelikán, szombat délelőtt. Épp arról folyik a szó, hogy a fiatalok
milyen szívesen száguldoznak a kis utcákon keresztbe-kasul. Hogy
felelőtlen dolog ez, hiszen szép az idő, kinn játszanak a gyerekek,
és még, Isten ne adja, baj is lehet abból, ha némelyek autópályának
képzelik a lakótelepet, önmagukat meg valami Fittipaldinak |
Épp itt járunk a gondolatainkkal, amikor valaki - mintha csak
szemléltetni akarná az elhangzottakat - végigvágtázik a délelőttön.
- Megint valami hülyegyerek - dörmög a bajsza alatt a szomszéd,
és csóválja a fejét. De nem. Ezúttal nem a szokásos porfelhőlovagok
egyike az, hanem egy fehér Skoda.
- Ez egy rendőr - derül föl most a barátom - ismerem, ott lakik
lenn, a templom alatt.
Mindjárt nyugodtabb az ember.
sky - Fotó: Bistream INC.
|
|
Vendégünk
volt:
Breitenbrunn
Viszonozta a görcsönyi küldöttség látogatását egy körülbelül ötven főt
számláló breitenbrunni csapat. A három nap, amit vendégeink nálunk töltöttek,
igazán jó hangulatban telt, és csak remélni merjük, hogy ők is hasonlóan
jó érzésekkel távoztak, mint amilyenekkel most mi gondolunk vissza rájuk.
Fényképekkel illusztrált, részletes beszámolónk lapunk negyedik-ötödik
oldalára került.
Firkák
a söralátéten

Kedves Szerkesztőnk, dr. Seregélyesi János ezúttal
ritka meglepetést küldött. Az általa hozzánk címzett söralátéten ugyanis
Bohumil Hrabal kézjegye olvasható. A népszerű cseh író csodálatos filmjei,
novellái és regénye máig élénken élnek emlékezetünkben. A firkáknak
előkelő vendége van tehát, igyekezzünk az illem szerint viselkedni.
Mai firkánk épp ezt hivatott elősegíteni. (2. oldal)
Kávéház
Folytatjuk hamar népszerűvé vált, új sorozatunkat, amelyben a törzsasztal
vendégei beszélik ki a falu ügyes-bajos dolgait (2. oldal). Olvasóink
közül ugyanakkor többen fájlalják a kétéves hagyomány, a Receptrovat
tetszhalálát. Nem szeretnénk áltatni Őket, ezért közöljük: a rovatszerkesztő
döntése számunkra is igen fájdalmas, és a sorozat csak úgy lenne folytatható,
ha olvasóink maguk küldenék be ötleteiket.
|