Vissza 2004. június 24-28. Görcsönyi delegáció Breitenbrunnban

2004. június 24-én indultunk 4.00-kor Görcsönyből.
18.00-kor érkeztünk, a tűzoltóság épülete előtt felállított sátorban fogadtak bennünket és innen mentünk a szállásadó családokhoz:

Június 25. péntek délelőtt Mindelheimben találkoztunk dr. Hermann Haisch-sal, az ottani járásbíróval, aki szeretettel üdvözölte a 10 éves partkapcsolatot és bemutatta 'Unterallgäu' megyéjük életét és gazdaságát.

Megtekintettük Pfaffenhausenben a növényszárító és granulátum készítő üzemet. Itt a gazdák által betakarított, a tehenek etetésére használt füvet szárítják ki, és granulátumot préselnek belőle, amivel télen etetik az állatokat. Más növények (kukorica, gabona, borsó stb.) szárítását is elvégzik.

Ezek után egy halnevelőt tekintettünk meg, ahol ikra és minden korosztályú halat is tenyésztenek eladásra továbbnevelésre, illetve fogyasztásra is. Itt fogyasztottuk el a remek, halból készült ebédünket is.

Délután Bedernauban tekintettük meg a templomot,...

majd a Baumgärtle-i Mária kegytemplomot és a mellette található csodaszép kertet csodálhattuk meg.

Késő délután a Breitenbrunn határában felállított tábla leleplezése következett, melyen a franciaországi Plouigneau és a magyarországi Görcsöny községek partnerkapcsolataival büszkélkedik minden arra járónak.

Innen a Breitenbrunni zenekar vezetésével a tűzoltószertár előtt felállított fesztiválsátorba mentünk, ahol kitűnő helyi sörökkel ünnepelhettük a testvérközségek polgárai között kialakult barátságokat.

Június 26-án szombaton délelőtt a Breitachklamm nevű helyet tekintettük meg. Ez egy kanyon, melynek az alján a folyó helyenként csendes patakként, helyenként dühöngő árként kíséri utunkat.


További képek1, további képek2 az interneten Bretachklammról

Innen egy üzletközpontba mentünk vásárolgatni, majd Ottobeurenbe utaztunk, ahol a templomot tekintettük meg, majd egy kis séta következett a városközpontban.

Június 27-én vasárnap egész nap szabad program volt a házigazdákkal.
Utolsó esténken a Bedernauban felállított fesztiválsátorban a Breitenbrunni zenekar játszott.

Itt került sor polgármestereink búcsú és értékelő beszédére, valamint a Görcsönyiek erre az alkalomra készült Zsolnai váza ajándékának, illetve a fentebb bemutatott, előző napon leleplezett Breitenbrunniak partnerkapcsolatot bemutató táblájának egyik példányának átadására, ami a görcsönyi Községháza falán lett elhelyezve.

Június 28-án reggel 8-kor búcsúztunk el vendéglátóinktól, és indultunk haza.