| |
Látványterv a körforgalomról |
A görcsönyi körforgalom létesítését a faluközpontban még
2003 tavaszán 279 aláíró kérte. Úgy tűnik, ebben az esztendőben lehetőség
is nyílna a beruházás megvalósítására. A hetvenötmillió forintba kerülő munkálatok
költségének egyharmadát a Baranya Megyei Közútkezelő Kht., egyharmadát a MOL
Rt. fizetné, egyharmadát pedig a községnek kellene állnia. Ez a huszonötmillió
forint óriási pénz, ugyanakkor nem valószínű, hogy még egyszer ilyen lehetőségünk
adódik, hogy minden forintunk mellé kapunk kettőt. Amennyiben igennel döntünk,
úgy a körforgalom még ebben az esztendőben megépül, és így megkezdődik a faluközpont
rehabilitációja is. Vajon akarjuk-e ilyen áron is? A kérdésről május 5-én
18 órakor a Művelődési Ház emeleti termében közmeghallgatás volt.
Parázs vitában községünk polgárai végül abban egyetértettek, hogy szükséges
a körforgalom, valamint az északi, déli és nyugati határában forgalomlassító
járdaszigetek kialakítása. Jegyzőkönyv hamarosan.