| |
2006. május 18. Lakossági Fórum |
Felhívás Lakossági Fórumra
Mint bizonyára tudják, települ más községekhez hasonlóan évek óta próbál megoldást
találni a szennyvízcsatorna hálózat tervére, kivitelezésére.
Eddig megfelelő pályázati források híján nem sok esélyt láttunk a közeljövőben
történő megvalósításra. Információink alapján azonban néhány éven belül reális
esélye van annak, hogy településünk is a nyertes pályázók között legyen.
A megvalósítás pályázati forrás nélkül ugyanis lehetetlen, és e mellé még szükség
van önerőre is, melyet lakóegységenkénti hozzájárulásból tudunk előteremteni.
Településünkön az előzetes tervek alapján a hozzájárulás mértéke lakóházanként kb 240 000 Ft lesz. Ennek megfizetése még a pályázat beadása előtt mindenkire nézve kötelező, hiszen az önrész meglétét igazolni kell.
A fizetési kötelezettségnek kétféleképpen lehet eleget tenni:
ˇ Egyik mód, hogy a hozzájárulást egy összegben befizetik az önkormányzat által
meghatározott időpontban.
ˇ Másik mód, hogy havi rész1etekben, lakáscélú elődtakarékossággal fizetik meg,
melyhez 30% állami támogatás, banki kamat is járul, így önöknek a szükséges
összeg egy részét kell csak kicsi részletekben megfizetni.
Ahhoz, hogy a lehetőségek között valóban jól dönthessenek szükséges, hogy részletes tájékoztatást kapjanak a fizetési feltételekről. Ennek érdekében
2006 május 18. 18 órára lakossági fórumra hívom Önöket a Művelődési Házban.
Mivel községünk fejlődésének újabb óriási lépése lesz a szennyvízcsatorna-hálózat megépítése. tisztelettel kérem, hogy feltétlenül jelenjenek meg a lakossági fórumon, ahol a tervezett csatorna-hálózattal, és annak finanszírozásával kapcsolatban minden kérdésükre választ kaphatnak az Önkormányzat, és a részletfizetést segítő pénzintézet részéről is.
OTP Lakástakarékpénztár