Vissza 2006. június 16. Tanévzáró

Tanévzáró

Varga Ágnes iskolaigazgatónő beszéde:

Tanévzáró ünnepélyünkön szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket, szülőket, kollegáimat és az iskola valamennyi tanulóját.

Nem olyan régen még a gyermeknapi kirándulásra készültünk, s ma már a tanév zárására gyültünk össze. Elérkezett a nap amikor kezetekbe kapjátok bizonyítványotokat és sokan örömmel néhányan szomorkodva nézik a beírt jegyeket. Iskolánk 120 tanulója közül 14-en zárták jeles vagy kitűnő tanulmányi eredménnyel az évet, 1 tanuló ismétli meg a tanévet és 3 tanuló tesz javítóvizsgát.
Versenyekben és vetélkedőkben gazdag tanévet fejeztünk be, ahol tanulóink igen szép eredményeket értek el. Mielőtt azonban az eredmények ismertetésébe fognék, szeretném megköszönni a fenntartó önkormányzatok támogatását, közreműködését, amellyel hozzájárultak intézményünk működéséhez. Ők azok, akik érvről-évre gondoskodnak arról, hogy az iskola megtartsa működő képességét, ők biztosítják a mindennapokhoz szükséges feltételeket. Támogatásuk úgy érezzük, nem marad viszonzatlanul, mert tanulóink és felkészítő nevelőink sok szép eredménnyel és elismeréssel büszkélkedhetnek és járulnak hozzá iskolánk jó hírnevének megőrzéséhez.

Most pedig szeretném ismertetni az idei év legkiemelkedőbb verseny eredményeit:
A Szivárványos Cigánykerék elnevezésű országos műveltségi vetélkedőben intézményünk 8. osztályos tanulói az országos döntőbe jutottak: Sadi Mounira és Bogdán Adrienn. Felkészítő tanáruk Dömös Gézáné.
Az 5.osztály tanulói budapesti kiránduláson vehették át országos különdíjukat a Nutrikid Játszva Egészségesen pályázaton. A csapatot felkészítette Dr.Deliné Szegvári Csilla.
A Víz Világnapja alkalmából rendezett internetes vetélkedőn országos 12. helyezést ért el az 5. osztály 5 fős csapata a csapat tagjai: Pokol Petra, Szemelyácz Dóra, Marton Erika, Németh Kálmán, Bogdán Dávid.
Felkészítő tanár: Dr. Deliné Szegvári Csilla
A TESZTKÓDEX Országos levelezős versenyen, ahol évfolyamonként 300-500 gyerek vesz részt az alábbi eredmények születtek.
2.helyezett Molnár Zoltán történelem
14.helyezett Oláh Viktória magyar nyelv
8. helyezett Szemelyácz Dóra 6. osztályos tanuló
15. helyezett Vidák Róbert 8. osztály tanuló
A Bendegúz elnevezésű Országos levelezésű versenyen matematikából arany minősítést kapott Haszilló Mariann 2. osztályos tanuló.
Az oktatási Minisztérium Természettudományi versenyén külön díjat kaptak 8. osztályos tanulóink Bodócs Attila, Horváth Ivett, Kadia Dorisz, Miklós Emőke.
Felkészítő tanár: Derváli Lórándné
Az Alpok-Adria internetes vetélkedőn Baranya megyei győztese iskolánk 5. osztályos csapata lett akik egy 3 napos találkozón vehetnek részt a térségből érkező diákokkal. Csapat tagjai: Pokol Petra, Szemelyácz Dóra, Marton Erika, Németh Kálmán, Bogdán Dániel.
Felkészítő tanár: Dr. Deliné Szegvári Csilla
A Siklósi Vízmű rajzpályázatán 2. helyezést ért el Haszilló Tamás 6. osztályos tanuló.
Felkészítő tanár: Derváli Lórándné
Mint ahogy a következő rajzpályázatok résztvevőinek is 1. helyezett lett a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola rajzpályázatán1. helyezett lettLőrincz Inez és Balogh Ibolya, ugyanitt 2 lett Hajas Dominika.
Az állatok világnapja alkalmából rendezett rajzpályázaton mely a Szivárvány Gyermekház és a Pécsi Terrárium közös pályázata 2. helyett lett Miklós Emőke, különdíjas Szeidl István, Vigh Judit és Szemelyácz Dóra.
A Berze Nagy János Művészeti Iskola rajzpályázatán díjazott tanulóink: Szombathelyi Vivien, Horváth Ivett, Kadia Dorisz, Miklós Emőke.
A városkörnyéki iskolák versenyeiben iskolánk tanulói az alábbi kiemelkedő eredményeket érték el:
A diósviszlói népdaléneklési verseny 3. helyezettje lett Komáromi Fanni
Felkészítő tanár: Papp Nikolett
Matematikából Berkesden1. helyezett Pokol Petra, 3. Horváth Ivett. Felkészítő tanára Dr. Deliné Szegvári Csilla.
A vers és próza mondó versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Horváth Ivett és Kadia Dorisz. Ivett Kozármislenyben 1. helyezést ért el, Pellérden 4-ket. Dorisz Diósviszlón 1. helyezést ért el, Pellérden pedig 2-kat.
Felkészítő tanár: Dömös Gézáné
Magyarmecskén első ízben jártunk mesemondó versenyen ahol Dicső Viktória 2. helyezést ért el, Németh Kálmán 3-kat.
Felkészítő tanárok: Szabó Gézáné, Dömös Gézáné
Kiemelkedő sporttevékenységéért Kocsis László kap elismerést aki az atlétika összetett körzeti verseny 3. helyezettje lett.
Iskolánk pedagógusai ez évben több pályázatot írtak és nyertek is el.
Két európai uniós pályázat eredményeképp jelentős támogatáshoz juthat intézményünk:
- a felkészülés a kompetencia alapú oktatásra c. pályázaton 18 millió Ft-ot.
- ,,Hatan hatékonyan" -Integrációs pályázaton 4,8 millió Ft-ot nyert iskolánk.

A diákönkormányzat számtalan emlékezetes rendezvényt valósított meg ebben az évben. Így a papírgyűjtést, a mikulásnapi tombolát, a pótszilveszteri discot, a farsangot, a húsvéti vásárt, a bolond discot és végül de nem utolsósorban a gyermeknapot, ami sokáig emlékezetes marad, úgy gondolom mindannyiunknak s főleg a gyermekeknek.
Ez évben először került megrendezésre a néprajzi kiállítások, a szőkei és regenyei, reméljük ezzel hagyományt teremtettünk. Szeretnénk folytatni.
Az iskolai Ki-Mit-Tud-on, nagyon színvonalas és sokféle produkciót láthatott minden szülő. Első évben működtünk a cím elnyerése után ÖKO iskolaként így nagyon sok új programmal bővült iskolai kínálatunk. Megünnepeltük a jeles napokat, kirándulni voltunk, felépült a sziklakert és rendületlenül gyűjtjük a kupakokat és a műanyag palackokat
Értékelte az osztályok közötti tisztasági és tanulmányi versenyt. Az iskolagyűlés keretében 40 tanuló kapott jutalmat tanulmányi munkájáért illetve környezetvédelmi tevékenységéért.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a nevelőtestület valamennyi tagjának az egész évben tanúsított gondos, lelkiismeretes, oktató-nevelő munkáért. A sok tanórán kívüli versenyért, vetélkedőért, emlékezetes előadásokért, szakköri tevékenységért.
Külön szeretnék köszönetet mondani iskolánk szülői munkaközösségének áldozatos és fáradságos munkájáért azért a sok rendezvényért és az anyagi támogatásért, amit iskolánk tanulóinak nyújtottak.
Szeretnék elköszönni a 8. osztály szülői munkaközösségének vezetőjétől, aki több éven keresztül látta el ezt a feladatot.
Ezúton köszönjük Kovács Jánosné, Horváthné Dallos Rita, Szombathelyi Józsefné több évi munkáját és fáradozását.

Most pedig a legjobb tanulmányi eredményt elért diákjainknak szeretnék jutalmakat átadni.
1. osztály: Tóth Balázs, Hódosi Renáta
2. osztály: Bodócs Virág, Kovács Beatrix
3. osztály: Hajas Dominika
4. osztály: Vígh Judit, Kosztics Kitti, Szeidl István
5. osztály: Szemelyácz Dóra, Pokol Petra
6. osztály: Fehér Tamás
8. osztály: Kadia Dorisz, Horváth Ivett, Szombathelyi Vivien