Éltek itten nagyapák |
- A Ballada a városról című lemez után ez a második ,,fejezet"
az emlékezésben. Miért fontos mindez?
- Mert tényleg múlt idejűvé vált minden - ezek a nagyapák sajnos, már nem élnek.
Illetve, bennem, bennünk. Úgy vagyok vele, hogy mindenkit a nagyapámnak érzek,
a sváb parasztembert, a rabbit, a magyar öregeket, még Kádár Jánost is: no nem
azt, akire mindenki gondol, hanem idős, nagyon bölcs molnármestert. Ők mind
élő figurák voltak.
- Mit tudtak még ezek az emberek, amit mi már nem?
- Nem is tudás ez, hanem adottság. Az élettempójuk volt más, amitől tartalmasabban
éltek. De talán azt mégis tudták, hogy semmit se lehet gyorsan, sietve végezni.
Amióta Pécsről magam is ideköltöztem Görcsönybe, kezdek rádöbbenni, hogy semmi
sem olyan sürgős. Jó ez a 16 kilométernyi távolság, ez a húsz perces ráhagyás.
Érzem, már nem fal fel úgy az idő, bár azt is tudom, hogy még nem vagyok igazán
rendben
- A lemez borítóján nagy nevek, Zorán, Demjén, Vitray szerepelnek. Miképp sikerült
őket megnyerni az ügynek?
- Velük régi, évtizedes baráti-pályatársi kapcsolat köt össze. Zoránt még akkor
interjúvoltam meg először, mikor a Napló gazdaságpolitikai rovatában dolgoztam,
és ennek az interjúnak köszönhetem, hogy később riportkönyvet írhattam róla.
Demjén Rózsival tényleg ezer éve jóban vagyunk. Vitraynak pedig a riporterosztályába
jártam. Neki igen tetszett az előző CD, ezért vállalta, hogy kicsit amolyan
ülök és mesélek-stílusban elmondja azt a szöveget, amit egyébként ő írt.
- A CD-n főképp próza szerepel, illetve egy általad írt dal. Hogyan, mikor születnek
a művek?
- Félreértés ne essék, nem tartom magam se írónak, se költőnek. Én balladáknak
hívom, amiket írok, voltaképp epikai képekről van szó, igazából történet nélkül.
Egy csöndes falu kell hozzájuk és egy írógép.
Méhes Károly
Sz. Koncz István 1961-ben született Pécsett. A Budapesti Műszaki Egyetemet végezte
el, majd újságíró lett. A DN-nál majd a Helyzetnél és a Pécsi Térnél dolgozott
Bár 1991-tól üzletkötő, az írást nem hagyta abba. Ebben segít neki Görcsöny,
a felesége és két gyermeke.