- Negyvenegy évesen küldték rokkantnyugdíjba - súgta órásmester barátom a számomra ismeretlen, ötvenhez közeledő úrról, egy díszes teremben, valamikor '96 telén. Az urat épp egy ismert gazdasági vezető engedte maga elé ebben a bizonyos teremben, hogy átadja neki a Pécs-Baranyai Kereskedelmi- és Iparkamara Innovációs-díját. Ennyit tudtam hát róla, és vállalkozásairól, meg aztán mesélte valaki, hogy a súlyos szívelégtelenség és az ijesztő diagnózis ellenére annak idején úgy döntött: nem megy nyugdíjba. Bár otthagyta addigi állását, a mohácsi Vízügyi Társulás lakatos üzemét. Néhány társával új céget alapított, a Pig-Techn Kft.-t, amely a sertéstenyésztés technológiai segédberendezéseit kezdte gyártani. Magyarul: etető- és itatórendszereket etc., amelyeket utóbb már számítógép vezérelt. A cég az első évben 50 millió forintos forgalmat mondhatott magáénak, ezt öt év alatt sikerült megtízszerezni. Idővel a Pig-Techn piacvezető cég lett Magyarországon. Emellett Péter György új vállalkozást alapított. A Tier-Tech elsősorban a baromfi-technológiák gyártója és szállítója lett, és megvásárolta a néhai mohácsi autószervizt, ahol pazar üzemcsarnokokat és irodákat épített. A helyiek szerint szinte csodát művelt az addig lepusztult környezetben. Beszéltek aztán az emberek egy - ugyancsak Péter György nevéhez fűződő - magyar-holland vegyes vállalatról is. A Pluimers Hungária (elsősorban állattartó telepeken) épületek utólagos hőszigetelését végzi. Egy reggel aztán ott álltam ezzel a kevéske ismerettel a hátam mögött az ötvenhez közeledő úr szobájában. - Jött, vagy küldték? - kérdezte. Láttam, hogy nagyon fáradt. - Sokat gondolkodtam, szabad-e ezt a beszélgetést vállalnom. Tudtam, hogy nem a legjobb passzban vagyok. De a képhez hozzá tartoznak a negatív és pozitív dolgok is. És szeretném bemutatni a negatívumokat is magamról. Az állapotomról, a munkámról, a gondolataimról, a múltamról és remélem, a jövőmről. Elhallgatott, csönd volt. Nem is tudtam, mit mondhatnék. A kora tavaszi nap betűzött az ablakon. - Küldtek, de jöttem - feleltem végül. ,,Úgy kell élni, mintha még minden megtörténhetne, és akkor meg is fog történni. Játszani kell." (Spiró György) I. Az évszám semmit sem ér, körülbelül derékig értem magamnak Péter György: - Palotabozsokon születtem. Falusi gyerek vagyok. Azzal együtt vallom magam falusinak, hogy iparos dinasztiából származom. A nagyapám, édesapám egyaránt kovácsok voltak. Ott nőttem föl ezek között az emberek között - a ház a mai napig megvan még, csak sajnos, most már évek óta üresen áll. - A konyhából két irányba lehetett menni: a szoba felé illetve a kovácsműhely felé. Képzeljen el egy kis, baranyai falut, s a faluban, pontosabban a központban, éppen a templommal szemben egy házat, amelynek utcafrontján nagy műhely áll, előtte pedig terebélyes eperfa; oda kötötték a lovakat. Vagy a falhoz, egy kampóra. Apám, nagyapám ott patkoltak, ott húzták a kocsikerékre a sínt, a ráfot, készítették a szekerek és hintók díszvasalását. A negyvenes-ötvenes-hatvanas években a kovácsnak mindenhez értenie kellett. - Hogyan laktak? - A konyhából nyílt a spájz, a füstölő. Egy - ugyancsak a konyhából nyíló -, meglehetősen kis szoba volt a miénk. Négyen éltünk együtt, a szüleim, az öcsém és én. A következő, hasonlóan kis szobát ketten lakták, apai nagyapám és nagyanyám. Persze, volt még az úgynevezett első szoba. Némely vidékeken tisztaszobának hívják az ilyet. Nagyon szépen, bebútorozottan, többnyire lesötétítetten állt, de soha, senki nem lakta. Mégis szerettem, mert a szekrények tetején ott álltak a befőttek. - Az udvar két részből állt. Az egyik felében pompázott a kert, a kert alatt pedig csobogott a patak. Kacsákat, libákat neveltünk, sertést tartottunk, csirkéket, egyszóval jószágokat, amelyek a mindennapi élethez elengedhetetlenek voltak. - Két-három éves gyerekként már a tűz mellett lábatlankodtam. Téli napokon kellemes meleg volt. Emlékszem, nagyapámék a háborúról, a fogságról mesélgettek. Mint gyerek, csak tátottam a számat, és óhatatlanul is láttam, hogy hova ütnek a kalapáccsal, mikor kell kivenni a vasat a tűzből, és mit miért csinálnak. - A szakmát kezdetben áttételesen, később közvetlenül nagyapámtól tanultam. Egész kisgyerek voltam még, de a marhát már meg mertem körmölni. Fizikailag hozzáerősödtem a nagykalapácshoz, a kovácsfeladatokhoz. - Az iskola a templom mellett állt, odébb pedig a kézilabdapálya. Ha a kelleténél kicsivel nagyobbat dobtam, vagy rúgtam, akkor a saját kertünkbe hullt a labda. A jobb fejűek közé tartoztam, de nem voltam túl szorgalmas. Tizennégy éves koromban kerültem középiskolába. - Mohácsra? - Nem, akkoriban még létezett Bólyban a mezőgazdasági szakközépiskola. Egyszer hegesztést tanultunk. Nem tudtam, mi az a hegesztés, de úgy éreztem, nem lehet probléma. Hiszen nagyapám tudott két vasból egyet csinálni. Úgy, ahogy engem tanított. Akkor csodálkoztak a tanáraim, de később, egyszer majdnem kirúgtak. - Mert? - Vasfűrész-keretet készítettünk. Vagyis, a hússzor ötös laposvasat élével kellett meghajlítani. A srácok szereztek tizenöt-húsz ilyen vasat, és az iskolából áthordták a szomszédos téesz kovácsműhelyébe. Én átléptem, és pillanatokon belül, ahogy az ácskapcsokat szoktuk otthon, bedobáltam a tűzbe a vasakat, és gyerünk! Szegény, jó tanárunknak egy idő után föltűnt, hogy nincs meg a Péter. Hová ment? Hát, vécére. De eltelt fél óra, és még mindig nem tértem vissza. Úgyhogy keresni kezdett. Hamar rámtalált, persze, de nem jött be a műhelybe, hanem megállt az ablaknál. Ez volt a szerencsém. Schmidt Feri bácsi - mert így hívták, Isten nyugosztalja - első dühében, ahogy mesélte, ki akart csapatni az iskolából. De amit látott, mégis tetszhetett neki, mert annak hatására végül csak megrótt. - Kollégista voltam, mindig tanultam annyit, hogy elérjem a négyegészes átlagot, mert akkor nem kellett tanulószobára járni. Helyette sportoltunk, csavarogtunk, udvaroltunk. De az iskola nagyon jó szellemű volt, komoly szakmai alapokat kaptam. Illetve vittem, és továbbfejlesztettem. Humán beállítottságú lévén imádtam a történelmet, az irodalmat. Írogattam verseket, novellákat, Örkény mintájára egyperceseket, sőt, játszottam irodalmi színpadon. A szakma pedig szent volt. Harmadévesen, tizenhét éves koromban a megyei politechnikai kiállításról elhoztam az első díjat egy olyan munkámmal, amelyet negyedévben elfogadtak vizsgamunkának. - Mi volt ez? - Egy díszkerítés részletét csináltam meg, közel háromszáz óra alatt. Éppen úgy, ahogy a nyolcszázas évek elején készítették a kovácsok. Tehát hegesztés nélkül, pusztán szegecseléssel, pántolással. A későbbi évek során sikerült megszereznem. - Tudná-e még csinálni? - A kovácsmunkát? Nem. Az eszemmel még csak-csak tudnám, hogyan kellene forgatni az anyagot, de a mozdulataim már nem követnék az elgondolásaimat. Ha ácskapcsot akarnék szögletesre hegyezni, nem biztos, hogy ma is minden ütésnél forgatnám, mint annak idején. Egy szó mint száz: nagyon valószínű, hogy kétszer kellene odaütnöm, ahová valamikor egyszer kellett és így tovább. Azt hiszem, egy melegítéssel nem is tudnám kihegyezni.   kovács(Szócikk a Magyar értelmező kéziszótárból, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.) Kalapálással formált vasalások, tárgyak, alkatrészek készítésével, illetve patkolással foglalkozó iparos, szakmunkás. kovácsmunka 1. A kovács mesterségbeli tevékenysége. 2. Kovácsolással készített (dísz)tárgy, alkatrész. kovácsműhely Az a műhely, amelyben kovácsmunkát végeznek. ,,A kert alatt ott csobogott a patak..." Péter György: - Az iskola mellett illetve után otthon dolgozott tovább? - A hatvanas évek legelején, amikor a téesz alakult, bérelték tőlünk a kovácsműhelyt. Amikor az iskolát befejeztem, már volt saját műhelyük a falu szélén. Otthon csak apróságokat vállaltunk. Szegény nagyapám addigra túl volt a második agyvérzésén, és lovat nem patkolt. Hanem jöttek arra falujáró kereskedők, és a dinnyés bejött hozzánk, hogy meg kéne patkolni a lovat. Nagyapám, aki rendesen törte a magyart, elmondta, hogy ő már nem vállalja, de beszéljenek velem, én megcsinálom, ha akarom. Hogyne akartam volna! Húsz forintot adtak érte! No, akkor nagyapám leült a székre, egyik kezében a görbe bot volt, a másikban egy hosszú, vékony mogyoróvessző. Nem foglalkozott velem egészen addig, amíg a lovat körmöltem, ráigazítottam, rásütöttem a patkót, egyéb. De a szögelés kritikus pont volt. Figyelni kellett, hogy ne fájjon a lónak, de ki se szakadjon utóbb a patából. Amikor aztán az első szöghöz fölemeltem a kalapácsot, ráütött a kezemre a mogyoróvesszővel, hogy ,,te nem látod, hogy nem fan jól ez"? - Mindent tőle tanult? - Nagyon sok mindent tanultam tőle. Szakmát, virtust. Elmondta például, hogy nyomta egyik ismerősét a háborúban a falhoz a ló. Az az ember megnyomorodott, később meg is halt. Nagyapám azon a véleményen volt, hogy a körmölőfogónak, bármi történjék, az ember keze ügyében kell lennie. - Mi az a körmölőfogó? - Amikor letisztítottuk a patát, a szögek helyébe be kellett tenni egy hegyes szerszámot, így szorítottuk rá a patára a patkót. Na, ez volt a körmölőfogó. Klassz hegye volt, és ha a ló megvadult, az ember tudott vele védekezni. A hegyes végét az állat bordáihoz kellett szorítani, de persze, nem volt szabad megszúrni. Szóval, mindezt azért meséltem, hogy kitessék: nem csak szakmát tanított, hanem virtust is, nem csak virtust, hanem szakmát is. - Az az érzésem, hogy azt a körmölőfogót ön végigcipelte az életén. Máig magánál tartja. Az a körmölőfogó szerintem itt van valahol a szobában. - Érdekes, és azt hiszem, jó meglátás. Az évek alatt kifejlődött bennem a konfliktusmegoldó készség. Még akkor is ezt mondom, ha máig nem vagyok elégedett ezzel a képességemmel. Sokszor pillanatok alatt oldok föl ellentéteket, máskor pedig magam sem értem, hogy miért nem lépek át egy-egy nem gazdasági természetű gondon hamar, és miért tologatom magam előtt hetekig. Ilyenkor szégyellem magam. - Ilyen fontos volna a gyorsaság? - A nagy döntéseket meglehetősen gyorsan hoztam. Mire más fölfogta, hogy miről beszélgetünk, sokszor már tudtam, hogy mit lépünk. - Igaz, hogy egy ilyen helyzetben a kopogtató kollégának azt mondta: nem szabad bejönnie!? - Nehéz kérdések kerültek szóba, igen. Néha olyasmit kell mondani, amit nem illik. Mert úgy nem lehet elmélyülni, hogy tíz másodpercenként megcsörren a telefon, vagy éppen bejön valaki, hogy megkérdezze, tetszett-e a sárga virág az asztalomon. Persze, hogy tetszett, de most nem a virágra gondolok, hanem fölsorakoztatom az érveket, és igyekszem hamar megoldást találni, hiszen arra van szükség. - Azt értem, hogy olykor kellenek a hirtelen elhatározások. De úgy hírlik, ön nem csak céget, hanem autót is sebesen vezet. - A gyorsaság - életstílus. Az az öt év, amit végig csináltunk, egész embert kívánt, és ugyancsak száguldás volt. Nem lehetett félig koncentrálni. Óriási tempó volt és sikeres út. De állandó padlógázzal. Péter György:   (Kiemelés egy - a Népszabadságban, 1998. március 12-én megjelent - interjúból. Sz.K.I.) - Lehet, hogy ma már nem kellene rohanni. De megszoktuk. És van ám az úgy, hogy ha előttem megy lassan egy IFA, akkor ki kell használnom a lehetőséget az előzésre, mert előfordulhat, hogy hosszú kilométerekig nem adódik majd újabb alkalom. És ha fölbukkan egy reménybeli üzlet, nem engedhetem el, mert nem tudhatom, mikor nyílik mód megragadni egy másikat. Részlet a Ki kicsoda Mohácson? 1997. című kötetből:   (Dél-Dunántúli Extra Lapkiadó Kft., Szerk.: Bencze János) Fizikai munkásként kezdett 1969-ben. Huszonhét hónapig volt katona a határőrségnél. Volt bádogos, lakatos, autószerelő, karosszéria-lakatos, raktáros stb. Első íróasztala 1975-ben volt a Volán mohácsi kirendeltségénél, anyaggazdálkodási előadóként. Péter György: - Szeretném, ha egy kicsit visszatérnénk az időben. Hogyan alakult a sorsa, miután végzett Bólyban? - Akkor már udvarolgattam a mostani feleségemnek, de nem túl komolyan, mert tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis elvisznek katonának. Ez a végzés után, novemberben be is következett. Addig azonban későbbi apósom elhelyezett a cégnél, ahol dolgozott. Szép hosszan, '69 novemberétől '72 februárjáig voltam katona, pontosabban határőr, Pécsett. Aztán végre leszereltem. - Ahogy nősült, az nem volt menekülés? - Valahonnan menekültem, igen, és nem volt elsőrangú szempont, hogy hová. Otthon ugyanis nem volt felhőtlen az életünk... Viszont a mai napig vallom, hogy nagyon kellemes családi közegbe kerültem, amikor az év májusában megnősültem. Abban a pillanatban elkezdődött egy másik történet, és egy olyan időszakot éltem meg az életemben, amikor nem én voltam én. Vagyis nem azt adtam, ami vagyok, hanem megerőszakoltam magam. Nem volt áldozat, de első volt a család. Megszületett Krisztina lányom, a feleségem nagyon beteg lett a szívével, én pedig mindent félre tettem. Ezeket az éveket elveszítettem, de nem bánom. Ám az ember nem bújhat ki a bőréből. Az időszak úgy '78-ig tartott. Addigra megszületett Balázs is, és eljöttem az akkori munkahelyemről, a Volántól. A meliorációnál kezdtem dolgozni. Itt feltételeket ígértek, és nem kaptam meg. Mégis megalakítottam annak a csapatnak a magját, amelyikből Pettermann Feri máig velem dolgozik: művezető a Pig-Technnél.

Sz.Koncz István: Jó széllel előre! A kötet és a borító fényképeit többek között Dittrich Éva és a szerző fotografálta, illetve Péter György, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi- és Iparkamara valamint az MTI Archívuma bocsátotta rendelkezésre. Gyermekrajzok: Koncz Kinga és Petra. A kiadó próbálkozott az ismeretlen eredetű fotók, archív interjúk, tudósítások szerzőinek azonosításával, és engedelmet kér azoktól, akiknél ez az igyekezet nem járt eredménnyel. A fejezetcímek alapjául szolgáló verseket Demjén Ferenc írta. A Budai Sándorral, Hajzer Árpáddal, Rúzsa Mihállyal és Tamás Jánossal - e könyv számára - rögzített interjúk Dankotás Vera munkái. Köszönet minden megszólalónak és közreműködőnek. Külön köszönet Cseri Lászlónak, Demjén Ferencnek, dr. Gaál Csabának, Kovács Zoltánnak, dr. Síkfői Tamásnak, Tamás Ervinnek, Weiler Árpádnak valamint Vitray Tamásnak a barátságért, a segítségért és a szeretetért. Tipográfia, borító- és kötetterv, grafika, nyomdai előkészítés, fotófeldolgozás és tördelés: molnARTamás Szakmailag ellenőrizte: Dr. Gaál Csaba Lektorálta: Cseri László (c) Sz.Koncz István, 1998.   A kézirat az Élet és Irodalom Alapítvány, a Magyar Rádió, a Pannónia Rádió, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Weilerterv Kft. valamint a NÉPSZABADSÁG támogatásával készült. A kötetet az IP International Marketing Agency gondozta. Felelős vezető: Nemes Erzsébet igazgató. A kiadásért felel a Pig-Techn Kft. ügyvezetője. Nyomta és kötötte a Pharmapress Kft. Felelős vezető: Dávid Ferenc ügyvezető igazgató SKYTS

II. Ülj mögém hát bátran, szállj a nagyvilágban,
és majd éveken át, tán egy életen át visz a motor

Pettermann Ferenc:

- Apám volt a Temaforg műhelyfőnöke. Mellette kezdtem az életet. Nagyon szerette a szakmáját ő is. A legnehezebb, a legrosszabb és a legjobb feladatokhoz egyaránt beosztott, de a legtöbb időt a legrosszabbaknál töltöttem el.
- Nehogy azt mondhassák: kivételezik a fiával?
- Nem, hanem hogy embert és jó szakmunkást neveljen belőlem. Mindent elkövetett ezért. Dolgoztam esztergapadon, marógépen, köszörűn, gyalun, tehát a szakmán belül sokoldalúvá vált a tudásom. Apámtól tanultam azt is, hogy elsősorban nem dolgozni kell, hanem gondolkodni. Így sajátítottam el a szakmai alapokat.
- Hogy csöppent bele a meliorációba?
- Nagyon jó barátom volt a főnök, Csősz Lajos bácsi. Illetve a barát szó talán nem helyénvaló, lévén ő sokkal idősebb nálam. De jóban voltunk. Azelőtt a Mohácsi Farostlemezgyárban munkálkodtam lakatosként, és elcsalt a Dél-Dunántúli Meliorációs Vállalat mohácsi kirendeltségéhez.
- Péter György akkor ott volt már?
- Igen, a kirendeltség áprilisban alakult, és én csak májusban kerültem oda. Lakatosüzemi tevékenységet folytattunk, dolgoztunk Pécsett, Orfűn, elég sok helyen. Szigetváron - ahol a központ is volt -, végezték a meliorációs munkákat, a mohácsi inkább építészeti részlegnek számított.

Schuszter József:

- Péter György még távolról sem volt a maga ura, amikor megismertem. Úgy kerültem kapcsolatba vele, hogy Bólyban dolgoztam, és figyeltem, hogy csinálja a csapata az alagcsövezést satöbbi. Nagyon jó kis társaság volt, emlékszem, Gyuri pedig hihetetlen munkabírású, az emberei iránt elkötelezett vezetőnek tűnt. Most már tudjuk, hogy milyen pályát futottak be azóta, és látjuk az eredmények mögött a csapatmunkát. Dehát így van ez: a sikernek sok apja van, de vér szerint csak egyvalaki lehet az.

Péter György:

- A vállalat mélyépítéssel foglalkozott, útépítéssel, alagcsövezéssel, talajjavítással, de magasépítéssel is. Itt kaptam először önálló feladatot úgy, hogy döntési jogkörhöz jutottam. Szegény, jó, megboldogult tanítómesteremnek, Csősz Lajos bácsinak köszönhettem, hogy helyzetbe hozott. Ő alakította ezt a bizonyos mohácsi kirendeltséget, és keresett valakit, aki a gépészeti-szakipari dolgokat - értsd: lakatos, bádogos, villanyszerelő, vasbeton-szerelő, asztalos - összefogja.
- Hogy talált önre?
- Ismertük egymást régről, korábban volt ő főnököm is rövid ideig, és tudta, hogy a bádogos-, lakatos-, bognármunkákat gépész létemre is ismerem. Rengeteget dolgoztam, mondhatnám, kapartam, hogy bebizonyítsam: huszonnyolc éves korom ellenére megküzdök a feladatokkal. Például nem mondtam semmire sem azt, hogy nem lehet. De a környezet nem volt megfelelő, és '81-ben eljöttem.
- Lajos bácsi tehetett róla?
- Nem, egészen egyértelmű és világos volt, hogy őt is nagyon csúnyán becsapták. Amit korábban említettem, hogy feltételeket ígértek, az nem csak rám, ránk vonatkozott, hanem rá, sőt az egész kirendeltségre! A Kánaánnal hitegettek bennünket, miközben alapvető munkaeszközök hiányoztak.
- Például?
- Nem volt áram a telepen. Úgy hegesztettünk, hogy szereztem egy, még a háborúból itt ragadt orosz áramfejlesztőt. Amíg nem eszkábáltunk, nem volt ajtó a műhelyen, de nem volt satunk, satupadunk sem, a vasfűrész-keretet mi hoztuk - folytassam? Nem jó erről beszélni, mert Lajos bácsit még meg is gyanúsították, ráadásul egészen sanda dolgokkal. Persze, minden alap nélkül. Mégis lelki beteg lett, és teljesen váratlanul meghalt. Azelőtt mindig, minden helyzetből fel tudott állni, nem értem, miért épp akkor hagyta cserben önmagát.

Pettermann Ferenc:

- Eltelt másfél év, amikor a vállalat nagyfőnöke, egy bizonyos Kovács elvtárs megbukott. Elhagyta a hajót, amely aztán süllyedni kezdett. Meggyőződésem, hogy Lajos bácsi a kudarcba halt bele.

Péter György:

- Ott álltunk tehát vezető nélkül, szakmailag-erkölcsileg egyaránt ellehetetlenült helyzetben. Nem volt más választásom, fedelet kellett keresnem az embereimnek.
- Kiket sikerült átmentenie?
- A nyolc fős csapat egy az egyben helyet talált magának a Kebavitnál, a Kelet-Baranyai Vízgazdálkodási Társulatnál. Mellékesen jegyzem meg: a melioráció szigetvári vezetése nagyon marasztalt minket. Megint kaptunk néhány szép ígéretet, de már nem hittünk nekik, és nem volt maradásunk. A kollégáimmal egyszerre mondtunk fel. Pénteken leszámoltunk, kérdezték, hétfőn hova kell menni dolgozni? Megmutattam, és talán csak akkor szembesültek vele, hogy megint mindent a nulláról kell kezdenünk.

Péter György:

- A kölkedi úton, a régi gátőrház mellett állt egy gépész telephely. Három aknás, elképesztő méretű műhelyek, mafla nagy ajtók...
- ... itt legalább ajtók már voltak.
- Nem, jut eszembe ajtók nem voltak, mert az épületet valamiért félbehagyták. Mindig a semmiből kellett valamit teremtenünk... A lényeg, hogy megcsináltuk a lakatos üzemet. Átmeneti falakat építettünk, egy kivételével megszüntettük az aknákat, megint rengeteget dolgoztunk. Szabad kezet kaptam. Elvégeztük a kötelező, az állami pénzeken épült vízgazdálkodási beruházásokhoz kapcsolódó munkákat, azokon túl pedig, képletesen szólva, azt csináltunk, amit akartunk. Elvállaltam a föladatokat, megalkudtam az árról, megállapodtam a szállítási- és fizetési feltételekről, megcsináltuk, átadtuk a berendezéseket, a cég számlázott, kis túlzással csak meg kellett olvasniuk a pénzt a végén.

Pettermann Ferenc:

- Amikor '81 szeptemberében a Kebavithoz kerültünk, mi fektettük le Dunaszekcsőn a Dunától a téesz-majorig vezető, három darab, százharminchármas vízvezetéket. A tizenkét méter hosszú csövekre kétoldalt peremet hegesztettünk, és a darabokat a perem mentén összecsavaroztuk. Egyedül én dolgoztam kinn, mint hegesztő. Gáti Feri bácsi meg Léber Feri bácsi (István fia ma a Pig-Technnél dolgozik) segített az aggregátort működtetni meg a csöveket forgatni. Nevettek rajtam, mert minden peremhez odaírtam a nevemet. Pontosabban odahegesztettem, hogy P. F. Tudniillik egy párat Gyuri is hegesztett, és azt mondtam: akinél ereszt vagy folyik majd a perem, az mászik le az árokba, hogy kijavítsa. Decemberben átadtuk a rendszert, és azzal akkorát lépett a Kebavit, hogy el kellett ismerni a munkánkat. Soha nem felejtem el: december harmadikát írtuk, Ferenc nap, kemény mínuszok, nagyon-nagy hideg. Varga György, az igazgató kihozatta magát a munkákhoz a kocsival, Ferikém, megköszöntelek, hozott valami piát, de majd délután igyátok meg! Még el sem ment az öreg, már adtam ki az üres üveget. Borzasztó hideg volt. De akkor is megcsináltuk becsülettel a dolgunkat.
- Kinek kellett lemásznia a gödörbe végül?
- Sehol nem volt probléma, senkinek nem kellett lemásznia.

Bárdos Istvánné:

- Az iskolapadból egyenesen a Kebavithoz kerültem. Még nem is így hívták... Szóval, nem mostanában történt. 1968. július elsejétől huszonhárom éven át dolgoztam náluk. Sok főkönyvelőt, elnököt, igazgatót éltem át. Adminisztrátortól a pénzügyi előadóig jó néhány állásban működtem.
- Ezek szerint már ott volt, amikor a lakatosok odakerültek.
- Hogyne, bár korábban nem tudtam róluk különösebben semmit, és a mi oldalunkról a csatlakozásuk sem volt látványosnak nevezhető. Egyszer csak hallottuk, hogy már lakatos-csoport is tartozik a céghez.

Péter György:

- Hogy léptek tovább?
- Kinőttük magunkat. Kellett volna egy új műhely, készültek tervek, emlékszem, már a téglát is megvettük. Tavasz volt, '86 tavasza. Május elseji fölvonulás. Abban az utcában, a Tomori utcában kellett gyülekeznünk, ahol valaha fizikai munkásként a Volán-telepen dolgoztam. Tudtam, hogy a telep eladó.
- Bagóért meg kéne venni - viccelt valaki.
- Szó szót követett, szeptemberben már ott dolgoztunk. Amint máig is. Az illetőnek csak a bagóról tett kijelentése nem lett igaz. Az egész kaland bizony nagyon sok pénzbe került: az akkori árakon négy és félmillió forintot kellett érte adnunk, és az éppen divatos beruházási adó is 1,7 millióra rúgott. Vagyis rengeteget fordítottunk rá, időt is, de egy év alatt megkerestük azt a pénzt.

Pettermann Ferenc:

- Amikor a Kebavithoz kerültünk, rengeteget jártam vidékre. Miután megvásároltuk ezt a bizonyos Tomori utcai telephelyet, jó darabig nem is láttam, illetve nem dolgoztam benne, mert állandóan másutt akadt munkánk.
- Nem fárasztotta nagyon?
- Más volt, nem volt rossz.
- Változatosabb volt?
- Nem elsősorban a változatosság jelentett könnyebbséget, hanem az, hogy ott csak egy gondolat mozgatta az embert. Az a munka, amire éppen kirendelték. Itthon több gondolat foglalkoztatott és foglalkoztat. Annyira észnél kell lenni, és annyira figyelni kell, hogy az néha jobban fáraszt.
- Úgy hallottam, rengeteg szabadsága marad benn mindig.
- A mai napig elég sok napom van tavalyról, igen. Amit kivettem, azt is javarészt akkor, amikor beteg voltam. Kórházba kerültem, de nem mentem táppénzre. Papírom sincs róla, hogy benn feküdtem. Volt szabadságom, kész. Úgy érzem, becsülettel próbálok helytállni. Minden reggel fél hatkor, az elsők között itt vagyok, körbejárok, körülnézek... Lényegében úgy nézem, mint a magamét... Elég nehezen értem meg azokat, akik csak azt lesik, hogy a nyolc óra leteljen. Ha beszélgetünk, mondjuk, Tiborral (Bors Tibor a Tomori utcai telep üzemvezetője - Sz.K.I.), és szól, hogy Atya, nagy baj van, mert valami kellene másnapra, igyekszem megnyugtatni: meglesz. És megoldom, akkor is, ha belefeszülök. De szét is rúgom akármelyiknek a fenekét, ha azt meri mondani, hogy nem!

Péter György:

- Lassan kialakult a munkahely szelleme és légköre, ami, ha hagyott is maga után kívánnivalót, mégis, a kívülállók számára irigylésre méltónak tűnt. Akkor sokan emlegették már a Tomori utcai köztársaságot.
- Nem diktatúrát?
- Nem, köztársaságnak nevezték, bár engem a hátam mögött Gazdának hívtak, mert egy személyben rám épült az egész vállalkozás. Mindig megkérdeztem, hogy áll a munka, ha áll, miért áll... ott éltem a műhelyben.
- Most is vallom, hogy nálunk, a cégeknél demokrácia van. Addig, amíg előkészítjük a döntést. Meghallgatom a véleményeket, megbeszéljük a kérdéseket, és megállapodunk valamiben. De attól a pillanattól kezdve, hogy a megállapodás megszületett, a végrehajtáshoz akár diktatórikus módszerekkel is ragaszkodom. Amint az érdekeinkért is körömszakadtáig harcoltam a mindenkori főnökeimmel. Kaptam is elég bírálatot a stílusom miatt...

Péter György:

- Nem lehetett könnyű beosztott...
- Nem, mert nagyon régóta vallom, hogy ha elindulunk valami felé, akkor azt el kell érjük. Sikerülnie kell. Nem végezhetünk azok között, akik futottak még. Az belső megalkuvást jelentene. A cél csak a dobogó legfelső foka lehet. Ez a mérce számomra, és mindazon vállalkozások számára, amelyekben szereplő vagyok.
- Hogy könnyű volt-e elviselni egy ilyen mentalitású embert beosztottként? Érdekes lenne elolvasni a jellemzést, amit az elmúlt rendszerben, annak ellenére, hogy mindig párton kívüli voltam, a káderjelentések keretében írtak rólam. (Sajnos, már nem hozzáférhetők - Sz.K.I.) Jól emlékszem: a minősítésemre jogosultak legfőbb kritikája mindig az volt velem szemben, hogy maximalista vagyok. El is fogadtam, mert igaz volt. Másfelől: az emberek, akik körülöttem vagy velem dolgoztak, nagyon élvezték, hogy akad, aki harcol az érdekeikért.

Dankó Judit:

- Anyagkönyvelő és pénztáros voltam a vízgazdálkodásnál. Nem dolgoztunk egy telephelyen, de ha bejött a Kossuth Lajos utcai irodába, csüngtünk raja. Atmoszférája volt, ünnepnek számított, amikor nálunk járt. Ha bajban voltam, és azon gondolkodtam, vajon ki segíthetne, mindig Gyuri neve jutott eszembe először.

Egy néhai Kebavit és Pig-Techn alkalmazott:

- Péter György nem rossz pasas, a Kebavitnál néha rém rendes is volt, csak egy a baj: elszaladt vele a ló, és most már túlteng benne az önbizalom.

Péter György:

- Persze, lehet így fogalmazni, de arra is átfordíthatjuk a dolgot, hogy nem ismerek lehetetlen feladatot. Ugyanakkor igaz, hogy keveset döntöttem rosszul, és ez biztos jót tett az önbizalmamnak. Tulajdonképpen minden munkahelyemen úgy alakult a sorsom, hogy amikor kifutottam magam, jöttek a korlátok. Nem voltam párttag, nem tölthettem be beosztásokat, mert nem voltak hozzá papírjaim. Most viszont akár a péklegény is megcsinálhatja a Philips magyarországi leányvállalatát. Szabad a gazda. Ilyen szempontból könnyebb helyzetben élnek most a vezetők.
- Vigyázzon, mert azzal, amit mond, sejteni engedi, hogy volt olyan vezetőváltás, amikor úgy érezte: önnek kéne előbbre lépnie.
- Nem, soha nem voltak ilyen ambícióim. Amikor följebb léptem, akkor erős nyomásra tettem. Nem az én szándékom diktálta a lépést. De jól érzi, voltak vádak, hogy X.Y. helyébe akarok kerülni.
- Biztos sokkal kevesebb konfliktusa lett volna, ha ez be is következik, nem?
- De, egész biztos, és talán ez az egyetlen egy szempont, ami miatt sajnáltam a dolgot. Nem vagyok kötött igába való, és ugyanakkor nem vagyok alkalmas arra sem, hogy ne munkával, hanem simulékony behízelgésekkel érjek el eredményeket. Igenis, Z. elvtárs, természetesen, Á. elvtársnő satöbbi. Maradtam a műhelyben, és ott igyekeztem úgy dolgozni, hogy Z. elvtárs is kénytelen legyen elismerően csettinteni, de még Á. elvtársnő is. Nem valószínű, hogy ezt például főmérnökként el tudtam volna érni.
- Mégis hírlik, hogy komoly konfliktusai voltak.
- Persze, elismerem, nagyon rosszul viseltem, hogy egyik nap a cég nevében megállapodtam egy huszonnégymillió forintos munkáról, másnap pedig jelentkeznem kellett a főkönyvelőnél, hogy keserves rábeszéléssel és győzködéssel előre engedélyeztessem a beszerzési formanyomtatványt a nyolc forint húsz filléres fúrószár megvásárlásáról.
- Mindezzel együtt: eszem ágában sincs megtagadni azokat az éveimet, azt, hogy ott nőttem ki magam, és hogy rengeteget tanultam. Még a kapott pofonokból is.
- Azt mondja, megállapodott sokmilliós munkákról. Sorolna ilyeneket?
- A hidraulikus gépi kaszákhoz akkoriban Magyarország az NSZK-ból hozta be a kaszakéseket. Mi elkezdtük gyártani a késeket meg a rögzítő betéteket is. Nagyon kemény acél alkatrészek voltak, esztergálni kellett, meg fúrni. Újítottunk, és az új technológiával harmincszor hatékonyabbak voltunk, mint a hagyományossal. Rengeteg apróságot kipróbáltunk. És sokat tanultunk.
- De még mindig volt szabad kapacitásunk, kerestem tovább a munkát, és rátaláltam a sertéstartás műszaki-technológiai berendezéseire.
- Miért pont azokra?
- Véletlenül. A bólyi vetőmag-üzemnek dolgoztunk, kapcsolódtunk a nagy beruházáshoz. Hallottam, hogy készülnek a sertéstelep fölújítására. Miért ne próbálkozhatnánk ott? - gondoltam.

Zolnay László:

- Az I. István alapította pécsváradi monostornak alapítólevele hamis. II. Endre kori állapotokat tükröz. Mindenesetre az áll benne: a pécsváradi monostor a szentkirálytól tizenhárom juhászt, három kanászt, három csikóst kapott, mégpedig százhúsz lóval, nyolcvannégy tehénnel, négyszázhatvannégy juhval, százkét sertéssel és kilencvenkét kecskével.
István bán a Szent Krizogon-kolostornak 1018-ban húsz igásbarmot, harminc tehenet, két lovat, harminckét sertést, négyszáz juhot adományozott.

Pettermann Ferenc:

- Minden évben rengeteget jártunk a bólyi vetőmag-üzembe. Hat-nyolc hónapokat dolgoztunk ott illetve nekik. A mohácsi uszálykikötőjüket is mi építettük. Vasvázas, harminc méter magas épület volt. Senki sem akarta elvállalni. Na, mi belementünk. Kollégámmal, Völgyesi Öcsivel és még két emberrel küzdöttünk. Tényleg, nem akármilyen körülmények között. A negyven méteres épület két végén ült egy-egy ember, kötéllel a kezében. Azért kellett a kötél, hogy legyen valami tájékozódási pont, valami fogódzó. U-szelvényeken vittük a nagy U-vasakat. Alattunk gödör, fölöttünk gödör, úgy éreztük, mindenhol gödör. Naponta többszáz forint veszélyességi pótlékot kaptunk. Kérdem én, ki hordta volna ezt ki? Még egyszer mondom, rajtunk kívül senki nem vállalta el. Mi megcsináltuk ezt is, és ezzel még egyet léptünk előre.
- Most már értem, miért terjedt el, hogy amit nem lehet megcsinálni, azt a Kebavitosok megcsinálják...
- Hát, ezért! Ezért kellettünk Bólyba és mindenhova máshová. Már csak virtusból is megpróbálta. Annyira szerettem a szakmámat! Ahogy ma is...

Péter György:

- Bólyban volt tehát az első sertéstelep, ahol dolgoztak?
- Nem, mert amikor tárgyalni kezdtünk, kiderült, hogy már elkötelezték magukat. Viszont megéreztem a lehetőséget, és alaposan körüljártam a témát. Kezdetben Baranyában, Tolnában dolgoztunk, aztán elkalandoztunk Kaposvár, Fehérvár, Szeged, Szolnok, Békéscsaba, Miskolc, Győr, Tata felé.
- Ennek a rendszernek négy-öt gyártóbázisa volt azelőtt az országban, Pápa környékén, Kiskőrösön, Borsodban, Környén, meg nem is tudom, még hol. Egy pár év múlva azon kaptuk magunkat, hogy a Kebavit a meghatározó hazai szereplő ezen a piacon.
- Mi hozta a sikert?
- Az első időkben naiv módon gyártottuk, amit a szakemberek mondtak. Később azonban megkérdőjeleződött bennem, vajon találkoznak-e ezek az emberek a területen dolgozókkal meg a disznókkal? Az egyik oldalon döngették a mellüket, a másik oldalról viszont jöttek a visszajelzések, hogy ezzel is gond van meg azzal is. A fiaztató és malacnevelő berendezéseket ötven-hatvan csavar tartotta össze. Rengeteg lyuk, persze, óhatatlanul is akadt, aki melléfúrt, na, akkor a fél lyukon nem ment át a csavar, rá kellett fúrni, és lehetett szidni szegény mamáját annak, aki az egészet megszerkesztette. Összerakattam egyet az udvaron, és láttam, hogy akkor is keserves kínlódás a szerelés, ha semmilyen hibát nem követünk el. Ekkor volt talán az első, nagy huszárvágásom a szakmában.
- Mikor volt ez az ekkor?
- Úgy '86-87-ben lehetett. Átalakítottam az egész berendezést olyanná, mint amilyen a Lego-játék. Megszűntek a csavarok, egymásba akasztottuk az elemeket, beütöttük az illesztő tüskéket, és kész volt az egész. Például egy olyan, nagyobb teremből, amelyben huszonnégy fiaztató volt, és azelőtt két hét alatt tudtuk berendezni, az első nap, délután négy órakor levonultunk, úgy, hogy addigra be is terelték a kocákat. Lényeges változtatás nélkül gyártjuk a termékcsaládot ma is. Illetve nem, hazudok, a koca alatti padozatot megváltoztattam három évvel ezelőtt.
- Voltaképpen mihez kellenek ezek a berendezések?
- A koca egyedi bokszban szüli a malacokat. Alatta állatbarát anyagból készült rács van, azon folyik le minden, illetve azon fekszik a jószág. Fölállhat, de nem tud megfordulni. Ellés előtt három nappal kerül be ide, és szül. A malacoknak van aztán még egy tömör lapos kis pihenője, amelyet vagy alulról vagy fölülről fűtenek. Huszonnyolc napig nevelődnek itt a kicsinyek, majd a mama elkerül a csoportos szállásra, és éli a kocák életét tovább. A gyerekek pedig mennek egy olyan malacnevelő részbe, amely nagyon hasonlatos a kórházi gyerekágyakhoz. Rács van alul és oldalt is.
- Ezt is gyártják?
- Gyártjuk, igen. Abban is az a nagyszerű, hogy nagyon egyszerű. Ugyanakkor terveztem át, amikor a fiaztatót.

Sertéstenyésztés

- A fiaztató kutrica padozatának anyagát illetőleg a gyakorlat megfelelőnek találta a 30-40 centiméteres kőszénsalak-rétegre helyezett üreges téglákat, amelyeknek közeit bitumennel vagy cementtel öntik ki. Hogy a talajnedvesség fel ne szivárogjon, kátránylemezzel szigetelik a kőszénsalakot a téglarétegtől. {...} Újabb megállapítások szerint a malacelhullás majdnem teljesen megszüntethető, ha az anyák a szabadban felállított eső, illetőleg erős naptűzés ellen szalmatetővel védett kutricákban ellenek.

Péter György:

- Dicsekvés nélkül mondhatom: a sertéstartás technológiájának szinte minden elemét sikerült továbbfejlesztenünk, a hatékonyság növelésének jegyében. A sajnos általánosnak mondható malacelhullás lényegesen csökkent az általunk gyártott fiaztató kutricák alkalmazásával - egyebek mellett annak köszönhetően is, hogy a padozat csúszós fémrácsait tapadósabb, bordázott felületű műanyagra cseréltük. Ezen már nyugodtan kelhet és fekhet az anyaállat, nem fenyegeti agyonnyomással a malacait.

Péter György:

- Most már akkor nézzük végig a folyamatot!
- Ja, igen, tehát a malacnevelőből a harminc-harmincöt kilós malac átkerül a hizlaldába. Ott is kell aztán a trágyarács, az itató satöbbi. Még egy nagyobb reform volt, a kombinált etető, de az már a hizlaldához és a Pig-Techn történetéhez tartozik. Ezekhez a fázisokhoz kellett tehát megcsinálnunk a műszaki berendezéseket.
- Milyen volt a kezdeti fogadtatás?
- Nagyon sokat jártam a sertéstelepeken, és rengeteget fejlődtem szakmailag. Minta alapján bárki gyártmányához készítettünk csereszabatos alkatrészeket, de már az én műszaki rálátásommal. Azt kell mondanom, itt megint úgy váltunk ismertté, hogy híre ment: ami elromlik, azt nem kell eldobni, majd a Kebavitosok megcsinálják.

Hajzer Árpád:

- Asztalos a szakmám, de a Kebavithoz, '88-ban, segédmunkásnak kerültem. Akkor még többnyire lakatos munkák folytak, tehát köszörülés, fúrás, vasegyengetés, darabolás. Lassan-lassan aztán odaállítottak a hegesztőgép mellé. Látták, hogy akarok valamit, elküldtek egy gyorstalpaló tanfolyamra. Elvégeztem, és a Pig-Techn Kft.-be már mint hegesztőt vettek föl. Amióta a műanyag vályúk gyártásával foglalkozunk, más feladat is adódik. A műanyag ugyanis táblában, lapokban érkezik. Asztalosként, a szabászathoz, ugye, értek, így most már évek óta mint szabász és targoncás szerepelek a cégnél. Mert elvégeztem egy targonca-vezetői iskolát is. Mindenesként tudnak használni - most a főnököm szavait idéztem...

III. Aki mellénk áll, az a Földön jár,
hiszen itt van dolgunk

Péter György:

- Mi vezetett végül oda, hogy elszánta magát a váltásra, és a maga ura lett?
- Egyrészt ott volt az az ok, amit a beszélgetés egy korábbi szakaszában, azt hiszem, úgy fogalmaztam, hogy nem vagyok kötött igába való. Másrészt egyre jobban irritált az elosztás módja. Ha egy dolgozóm késett, mondjuk hat óra helyett hat óra öt perckor érkezett, betámasztottam neki. Vagy a prémiumát gáncsoltam el vagy más juttatását. Hat óra ugyanis hat óra. Akkor mondják a híreket. Igen ám, de háromnegyed hétkor nemegyszer odajött mellém a saját művezetőm, és mutatta, hogy lám, akad, aki még csak most szédeleg be. Jó, jó, nem a mi csapatunkból, de neki miért lehet? Mert neki nem én vagyok a főnöke - feleltem.
- Hanem, amikor a megszorított fegyelem mellett többletet termeltünk, és abból részesedni akartunk, egyszerre előkerültek a háromnegyed hetesek is, és beálltak a sorba. Mondván: ők is a cégnél dolgoznak, és ha a lakatosok huszonöt százalék béremelést kaptak, nekik miért nem jár semmi?
- Aztán történt még valami. 1991-ben az orvosok azt mondták, hogy soha többé nem szabad dolgoznom, és negyvenegy évesen nyugdíjba kell mennem. Ennyit közöltek, és jó pihenést kívántak a még hátra lévő évekre. Erről talán ne is beszéljünk többet.
- De nem fogadta meg a tanácsot...
- Akkor ez nem tűnt ennyire egyszerűnek. Utólag is azt érzem a betegségem három legkritikusabb napjának. Szinte nem lehetett velem szót érteni.
- Akkor döbbent rá ön is, hogy baj van?
- Nem ijedtem meg, mert ilyen szempontból a rosszabb betegek közé tartozom. Tehát nem lehet megijeszteni. Inkább azon gondolkodtam, hogy vajon miért sújt engem a sors, mi az, hogy nem dolgozhatom? Hiszen akkor már több mint tíz éve működtem a sertéses gépész szakmában, és érett a lépés, hogy belekezdünk a privát gazdálkodásba a társaimmal.

Bárdos Istvánné:

- A Kebavit központjából átkerültem a Tomori utcai telepre. Ez úgy kilencvenegy őszén lehetett. Akkor már tárgyaltunk a váltásról. Az év november 27-ike volt a nagy nap: száz százalékos magántulajdonú cégként megalakult a Pig-Techn Kft. Nem volt könnyű eset. Nem csak a körülmények nehezítették a dolgunkat, hanem az is, hogy az ellendrukkerek tábora nagyobbnak tűnt, mint a drukkereké. Nem hittek abban, hogy túléljük az első félévet.
- Maga hitt benne?
- Igen. Igen, hittem benne.
- Miért?
- Ismertem a számokat, a teljesítményt, az embereket, láttam a munkájukat, és tudtam, hogy a Kebavitnál kiépült ismeretségek, üzletek, kapcsolatok javarészt épp ezekhez az emberekhez kötődnek. Sajnos, az ellendrukkereknek köszönhetően a dolgozók közül néhányan visszaléptek. Mások telebeszélték a megmaradtak fejét, hogy csak kevés pénzt invesztáljanak, mert úgyis elvész, amit ebbe a vállalatba ölnek. A fizikaiak egy része épp akkor jött haza egy spanyolországi munkáról, talán lett is volna mit befektetniük. Hímeztek-hámoztak, szerintem valójában féltek.
- Min változtatott volna, ha nagyobb a részvételi arányuk?
- Egyfelől nem kellett volna bevonni a cégalapításba külsősöket, végső soron idegeneket, és a kitermelt javakat házon belül oszthattuk volna el, azok között, akik a munkájukkal megteremtették a siker alapjait. Másfelől a fiúk jobban érezhetnék, hogy érdemes dolgozniuk, hiszen a nagyobb befektetett tőke ma magasabb hozamot biztosítana nekik, magyarán: többet tehenének zsebre. Harmadfelől tulajdonosként ott ülhetnének a taggyűléseken, és tájékoztatást kaphatnának a kft. dolgairól. Ugyanis azt gondolom, hogy ma nincsenek kellőképpen tájékoztatva.

Hajzer Árpád:

- Úgy kezdődött, hogy ki-ki megnézte, mennyi pénzt tud összeszedni. Sajnos, a Kebavit nem ment túl jól az utolsó két-három évben. Az ember nem gondolta, hogy ennyire be tudunk majd indulni.
- Az első esztendőnek még az emléke is kemény. Munka úgy-ahogy akadt, csak kevesen voltunk, és sok volt az olyan kiadás, mint a telep, a szerszámok, a gépek bérlete. Kis összeggel indult a kft., a minimális alaptőkéből nem tudtunk gépeket venni. Csak kéziszerszámaink voltak. Minden munkát el kellett vállalnunk, és elég olcsón, hogy eleget tudjunk összeszedni ahhoz, hogy egyáltalán elinduljon a szekér. Előfordult, hogy szombaton dolgoztunk, sőt, egyszer-kétszer olyan helyzet adódott, hogy éjjel is bejöttünk. Este hattól reggelig nyomtuk, mert a szerződés kötött minket, és reggel itt állt a kamion: szállítani kellett.
- Szívesen vállalták?
- Ki dolgozik szívesen éjjel? Senki! De ha netán akartunk év végén valami pluszt, csak így lehetett összeszedni. Nem gondoltuk, hogy nemet kéne mondani, hisz végül is magunknak dolgoztunk meg dolgozunk.

Gaszler János:

- Előző munkahelyem, a kátolyi téesz fontos állomás volt az életemben. Műszaki vezetőként működtem, napi tizenkettő-tizennégy órákat dolgoztam, száz kilométereket utaztam, és aratáskor, betakarításkor ott voltam hétvégeken is. Ám amikor meghirdették a rendszerváltást, egyes emberek furcsa megvilágításba helyezték a mezőgazdaságban dolgozó értelmiséget. Ez a megvilágítás nem sokban különbözött a bűnözők megvilágításától. Úgyhogy aki egy kicsit is értelmes volt, elmenekült, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudott. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy kilencvenkettő májusában ide kerülhettem.
- Ismerősként jött?
- Közvetlen ismerősöm nem volt, de diákként Palotabozsokon tanultam a vasesztergályos szakmát, és eközben egy műhelyben dolgoztam Péter Gyuri papájával. Sőt, csináltunk munkákat közösen is. Meg aztán: véméndi születésű vagyok, emiatt Gyurival hamar megtaláltuk a bizalomerősítő kapcsolódási pontokat. (Véménd a Palotabozsokkal szomszédos község - Sz.K.I.) Így jöttem műszaki vezetőnek a Pig-Technhez.
- Hasonló munkát végzett Kátolyban is?
- Nem, ott nem volt sertés, csak szarvasmarha. Idegen területre kerültem, nem hoztam magammal mást, mint a gépészmérnöki szaktudást, meg a gyakorlatot, amit tíz éven át fizikai munkásként szereztem. Korábban elég sokat esztergáltam, fúrtam, faragtam... Egy szó mint száz, Gyuri maga mellé vett, sokáig együtt jártunk tárgyalni, fölmérni, és viszonylag hamar elsajátítottam a szakmának ezt a részét.

Péter György:

- Hallottam valakiről, aki pénzt adott volna induláskor, de ön nem akarta, hogy tulajdonos legyen. Itt van még?
- Itt, bizony. Bár nem voltam benne biztos, hogy ez így alakul. A kezdetekkor ugyanis akadt olyan ember, akinek volt pénze, de nem akartam, hogy tulajdonos legyen. Akadt aztán olyan, aki nem tudott miből befektetni, és én adtam neki. Végezetül pedig arra is találunk példát, hogy valaki annak idején tulajdonosként indított, és nincs köztünk. Pedig mindenkit figyelmeztettem, hogy a tulajdonjog nem jelenti egyben a munkahely megváltását. A nagy megdöbbenést, azt hiszem, az okozta, amikor az első tulajdonosnak azonnali hatállyal fölmondtam.
- Vajon tulajdonos maradt?
- Nem. De a mai napig nem bántam meg a döntésemet.

Dr. Gyulai György:

- A mohácsi műhely, amelyben a sok kelendő portéka készül, egy vízgazdálkodási társulat lakatos melléküzemága volt. {...} Hiába csökkent a sertésállomány az országban, ez a társaság a többszörösére növelte a sertéstartó technológiai eszközök gyártását és forgalmát.

Péter György:

- Miért épp egy olyan nehéz évben kezdtek új életet?
- Nem volt könnyű év tényleg, alig lehetett eladni valamit. Mindenki azt mondta, hogy ne vágjunk bele! De aztán mégis megcsináltuk. Egy betyár nagy ugrással szállítani kezdtünk Nyugat-Európába, és lassan beindult a szekér. Nem tartott el jól bennünket, de nem mentünk tönkre.

Péter György:

- Nem tagadom, kaptunk egy kis hátszelet. Mivel akkoriban a fejlett nyugat-európai országokban már környezetszennyező, azaz súlyos bírságok alá eső tevékenységnek számított a horganyzás, jelentős mértékben csökkent az ottani vetélytársak száma. A dolognak ez az egyik oldala. A másik pedig az, hogy volt erőnk betörni a megnyíló térbe, mert meg tudtunk felelni a legkényesebb elvárásoknak is. Bizony, előfordult, hogy az önetető sarkából ki nem söpört műanyag forgácsot levélben küldték vissza: ez nem tartozik a rendeléshez, úgyhogy ilyet ne küldjenek! Rá kellett hangolódnunk a fegyelmezett munkára.

Budai Sándor:

- A Kebavitnál is anyagbeszerző voltam, aztán amikor a kft. megalakult, átjöttem ide, magam is tulajdonosként. Jól ismertem Péter Gyurit, bíztam abban, hogy megfelelő helyre teszem a pénzemet. Tudtam hogy hosszú távra szóló vállalkozás indul, és reméltem, hogy még a Kebavitosnál is nagyobb sikerünk lesz önálló kft.-ként.
- Végül milyen lett?
- A kezdet nehézségei után a Pig-Techn nemcsak hogy beváltotta, hanem túl is szárnyalta a hozzá fűzött reményeimet. Nagy cég lettünk, igaz, sokat dolgozunk érte.
- Mennyi az a sok?
- Úgy kétszáz-kétszázhúsz óra havonta, de nagyon szívesen csinálom. Jó kollégáim vannak, ilyenekkel lehet sikerre vinni egy vállalkozást.
- Mit gondol, mi lesz ebből?
- Még nagyobb cég. Reméljük. Én pedig innen szeretnék nyugdíjba menni. Majd egyszer.

Dankó Judit:

- Talán most már el lehet mondani, mert elévült: mikor megalakult a Pig-Techn Kft., feketén átjártam hozzájuk segíteni. Körülbelül az első hat-hét hónapban ment így a dolog, s közben Gyuri bíztatott:
- Öcsém, ahogy tudlak, fölveszlek hozzánk!
- Öcsémet mondott?
- Igen, így hívjuk egymást. El is jött az az októberi péntek, áttelefonált a Kebavithoz, hogy el tudnék-e jönni egy megbeszélésre. A megbeszélés abból állt, hogy közölte, ha akarok, hétfőtől itt dolgozom. Na, de, a felmondás, a papírok... Ne törődjek semmivel, a dolog munkajogi részét majd ő rendezi. Így aztán hétfőn átjöttem, és hivatalosan is megkezdtem a munkát. Kedden pedig idegösszeomlást kaptam.
- Nem mondja komolyan!
- De. Úgy látszik, akkor jött ki rajtam a hónapok párhuzamos munkája és a túlfeszített tempó. Táppénzzel kezdtem tehát, bár azóta sem voltam még betegszabadságon sem.
- Mi volt a dolga?
- Kezdetben minden, ami adminisztráció volt, az anyagkönyveléstől a bérszámfejtésen át a levelezésig hozzám tartozott. Rengeteget dolgoztunk, volt, aki azt hitte, hogy Gyuri itt lakik. Hiszen reggel ötkor már a ház előtt állt az autója, és sokszor éjjel tizenegyig el sem mozdult innen.
- Amíg kevesen voltunk, nagyon családiasak voltunk. Egyszer benn kellett maradnunk hajnalig. Gyuri éjjel fél tizenegykor eltűnt, aztán visszatért, és a szomszéd kocsmából hozta a kaját meg a söröket. Emlékszem, volt egy május elseje is, amikor dolgoznunk kellett, de mire zokon vettük volna, már jött is Marika (Bárdos Istvánné - Sz.K.I.) a virslivel meg a sörökkel.
- Előfordult, hogy megterítettük az asztalt, Gyuri főzött, én voltam a kukta, együtt ettünk mindannyian. Április elsején meg fordított napot csináltunk. A fiúk bejöttek a műhelyből, görnyedeztek a papírok fölött, mi pedig kivonultunk hegeszteni. Annyi etetőt hajlítottam le, hogy a végén már kérték, lassabban csináljam, nehogy a főnökök fölemeljék a normát.

Péter György:

- A kupec lováról szóló mondás jut eszembe: ,,nem vak ez a ló, csak bátor". Akkor már tíz-tizenöt éves szakmai múlt állt mögöttem, sok mindent láttam, nagyon nagy hittel vágtam bele. Elkezdtük a sertéstechnológiai berendezések gyártását és kereskedelmét. Fontos tudni, hogy termékeink csak saját kereskedelmi hálózatunkon belül kaphatók. Nem szeretném a termelők rovására eltartani a kereskedőket, hiszen egy-egy közvetítőnek minimum tizenhét százalékot kellene fizetni.

Sertéstenyésztés

- Az 1949. évben sertésállományunk már elérte a háború előtti létszámot. A gyorsan elért siker oka a kormányzat anyagi támogatásán kívül az, hogy míg a kapitalista rendszerben a termelés ütemét a bel- és külföldi piacok szeszélyes játéka is befolyásolja, addig a szocialista rendszerben a termelést mindenkor a népgazdaság szükségletei által irányított, jól átgondolt, határozott tervek vezérlik (ld.: a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1080/1953. sz. határozatát.).

Bárdos Istvánné:

- A sertéstenyésztés, a tenyésztési kedv alakulása periodikusan változik. Hasonlóan a cég életében is emlékszem jobb és kritikusabb időszakokra. A legkevésbé talán kilencvenhárom nyarán futott a szekér: nem jöttek a megrendelések. Fölmerült, hogy kényszerszabadságra küldjük az embereket, de Gyuri úgy döntött, inkább gyártsanak alkatrészeket, amelyeket aztán majd csak be tudunk építeni valahova. Úgy is lett. Azt hiszem, ez volt az egyetlen komolyabb megingása a kft.-nek, de ezt is magyarázza, hogy a Pig-Techn - főként az első két évben - a sertéstenyésztés alakulásától függött. Mára, úgy gondolom, kiegyenlítettebb a helyzet, a vállalat neve ismert, és jól csengő név. Örülök, hogy bizonyítottunk, és úgy érzem, a siker csapatmunka eredménye, amelyből kivették a részüket a fizikaiak és az irodai dolgozók is.

Interjúkat készíteni indulok egyik reggel, a Tomori utcában sürgés-forgás, szemre a szokásos tempó, de Pettermann Ferenc megállít, és kér: inkább halasszuk el az épp aktuális beszélgetést. Határidős munkájuk adódott ugyanis, hajnalban kezdtek, és hiába ülnénk be az irodába, az esze úgyis a műhelyben járna.

,,A hagyományos módszerekkel ma már nem lehet eredményeket elérni"

Péter György:

- Nagyon sokat köszönhetek a társaságnak, minden zaj ellenére.
- Mi az, hogy zaj?
- Igazi, nagy konfliktusok, komoly viharok nem voltak. A zajok inkább abból eredtek, hogy nem mindig tudtam megértetni, és azonnal elfogadtatni a döntéseimet. Az esetek egy részében rossz helyen kerestem a megoldást, más részében a fogadó oldalon adódott értetlenség. A megszorításokat mindig nehéz elfogadtatni. Tehát ezekkel a zajokkal és a mögöttünk lévő öt sikeres évvel lett ez a csapat olyan, amilyennek ma a kívülálló látja.
- Az irigyek, például?
- Sokan irigyelnek bennünket, persze. De inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak. A munkatársaimnak nyilván ismerős lesz a számból a kifejezés, hogy sajnálni a hülyéket és a szegényeket kell. Na most, hülyék még nem vagyunk, szegények már nem. Ebből a megfontolásból tűnik választhatónak az, hogy inkább irigyeljenek bennünket.
- Nem zavarja?
- Miért zavarna? Bárki utánunk csinálhatja. Mindenki számára szabad a pálya. A mai politikai- és viszonylagos gazdasági demokráciában illetve közigazgatási diktatúrában ez az út bárki számára járható. Aki tud, és akar, vállalkozhat. Munkahelyeket teremthet, profitot termelhet, kulturált és minőségileg jobb életet élhet.
- Eszerint jobb életet él így?
- Hálát adok a sorsnak, hogy azt a munkát végezhetem, amit szeretek. Ma már ki merem mondani, hogy értem, amit csinálok, és egy picit élvezem is a gyümölcsét. Nem az anyagiakra gondolok, hanem arra, hogy aktív részese vagyok egy sikeres csapatnak és csapatmunkának. Úgy gondolom - és ne az én véleményem legyen csak mérvadó -, hogy az átlagnál többet adunk a munkavállalóknak. A test dolgai mellett, hogy tudniillik lakni kell, enni kell, és ehhez fizetést kell biztosítani, a lelket is igyekszünk építeni azzal, hogy megpróbálunk olyan hangulatot teremteni, hogy a dolgozó büszke lehessen a munkahelyére. Ha jönnek a családi ünnepek, és lehetőségünk nyílik, úgy igyekszünk egy pici többletet adni ezekben az időszakokban is.
- Miért menekül mégis az emberektől?
- Nem tudom, menekülés-e ez, engem a munkám ugyanis az emberekhez köt. De menekülésnek is nevezhetjük, hogy amikor fáradtabb vagyok, szeretek magam lenni. Ma a menekülésre néha több okom van. Olyankor nem jó, ha látnak engem. Engem csak erősnek szabadna látni. Olyannak, aki ha kell, megtalálja a kiutat. És akinek nem kell megmagyaráznia, hogy miért esik nehezére a beszéd és így tovább. Persze, adódott olyan helyzet, amikor épp csak beszaladtam reggel nyolckor papucsban, melegítősen egy fél órára, aztán délután fél ötkor értem haza. Viszont nagyon nem szeretném, ha az áldozatkészségemet bárki is valamiféle mártíromságnak tekintené.

Dr. Síkfői Tamás:

- Talán furcsa lesz, amit mondani fogok: a Pig-Techn történetéből is látszik, hogy milyen a magyar valóság. Most alapozunk. Sokan járnak úgy, hogy megássák a vállalkozásuk fundamentumát, de rámennek. Ahogy a cég fölépül, ők leépülnek. Az embernek acélból kell lennie ahhoz, hogy bírja ezt az őrült tempót. Ám ha végiggondoljuk, be kell látnunk, hogy ezeken az embereken nyugszik az egész. Nyugaton talán már bejáratottabb a rendszer. A közepes vállalkozások a családban élnek tovább, és a fiú vagy a lány férje veszi át és viszi tovább a céget. Óriási kérdés Magyarországon, hogy ez a generációs váltás működik-e? És az is nagy kérdés, amit talán csak Gyuri tudna megválaszolni, hogy élvezi-e ő a munkájának a gyümölcsét? Tud-e kikapcsolódni?

Péter György:

- Hogy mit szeretnék élvezni az elmúlt időszakok gyümölcséből? Nem azt, hogy mondjuk elmenjek a Kanári-szigetekre, és süttessem magam a homokon. Ezt a fajta élvezetet Magyarországon is megtalálnám. Ha a természetbe menekülnék, akkor nem a homokot és a tengert, hanem a hegyeket, a patakokat, a halakat, a vízparti, szép, hazai tájakat keresném. De még csak nem is erre vágyom. A szabadságot szeretném élvezni. Szabadság alatt azt értem, hogy csinálhatom, amit akarok, és nem azt kell tennem, amit a körülmények kényszerítenek ki.

A Pig-Techn Kft. 1998-ban megállapodott a mohácsi önkormányzattal, hogy támogatja a színházi előadások bemutatását. Egyéves szünet után így került vissza a városba valami, aminek a hiányát mindenki érezte, s amit a Pig-Techn Kft. pótolt.

Zwack Péter:

- A baj - ez sok magyar vállalkozóra, amennyire a történetét megismertem, úgy látom, Péter Györgyre is igaz -, hogy mire az ember a húsosfazékhoz kerül, rendszerint már kénytelen diétán élni.

Péter György:

- Néha, amikor például szombatonként bejövök, vagy ott vagyok a munkáknál, eldicsekszem magam, magamnak.
- És ezt még magának sem igen meri bevallani...
- Persze, hogy nem. De valahol mégis ellentételeznie kell magában az embernek a kudarcait.
- A kudarc az, amit korábban úgy nevezett, hogy zaj?
- Nem, a zaj az, amikor meg kell vitatni bizonyos dolgokat. A kudarc pedig az, amikor nem tudom elérni a kitűzött célt.

Péter György:

- Mi önnek a kudarc?
- Mondok példát: azokkal, akikkel megalakítottuk a Pig-Techn Kft.-t, javarészt a nyolcvanas évek elejétől együtt dolgoztunk. Azt vártam, hogy az átalakulás magával hozza, hogy mindenki másképp fog gondolkodni. Hiszen már minden a miénk volt! Nem így történt. Próbáltam győzködni őket: gyerekek, miért kell kidobni azt a kilenc és fél centis vasat, amikor a vagyonunk része, és abból még csinálhatnánk ezt meg azt. Nem volt eredménye. A gondolkodásmód nem változott meg. Láttam például, hogy a nyolc forintos szegecsek szanaszét hevernek az udvaron. Ledobtam közéjük egy kétforintost. A pénzt másnapra fölvették, a szegecset nem. Újra ledobtam egy kétforintost, újra fölvették, a szegecset pedig még mélyebben betaposták. Iszonyúan szenvedtem.
- Végül beletörődött?
- Két év után föladtam. Lehet, hogy rosszul határoztam meg a feladatot? Lehet, hogy túlzott elvárásokat támasztok? - ilyeneken tépelődtem. De a problémát végül az idő hamarabb oldotta meg, mint reméltem. Úgy '95 végén éreztem, hogy szépen, lassan megmozdul valami a fejekben. Aztán, amikor a fizikaiak létszáma növekedett, érezhető volt az alapítók súlya és hatása. Nevelő hatása, ha úgy tetszik.

Péter György:

- Ne mondja, hogy ezen kívül nem volt komoly veresége!
- A verseny szó engem minden szempontból teljes erőbedobásra késztet. Talán épp emiatt: az elmúlt tíz-tizenkét év legnagyobb veresége az volt, amikor elveszítettünk egy munkát, amiért pedig mindent megtettünk. Nagyságrendje úgy hetvenöt-nyolcvan millió forint lehetett. Mindez olyan időben történt, amikor meglehetősen szűk volt a piac, és mélypontról beszéltünk. Talán ezért tűnt még fájóbbnak a vereség. Anyagilag és üzletpolitikailag is. De ebben a csatában nem a jobb, hanem az erősebb győzött.
- Hogy fogadta?
- Harminc másodperc alatt tizenöt évet öregedtem. Akik rám néztek, azok is ezt mondják, és én is ezt éreztem. Egy megrogyott, hitevesztett, összeroskadt öregember lett belőlem. Olyannyira, hogy nem tudtam, és nem akartam beszélni senkivel. De akkor az egyik kollégám pesszimistán kezdett beszélni, mire kénytelen voltam elmondani neki, hogy a sebek nyalogatására legfeljebb huszonnégy óra áll rendelkezésre. Mert a kezünket nem tesszük fel, és nem veszíthetjük el az önbizalmunkat sem.

,,Ezt már ilyen kicsiben sem lehet másképp csinálni"

Péter György:

- Nem szeretem a panaszkodást, a sírást, ezzel nem megyünk előrébb. Az energiám nagy részét arra fordítom, hogy a mindenkori politikai, gazdasági helyzetben előre tudjak haladni. A kezem soha nem teszem fel, alkalmazkodni kell, erre tanítom a kollégáimat is.

Dr. Síkfői Tamás:

- A Pig-Techn Kft.-ről mindig az volt a benyomásom, hogy az ottani közösség tagjai nagyon komolyan veszik a dolgukat. Kívülről annyi látszott, hogy saját tőke-akkumulációval indultak, az évek alatt megvettek lerobbant épületeket, azokat csodálatosan helyrehozták, és nagyszerű ötletekkel rendelkeznek. Úgy látom, a folyamat során tanultak meg mindent. A vállalkozást, a technológiai fejlesztést is. Elsajátították a gazdálkodás csínját-bínját. És érezhető, hogy rengeteget dolgoznak.

Péter György:

- Az út hosszú volt, hiszen én már 1981-ben szabad vállalkozóként dolgoztam. Lépésről-lépésre tanultam a munkát, megismerkedtem az ISV (Iparszerű Sertéstermeltető Vállalkozás - Sz.K.I.) szakembereivel, és lassan a sertéstenyésztés összes technológiai csínját-bínját ellestem.
{...}
- Nekem sikerült egy magas szaktudású csapatot összehoznom. {...} Igyekszem olyan légkört biztosítani, hogy az embereknek csak a munkájukra kelljen koncentrálni. Ez vonatkozik a bérekre is. Itt, a környéken naponta hallani, hogy szeretnének ebbe a csapatba kerülni, vagyis kívülről is vonzó a munkahely. Ma már a Pig-Techn-nél hatvanöt ember dolgozik.

Részlet egy - Vitray Tamásnak készült - televíziós szinopszisból:

Az igazgatót munkatársai többségükben szeretik, azt mondják róla, hogy (tízmilliós nagyságrendben is) a gyors döntések embere. Nagyvonalúnak tartják, és legendaként emlegetik például a húsvéti ajándékozásokat, vagy azt, hogy egyszer karácsonykor ezer forintért mindenki haza vihetett egy félsertést.
Dolgozóitól - csakúgy, mint önmagától - Péter György rengeteget követel. A munkaidő napi 11-12 óra, a kereskedelemben dolgozóknál az idegen nyelv ismerete elvárás, és senkinek nem lehet másodállása. (Pontosabban ez volna a kívánatos. Egész emberekre van szükség - a mondat így szokott elhangzani. Sz.K.I.) Viszont a körülmények és a bérek is kiemelkedőek. A gyártmányokból közel húsz országba szállítanak, a kereskedőknek különösen sokat kell utazniok.

IV. Nincs mitől félj, tán nem is volt,
úszd át velem éjjel a folyót

Gaszler János:

- Mi volt, ami a leginkább újdonságot jelentett, amikor idekerült?
- Talán, hogy külföldi üzletfelekkel kerültünk kapcsolatba, és a nyelvtudással is előbbre kellett lépnem.
- Említette, hogy véméndi születésű. Ez előnyére volt, nem?
- Bár német nemzetiségű vagyok, mint Véménden oly sokan, formálisan soha nem tanultam a németet. Ráadásul Kölkedre nősültem, így a nyelvtudásom, ami igazából sosem volt, megkopott. Gyuri nem árult zsákbamacskát, rögtön elmondta, mik az elvárásai. Talán el lehet mesélni a történetet: nem sokkal azután, hogy idekerültem, valamelyik külföldi partnerünktől jött egy fax. Gyuri elém tette, én meg nem értettem. Semmi baj, vígasztalt, holnapra válaszold meg! Én meg hazamentem, és éjfélig tartó szótárazással megfejtettem és megválaszoltam az ötsoros levelet.
- Szóval, rögtön a mélyvízbe került!
- Olyannyira, hogy kilencvenkettő októberében egy külföldi útra még tolmácsot vittünk magunkkal, a következő év közepén viszont már kettesben utaztunk, tolmács nélkül.
- Hogy volt ideje minderre?
- Egyfelől jöttek a faxok, a telefonok, vitt a víz, sodort az ár. Másfelől tudatosan is ráhangolódtam a szaknyelv elsajátítására, bújtam a prospektusokat, fordítottam. Ma is alapkönyvem a német nagyszótár. Bár egyre ritkábban kell elővennem. Furcsa módon inkább csak olyankor, ha nem német ajkú, hanem például olasz anyanyelvű üzletbarátom írásában találok egy-egy váratlan fordulatot.

Dankó Judit:

- Általában reggel héttől este ötig, fél hatig vagyok benn, s közben húsz perc az ebédidő. Higgye el, nem azért ülök itt, mert szeretem ezt a széket, vagy mert szép a kilátás az udvarra. Nem tudom, ezt el szabad-e mondanom, de Gyuri azzal küldött vissza néhány hónapja a központból ide (a Tomori utcai telepre - Sz.K.I.): az lesz a dolgom, hogy rendet rakjak.
- Rendetlenség volt?
- Igen, azt hiszem, jól mérte föl a helyzetet. A szoba, ahol most ülünk, nem is tudom mi volt. Itt rozsdásodtak a mintaként kihelyezett, majd visszakerült etetők. És az adminisztráció is hézagosnak tűnt.
- Vagyis a fejekben is rendetlenség volt, igaz-e?
- Igen, de amióta itt vagyok, változnak a dolgok. Én vagyok a Mama. Nincs beosztásom, de nem vagyok adminisztrátor, az biztos. Tudniillik egyszer valami papírt úgy küldtem el az igazgatósághoz, hogy aláírtam: Dankó Judit adminisztrátor. Gyuri meg visszaküldte a papírt, és pirossal, vastagon áthúzta az adminisztrátort.
- Juttatások vannak-e még?
- Hogyne! Bár nem kötelező, de nálunk létezik a munkaruha-utalvány, minden évben kapunk két láda almát ingyen, és a félsertéseket is hazavihetjük. Csak annyi a különbség, hogy most már kétezer forintot fizetünk értük. Ám azt hiszem, így is megéri mindenkinek. Nyilván akadnak jó néhányan, akiket csak a kényszer tart itt, vagy az átlagosnál magasabb fizetés, de talán a juttatások miatt is: Mohácson rangot jelent, ha valaki a Pig-Technnél dolgozik. Ó, az igen, bizony, úgy könnyű - mondják.

Békéssy Gábor:

- Van mit aprítani a tejbe. A menedzsment a magyar átlaghoz képest is nagyon jól keres, a milliós prémiumok sem ritkák, de a fizikai dolgozók sem panaszkodhatnak, tavaly száz százalékos béremelést kaptak addig sem alacsony fizetségükre. A szomszédos sörözőben mindenki ingyen ehet-ihat, a székház hűtőszekrénye dugig van mindenféle itallal, ha valaki megszomjazik, kérés nélkül fogyaszthat. A menedzsment tagjai minden kényelemmel felszerelt kocsikat vezetnek, irodájuk kötelező felszereléséhez tartozik a hi-fi zeneszekrény, a számítógép és az állandó elérhetőséget biztosító távközlési berendezés. (A kép, amit a tudósító látott vagy a hallottak alapján elképzelt, színesebb, mint a valóság. Ugyanakkor jól példázza, milyen legendák szövődnek a Pig-Techn Kft. köré. - Sz.K.I.)

Dr. Síkfői Tamás:

- Péter Gyuri olyan csapatot kovácsolt, amely azonosulni tudott és tud az általa kitűzött célokkal. Néhány év alatt jutottak odáig, hogy most már hamarosan ISO minőségbiztosítással rendelkeznek, tehát akármelyik nagy nyugati cégnek beszállíthatnak. Azt hiszem, ez egy sikertörténet.
- Ennek elismerése volt az önöktől kapott innovációs díj?
- Röviden úgy felelhetnék, igen, de a korrekt válaszhoz messzebbről kellene indulnom, ha lehet.
- Persze.
- Az 1994. évi 16-os törvény, amely életre hívta a gazdasági önkormányzatokat, jelentős terjedelemben foglalkozott a helyi gazdaság innovációs potenciáljának növelésével. A növekedést menedzseléssel, hivatali munkával illetve saját anyagi alapjainkkal kell segítenünk. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy innovációs osztályunk rendkívül erős, és majd' mindenütt aktív. Hozzájuk tartozik a szabványügy, az iparjog-védelem, a kutatás-fejlesztés. Nemrégiben alapítottunk egy közhasznú társaságot, amely húsz középvállalkozást ingyen készít fel az minőségbiztosítási tanúsításra. Mindezt azért mondom, hogy érthető legyen: miért ilyen fontos nekünk ez a terület. Na most, a Pig-Techn Kft.-t azon vállalkozások között kell említenem, amelyek pénzt nyertek ahhoz, hogy beléphessenek az ISO-rendszerbe. Voltaképpen innen az ismerettség. Az innovációs díjat pedig fönt említett innovációs osztályunk találta ki, és azért alapítottuk, hogy pozitív példákat mutassunk fel. Megyei leképezése ez a Magyar Innovációs Nagydíjnak, azzal a különbséggel, hogy elsősorban közfigyelemre érdemes középvállalkozásokat emel reflektorfénybe.
- Szabad tudni, hogy mekkora körből emelte ki a Pig-Techn Kft.-t ez a díj, vagy ez titok?
- Talán konkrét számot nem mondanék, mert a szám minden évben jelentős mértékben függ attól, hol húzzuk meg a mércét. Egy biztos: a kör egyre bővül, mert egyértelműen látszik, hogy az innovációs potenciál, amely Baranyában a bányák szétzúzásával szanaszét ment, most kezd aktivizálódni.

Részlet egy riportból:

- Érdekes, hogy Péter György sohasem járt egyetemre, de lassan az egyetemek járhatnának belé: vállalata javarészt annak köszönheti gyors fölfutását, hogy az ő találmányát valósítja meg.

Péter György:

- A sertés önetetőm önálló szabadalom, ezzel könnyebb volt a kitörés. A berendezések gyártása, forgalmazása ma is az árbevétel negyven százalékát adja. A másik negyven százalékot a fémből gyártott fiaztató, malacnevelő adja, a többi egyéb alkatrészek forgalmazásából és exportból származik. A viszonyításhoz azt is tudni kell, hogy 1992-től évről-évre fejlődött, majd két év alatt tízszeresére nőtt az árbevétel. Ötven millióról indult, és az elmúlt évben már ötszáznegyven millió volt.

Békéssy Gábor:

- A találmányból tavaly csaknem kettőszáz millió forintot forgalmaztak, nyereségtartalma ennek tíz százalék.

Részlet egy tudósításból:

- Hajlamosak vagyunk úgy képzelni, hogy valami épület egyik oldalán beterelnek néhány kocát, azok szülnek, a kismalacok aztán egy-kettőre meghíznak, és mire az ember a másik oldalra fordítja a fejét, már jönnek is ki az épület túlsó végén a kolbászok és sonkák. Na, azért nem ennyire egyszerű! Kellenek gépek, berendezések, amelyeknek Magyarországon is akad komoly gyártója. Mégpedig egy fészerből kinőtt, mohácsi székhelyű, a szakmában ma már Európa-hírű cég, amely méltán lehet büszke azokra az erőfeszítéseire, amelyekkel külföldön divatos anyagokat és technológiákat sikerült meghonosítania itthon.

Péter György:

- Visszautalok egy korábbi gondolatára: amikor az újításairól beszélt, azt mondta, hogy a kombinált etető a Pig-Techn történetéhez tartozik. Azért szeretném, ha itt avatna be bennünket, mert úgy tudom, hogy ez a történet sem indult túl könnyen, végül mégis hatalmas siker lett. Hogy is volt ez?
- Az 1990-es OMÉK-en összejöttünk egy holland úrral, aki meghívott minket az utrechti kiállításra, az év novemberére. Rengeteg berendezést láttam ott egy bizonyos fajta fekete műanyagból. Tombolt bennem a szakmai hiúság, és azt mondtam, ha egész Európa tud bánni ezzel az anyaggal, úgy nekem is kell belőle. Be is mutattak annál a cégnél, amelyik táblákban forgalmazta ezt a fekete valamit. Érdekes volt, mert ismertem a végterméket, láttam az alapanyagot, és meg kellett fejteni, hogyan keletkezik egyikből a másik. Vettünk egy háromtonnás kis autóval. Persze, ezek még a Kebavitos idők, nem volt külker jogunk satöbbi, úgyhogy, mire az országba ért ez a bizonyos kis autó, már '91 márciusát írtuk.
- Ez már az az év, amikor beteg lett.
- Igen, megbetegedtem, kórházba kerültem súlyos szívelégtelenséggel, még mielőtt a matériát munkába foghattuk volna. A kórházban külön szobába tettek, nyitott ajtó, folyamatos megfigyelés - annyira fulladtam, hogy csak ülve tudtam aludni, ha egyáltalán aludtam. Nem éreztem magam különösebben betegnek, de az orvosok szerint nagyon komoly gond volt. Elkerültem Mohácsról Pécsre, aztán Szegedre, ott töltöttem a májust. Közben rajzolgattam, beszéltünk telefonon a fiúkkal, melegítették a műanyagot forró levegővel, oxigénpisztollyal, a legkülönbözőbb hőforrásokkal. Hazajöttem, ráhajtottuk egy csőre, szép volt, kész volt, hagytuk kikeményedni, mire reggel bementünk, ott volt kiegyenesedve. Aztán lassan megszelídítettük, de még nem beszéltünk kombinált etetőről: száraz etetőt gyártottunk. Műanyagból azt, amit addig horganyzott lemezből. Ez szeptember-október környékén volt, és már szállítottunk Ausztriába ezekből a termékekből.
- Időközben szóvá tettem egy vezetői értekezleten, hogy a lakatos üzemet külön kéne választani a Kebavittól.
- Hogyan?
- Úgy, hogy önállóan számoltatjuk el az ágazatokat, és nem nyúlkálunk egymás zsebébe. Nagyon kemény kritikákat kaptam, kifejezetten olyan hangok hallatszottak, hogy az ajánlatom erkölcstelen. Erre tettem egy erkölcsös ajánlatot: kiviszem a Kebavitból a lakatosüzemet. Persze, kifejtették, hogy ezt hogy nem lehet satöbbi, nem is vitatkoztam senkivel, hagytam, hogy mindenki mondja a magáét. Aztán elváltak útjaink.
- Hol jön a történetbe a kombinált etető?
- Külföldi kiállításokon egyre több helyen láttam, hogy az etetőhöz hozzávezetik a vizet. Ezekre a bizonyos kombinált önetetőkre több változat született, és a tendenciát figyelve mi is megalkottuk a magunkét. Ez az úgynevezett mozgótálcás változat lett aztán a szabadalmunk. A felismerés tehát még a Kabavit időszaka, de a kombinált etető - és erre utaltam az előzőekben - már a Pig-Techn története.
- Ha jól gondolom, most járunk a váltás környékén. Ekkoriban hogy érezte magát fizikailag?
- A kávét elfordulva ittam meg, és a levesnél nem a kanalat emeltem a számhoz, hanem a fejemet hajtottam le. Annyira remegett a kezem. Beteg is voltam, és ért az a - már emlegetett - lelki trauma, amikor közölték, hogy többé nem dolgozhatok. Voltak aztán rossz ízű megjegyzések is.
- Milyenek?
- Akadt, aki megkérdezte, miért vagyok annyira oda, jó esetben még akár öt évem is lehet. Erre azt mondtam, ha három évem van csak, akkor is értelmes életet fogok élni. Tehát ezek mellett a lelki gondok mellett vívtuk a kiválás csatáját, mert azt azért a Kebavitnál is elismerte mindenki, hogy az arany tojást tojó tyúk készül kiröppenni a ketrecből. A részletekbe nem akarok belemenni.

Káposztás János:

- A Kelet-Baranyai Vízgazdálkodási és Tájvédelmi Társulat illetékesei 1991-ben úgy döntöttek, hogy fölszámolják az üzemet és szélnek eresztik a dolgozókat. Péter György garantálta az eladatlan készletek értékesítését, ráadásként csinos összegű bérleti díjat a telephelyért, cserébe pedig teljes önállóságot kért a kft.-vé szervezett dolgozói csapatnak.

Péter György:

- Szóval, ott állt a cégalapítás nehézségeivel, és szembesülnie kellett az egészségügyi gondjaival is. De legalább volt már egy sikeres terméke, nem?
- Ó, nem! Amikor megjelentünk a kombinált önetetővel, Nyugat-Európában nem tudtunk eladni belőle.
- Tényleg?
- Komolyan mondom, és még csak azt sem tudom megmondani, miért nem ment. Minőségileg, állítom, az első öt között álltunk Európában, és az áraink sem voltak rosszak. Itthon pedig végképp hűvösnek éreztük a fogadtatást. Dicsérték, aranyos, mutatós, mustrálgatták, mint egy bútordarabot, de úgy beszéltek róla, mint egy kis csecse-becséről, ami valakinek biztos a hóbortja csak. A szakemberek sem fogadták el.
- Hogy lódult meg mégis?
- Sehogy. Furcsa kettősségben éltem: egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy ez a jövő, miközben a berendezések nem kellettek a kutyának sem. Mígnem egyszer az osztrák partnerünk rendelt negyvenhat darabot. Csináljunk ötvenet - gondoltam. Megmaradt tehát négy, elmentem a Törökdombra a bólyiakhoz, és kértem Steigerwald Ádám barátomat, hogy próbaképpen állítsa már üzembe az itthon ragadt példányokat. Jött a február, a március, és két héttel előbb készen voltak a Pig-Technes disznók, mint a száraz etetősök. Ennek hatására vettek még négy darabot. Azok is beváltak. Időközben a nyugati partnereknél elértem, hogy 30 napra tudtunk mindenütt fizetni, így a díjmentes kihelyezéseket finanszírozni tudtam. A számok jól mutatták az előbbre lépést. Az első évben 400 ezer forintért adtunk el kombinált etetőt. A másodikban 4 millió 800 ezer forintért, a harmadikban 57 millióért, a negyedikben 176 millióért.
- Hol van ennek a helye a sertéstartás imént vázolt folyamatában?
- A hízlaló fázisban.

Kreutz András barátomnál járok Pécsváradon, mutatja a hízlaló fázisba épp belenőtt disznókat. Harminchét szempár figyeli a mozgásunkat az ólból. A falak mellett ismerős készülék.
- Látom, kombinált önetető, fogadjunk, hogy Mohácson vettétek - mondom nagyképűen.
- Igen, kettő van belőle - feleli -, de ezt már ilyen kicsiben sem lehet másképp csinálni.

Sári Enikő:

- A harmadik, negyedik évben már lehetett látni, hogy a Pig-Techn árbevétele miből áll össze. A fiaztatók és malacnevelő berendezések negyven százalékot, a kombinált sertés önetetők a másik negyven százalékot képezték. A belföldi alkatrész-kereskedelem és az egyéb tevékenység tette ki a többit.

Péter György:

- Visszagondolva, magam is elképedek a sokáig igen korszerűnek kikiáltott nagyüzemi állattartás néhány általánossá vált módszerén. Például, hogy mennyire elhanyagolták az épületek szigetelését. Hiába költöttek rengeteget a fűtésre, a meleg elszállt, és a didergő állatok a táplálékot hőtermelésre, nem pedig súlygyarapodásra használták. Ráadásul a szükségesnél több takarmány szükségesnél jóval nagyobb hányada be se került az állat gyomrába, azt kitúrta, kifújta, majd a földbe tapicskolta, növelve ezzel az amúgy is egyre nehezebben, egyre költségesebben kezelhető hígtrágya mennyiségét. Ezen eltűnődve álltunk elő a sokak számára képtelenségnek tűnő ötletünkkel: mi lenne, ha újra moslékoltatnánk a hízásra fogott állatokat? A hagyományos módszereket régen elfelejtő sertéstartók persze fölényes mosollyal nézegették az általunk javasolt, újszerű, kombinált önetetőket. De csak eleinte, mert egy idő után bizonyítva látták, hogy a száraz táp és a víz összekeverését pofonegyszerűen, csupán az éhes állat közreműködésével megoldó szerkezetek az egy kiló élőhús előállításához szükséges eleséget igen tekintélyes százalékban csökkentik.

Cs. Szabó István:

- 1945 után a tsz-ek - főleg az 1960-as évek táján - fokozatosan bekapcsolódtak a nagyüzemi hízlalásba. A tsz-ek állították elő a hízóalapanyagot is. Napjainkra már takarmánykeverő üzemekben előállított száraz tápokkal hízlalnak.

Péter György:

- Emlékszik még, hogy melyek voltak a leggyakoribb ellenvetések?
- Voltak, akik gúnyosan kinevettek: hogy a sertés majd vízzel keveri össze a száraz tápot? Az új módszerek iránt fogékonyabbak is hitetlenkedve fogadták, hogy a hozzávetőlegesen egy méter magasságú, negyvenszer negyven centis oldalú önetető naponta tizenhat jószágot képes jóllakatni: hiszen nem is férnek köréje! Micsoda tülekedés, micsoda zűrzavar lesz ott! Mi visszakérdeztünk: hány percig eszik egy sertés? Legföljebb húsz percig - válaszolták. No, mondtuk, akkor bőven van idejük egymás után is enni. Hogy ezt miként érik föl ésszel a vályúnál marakodó sertések? Úgy, hogy pillanatok alatt kialakul a falkarend, és az erősebbek után következnek a gyöngébbek, akik egy idő után könnyedén tudomásul veszik a sorrendet, mert rendre tapasztalják, hogy jut táplálék a későbben következőknek is.

Sertéstenyésztésünk termelékenységének növekedése

- Gyakran hallunk panaszokat, hogy a hízósertések a normában előírt fejadagot nem eszik meg, vagy a normában előírt adag kevés a hízósertéseknek. Teljesen helytelen és szakszerűtlen, ha egy falkának közös az etetőhelye. Az etetés ideje elhúzódik, az etetésre váró egyedek nyugtalanok, visítanak, és egymást törik.

Dr. Gyulai György:

- A mohácsi kombinált önetető kétszintes. Ha feltöltik a takarmányt, a felső szintről fogyaszthatja el szárazdaraként a sertés. Ha viszont úgy tartja kedve, ügyesen letúrja, lerázza a vályúvá kiképzett alsó szintre, s ott saját magának összekeveri a szelepes önitatóból folyó vízzel. Így már moslékos takarmányt ehet.
- A kombinált önetető többféle méretben készül. Az egyállásos önetetőre tizenöt, a kettesre huszonöt, a hármasra negyven hízó számítható. Azonnal észrevehető előnye az, hogy nem megy pocsékba a takarmány, s a sertés nem nedvesíti a padozatot vagy az almot. A további előnyök megismeréséhez egy csoportot meg kell hízlalni ilyen önetetőkkel. Akkor válik nyilvánvalóvá, hogy a napi súlygyarapodás jelentősen megnő, a hízlalási idő lecsökken. Ahol eddig mondjuk ötszázötven gramm volt a napi testtömeg-gyarapodás, ott a hétszáz-nyolcszáz grammot is elérheti. És ugye, nem mindegy, hogy egy malacra száznegyvenöt nap alatt vagy száztizenöt nap alatt hízlal rá a gazda nyolcvan kilogrammot. A megtakarítás egy hónap. A hizlaldai forgás így jelentősen megnő.
- További előny, hogy míg a hagyományos önetető alkalmazásánál átlagosan 3,9-4,3 kilogramm takarmány szükséges egy kilogramm súlygyarapodáshoz, a kombináltnál kevesebb, körülbelül 3,5 kell.

Sertéstenyésztés

- A hízó süldőket ötven kilogrammos súlyig négyszer, idősebb süldőket valamint hízókat száz kilogramm súlyig háromszor, egyéb sertéseket naponta kétszer etessük. A sertések etetésénél az etetés megszokott idejének betartása nagyon fontos. Szabatos kísérletek igazolták, hogy csak így sikerül a reflexszerűen kiválasztott gyomornedv hatékonyságának teljes kihasználása.

Gaszler János:

- A kombinált önetető egyértelműen Gyuri nevéhez kapcsolódik, fejlesztésében nem vettem részt. Gyakorlatilag már kialakult, amikorra a céghez kerültem. Azóta csak egy-két típussal bővült a paletta, annak érdekében, hogy a választék teljes legyen.
- Mi az, ami az ön nevéhez köthető?
- Talán, hogy épületgépész-mérnök lévén más irányba nyitottam. A légtechnika, a vezérlések területe - mondjuk úgy - az enyém. Az első hat-nyolc takarmánybehordót például magam szereltem össze. Tudniillik nem akadt a cégnél ember, aki értett volna hozzá. Persze, én sem értettem, de tudtam beszélni a külföldiekkel, tudtam kérdezni, ha elakadtam a munkában.
- Úgy érzem, nagy lépésre szántuk el magunkat, amikor telepíteni kezdtük az első számítógépes vezérlő rendszert, a Howema termékét, kilencvennégyben.
- Miért volt ez döntő?
- Mert olyan technológiát honosítottunk meg, amely több ezer állatot lát el. Elektro-pneumatikus rendszer szolgálja ki a jószágokat, s ezt vezérli a számítógép. Egy apró meghibásodás vagy a gép rossz kezelése miatt viszont több ezer sertés marad éhen. Nagy felelősség tehát, de azt mondhatom, a termék ragyogóan bevált. Mire a könyv megjelenik, kész lesz a negyedik ilyen szerelésünk, és vannak újabb megkereséseink is.
- Mitől jó ez az egész?
- Nincs takarmányveszteség, nincsenek föl-alá vonuló traktorok, és nincs szükség emberi beavatkozásra. Egy telep teljes állományát kiszolgálja egy-két dolgozó. És mindehhez hozzájárul a számítógép valamennyi előnye az adatnyilvántartástól a statisztikákig illetve az azokból levonható következtetésekig és így tovább.

Dr. Sántha Attila:

- A sertéshústermelés érdekében felhasznált munkaórák száma, 100 kilogramm élősúly előállítására az USA-ban 1976-ban kettő, Magyarországon 9,3 óra volt.

Dr. Gyulai György:

- Magyarországon a fiaztató termeket túlfűtik. Ez már csak azért is káros, mert a kocatej kiválasztása 18 Celsius foknál melegebb hőmérsékleten jelentősen csökken. A kocák számára az optimum 15 fok. Az első héten a malacoknak jóval melegebb kell, ezért az infralámpák száz százalékos teljesítménnyel üzemelnek. Később erre nincs szükség, de szintén nem szabályozható az infralámpák teljesítménye, nem csökkenthető a hőmérséklet. Ez sok pénzt kivesz a gazda zsebéből. Mohácson azt találták ki, hogy a kívánatos hőmérsékletet egy érzékelő érzékeli, s ha efölé emelkedik, automatikusan csökkenti az infralámpák teljesítményét. Hasonló elvek alapján működik a szellőztető automatika is.
{...}
- A fűtés vezérlésével kapcsolatban hagyják, hogy a gazda döntsön. Vagy két részre osztják a termet, s az egyikbe beszerelik a vezérlést, vagy két, egymást követő időszakot hasonlítanak össze. A kísérlet egy hónapig tart, az induláskor két nullaállású villanyórát pörget az áram. A hónap végén a gazda dönt: kifizeti-e a berendezést, vagy hagyja elvinni. Olyan még nem volt, hogy valaki ne vette volna meg...

,,Tudtam, a telep eladó. -Bagóért meg kéne venni - viccelt valaki"

V. El kell, hogy engedj,
hozzád túl bolond vagyok

Péter György:

- Úgy érzem, a váltás tekintetében és a termékek ügyében is elég szuverén módon határozott. Amúgy mennyire engedi szabadon dönteni a kollégáit?
- Az első években tényleg nagyon rövid gyeplőre fogtam mindenkit. Ha akkoriban elhibáztunk volna egy ötszázezer forintos lépést, akkor ma nem volna miről beszélgetnünk. Idővel viszont jelentős jogköröket adtam át.
- Sokuktól kellett megválnia az évek alatt?
- Néhány embert kitettem a csapatból, de ezek mögött a döntések mögött mindig fegyelmi problémák húzódtak meg. Aki nem tudott beállni a rendbe, attól el kellett válni. Ezen kívül, ha gazdasági-szervezési okok merültek föl, inkább arra ösztönöztem a társaságot, hogy önmaga váltson. A döntésre jogosultak osztották el a szétoszthatót is. Az ostornak és a zabos tarisznyának egy kézben kell maradnia.

Tamás János:

- A kezdés nehézkes volt, de az a tizenöt fős csapat egy kis családot alkotott. Mindenki tudott mindenkiről, és talán jobban magunkénak éreztük ezt az egészet, mint most. Otthonosabbnak tűnt. Ma már a személyes dolgok nem nyomnak olyan sokat a latban. Nem tudunk annyira odafigyelni egymásra.
- Ezek a hétköznapok?
- Így van, hétköznapok vannak a cégnél. De nincs rossz viszony.
- És ön tulajdonos maradt.
- A magunk kis részével nem töltünk be irányító szerepet. Itt mindenki dolgozik és kész. Lakatos vagyok és hegesztő, illetve ha más jellegű munka adódik, akkor megtanuljuk, és csináljuk. Nálunk ez nem okoz gondot.
- Annak idején miért szállt be a kft.-be?
- Nem is nagyon volt más lehetőség. Beszálltunk annyival, amennyi pénzünk volt.
- Hitt benne?
- Bevallom, nem annyira, amennyire azóta beindult a cég. Nem volt kötve, hogy itt kell dolgoznom, mert pénzt tettem hozzá, de azért csak-csak reméltem, hogy tehetem a dolgomat is. Tehát nem az elsők között leszek, akik az utcára kerülnek. Habár arra nem volt példa, hogy valaki ne a hibái miatt került volna utcára. Nem zavarnak el innen senkit. Amikor egyik vagy másik ember érezte, hogy nem találja a helyét, szépen elment magától. Kicsit presztízs is ennél a cégnél dolgozni.
- Akadt a tulajdonosok között, aki kivette a pénzét, és elment?
- Egy-két ilyen példát tudok. Volt, aki más lehetőséget látott, volt, aki messziről járt be, és nem érte meg neki a dolog. Volt aztán, aki rokkantnyugdíjas lett, de nem vette ki a pénzét, csak már nem dolgozik itt.

Dankó Judit:

- Azok, akik a cégtől az idők folyamán utcára kerültek, mind addig feszítették a húrt, amíg az elszakadt. Akadt köztük alkoholista: nem tudta megállni, hogy legalább a műhelyben ne italozzék. Volt olyan is, aki lopott, és rajtakaptuk. Végül pedig: az első késés ötszáz forintba került, a második kétezerbe, a harmadik a munkahelybe. Gyurit ezek miatt a népszerűtlen intézkedések miatt sokan nem is szerették.

,,Nyílt lapokkal játszunk!"

Péter György:

- Érintőlegesen már volt szó róla, mennyire bosszant, ha a kolléga nem veszi komolyan a munkaidőt, tehát késik, igazolatlanul mulaszt, illetve ha alkoholizál. Azonban ezekben a kérdésekben nem döntöttem azonnal. Általában egy folyamat vége volt az, amikor valaki az utcára került. A sárga lapot illik fölmutatni, mielőtt előkerülne a piros.
- Jól értettem, tényleg, késni sem szabad?
- Nem ám, mert ha tegyük fel, valaki csak ötször késik egy évben, és elnézem neki, akkor ezzel gyakorlatilag lehetőséget adtam a többi ötvenöt embernek, hogy ő is késsen. Vagyis már ötvenhatszor öt késést kell kezelnem, ...
- ... ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden nap késik valaki,...
- ... és ezt egy vállalkozás nem bírja el. Vannak dolgok, amikben nem alkuszom.
- Mondana még ilyeneket?
- Például, hogy egy céget tudatosan és következetesen kell vezetni. És eredményközpontúan.
- Ennek érdekében lelkére is beszél az embereknek?
- Igen. Nagyon sok energiát és időt visz el, de az utolsó pillanatig meg akarok menteni mindenkit. Hacsak olyan dolgot nem csinált, ami nem alku tárgya. Tehát visszatérve az előzőekhez: a sárga lapot sem lélek nélkül mutatom fel. És ha el kell válnom valakitől, igyekszem emberi módon megtenni. Úgy állok fel, hogy közben tépelődöm, vajon megtettem-e mindent én is? Ha igen, akkor sem mentem fel a lelkiismeretemet, de a tőlem telhetőt legalább elkövettem.
- Egyik kollégámat annak idején azért vettem a céghez, mert ki akartam próbálni, hogy fel tudok-e segíteni valakit a padlóról. A csapat befogadta, de volt egy balhéja: másnaposan jött dolgozni, és amikor hazaküldtem, még egy napot kimaradt. Karácsonykor aztán mindenki előtt megmondtam neki, hogy nincs több dobása. Nagyon fájhatott, tudom, de le kell számolni azzal, hogy a főnök félre hív valakit, és pusmognak egy sort. Nyílt lapokkal játszunk. Eltelt néhány hónap, és a srác, arra hivatkozva, hogy nincs jól, szabadságot kért. Egy fontos munka miatt a telepvezető nem engedte el. Jött a hétfő reggel, és a kollégánk táppénzre vonult. Megüzentem neki, hogy ki van rúgva. Aztán visszajött, és elmeséltettem vele, hogy mi történt. Úgy váltunk el, hogy az a kijelentésem, amely szerint nincs több dobása, érvényben maradt, de az adott esetet elfelejtettük.
- Bevált végül?
- Nem, sajnos, folytatása lett a dolognak. Összeszedett egy újabb igazolatlan mulasztást, sőt, még egy lapáttal rátett: italozott megint, és amikor elfáradt, lefeküdt aludni egy kicsikét. Ez volt a vég. Utolsó gesztusként hozzájárultam, hogy közös megegyezéssel bontsunk szerződést. Magyarul: a papír szerint nem rúgtam ki.
- Hogy váltak el?
- Tulajdonképpen sehogy. Nem búcsúzott el tőlem.

Békéssy Gábor:

- Péter György azt mondja, öt év alatt egyetlen fegyelmit sem osztott ki. Tapasztalat alapján meggyőződése, hogy a pénz mindent megold, ennél jobb fegyelmezési eszköz nincs. Az eredményesség a meghatározó, a produkció alapján ítélkeznek. Van, aki hat hónap alatt csinált karriert a vállalatnál, lett belőle produkciós menedzser.

Hajzer Árpád:

- Van-e beleszólásuk a cég menetébe?
- Az első években még meg-megkérdezték a véleményünket, de azóta nem. Akik kisebb összeggel szálltak be, azoknak nincs önálló szavazati joguk. Azt hiszem, nyolcan alkotunk egy szavazatot. A közös képviselőnk tudtommal szót emel az érdekeinkért, de nem látunk javulást.
- Mik azok a sérelmek, amelyeken az erősebb képviselet segítene?
- Szerintem például néhány embert lenéznek itt, és nem foglalkoztatják megfelelően. Nem veszik észre, hogy többre képes, és nem kaphat lehetőséget.
- Ön nem törődhetne többet a vállalat ügyeivel?
- Nem lenne értelme. Ha az egy szavazattal bíró kisebbségi tulajdonosok közül egyedül én foglalkozom valamivel, az nagyon kevés. Szinte semmi. Egyfelől szakmailag az, mert a többiek jóval fölöttem állnak. Másfelől az eltöltött idő alapján az, mert én vagyok a legfiatalabb a cégalapítók közül. Mások mind tapasztaltabbak. Meg aztán így is elég nagy szám van. Igaz, könnyen békülök, de könnyen össze is veszem a munkatársakkal. Nem tartom alkalmasnak magam arra, hogy hadakozzam valakivel azért, hogy hogyan dolgozik. Meg nem is érdemes.
- Mikor lenne érdemes?
- El lehet gondolkodni azon, hogy hiába vagyunk jól menő cég, a legjobban fizetettek keresnek úgy ötvenezer forint körül. Az alacsonyabban fizetettek meg fele ennyit pénzt kapnak. Nehéz így eltartani például két gyereket. Igaz, a tavalyi évünk gyönge is volt.
- És a juttatások?
- Azok nagyon jók. Egy húsvét alkalmával például Péter Gyuri csinált egy sorshúzást. Mindenki kapott egy borítékot egy pénzösszeggel. A legkisebb kétezer, a legnagyobb ötvenezer forint volt. Kinek, mi jutott. Ahogy Gyuri mondta: a kétezer forinton is lehetett venni egy kiló sonkát meg egy liter bort, és akkor már meg volt a kellemes húsvéti ünneped.
- Két évvel ezelőtt pedig volt egy nőnap. Vagy inkább családi est. Gyuri állta a termet, a zenét, a vacsorát, és úgy beszéltük meg: az italt mi fizetjük. Aztán egyszer csak, a buli közepén Gyuri megszólalt, hogy idáig ő fizette az italt is, innen kezdve mindenki igyon bátran tovább. Most már két éve nincsenek ilyesmik. Kevésbé összefogott a csapat. És ez hiányérzetet szül.

Péter György:

- Megtaláltuk a helyünket. Európai színvonalúnak tartom a managementünket, és európai színvonalúnak tartom a munkakörnyezetünket. Javarészt európai színvonalúnak tartom a munkakultúránkat is. De nem tartom európai színvonalúnak a bérezésünket. Azzal együtt sem, hogy egyike vagyunk a legjobban fizető vállalkozásoknak. Úgy gondolom, itt van a legtöbb teendőnk.

Nézem innen, nézem onnan, oklevelet kaptunk... (Az OMÉK Nagydíj átadása Budapesten.)

Részlet egy riportból:

- A cég vezetése Mohács belvárosában, egy háromszintes épületben székel, és az iroda is lenyűgöző, önmagáért beszél.

Bárdos Istvánné:

- Nem sajnálja, hogy elkerültek a Tomori utcából?
- Kinőttük a telepet, megnőtt a termelés, a létszámot emelni kellett. Meg aztán: a külföldi partnereket is egyre kínosabb volt végigvezetni a vasakkal telerakott udvaron, majd a botladozás után leültetni egy szűk irodában és együtt szorongani velük. Tudniillik a megítélésben sokat számít, hogy kit, hova visz az ember. Kezdetben előre utalással kellett fizetnünk a Nyugat-Európából vásárolt termékekért, később, ahogy megismertek bennünket, sikerült elérnünk, hogy harminc, hatvan, sőt, száznyolcvan napra tudtunk és tudunk fizetni. 1995. július 1-étől dolgozunk az új irodaházban. És ezt a fejlődés hozta magával.
- Érdekes most visszagondolni arra, hogy kezdetben még a Tomori utcai telepet is béreltük. Aztán kifizettük, persze, de hogy hogyan, azt sosem felejtem el. Gyuri ígéretet tett, hogy '95. január másodikán visszük a készpénzt. A Kebavit igazgatója, Kónya Tibor talán viccnek tekintette az egészet, de mi a megbeszélt napon megjelentünk egy bőrönddel, amiben benne volt a telep előre kialkudott ára.
- Nem válaszolt a kérdésemre.
- Hogy nem sajnálom-e a szétválást? De, sajnálom. Régen meghittebb és családiasabb volt minden.

Gaszler János:

- Mennyire érte váratlanul, hogy 1998-ban ön lett az ügyvezető igazgató?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepett a döntés, hiszen Gyuri már a felvételem napján azzal fogadott, hogy ha megfelelek, és tudunk együtt dolgozni, akkor idővel a helyettesévé válhatok. Az elmúlt években rengeteg időt töltöttünk együtt, és a gondolkodásmódunk hasonult egymáshoz. Párhuzamosan nőttünk fel a feladatokkal. Ha a két irodában, az övében és az enyémben föltenné ugyanazokat a kérdéseket, valószínűleg egymást fedő válaszokat kapna. Talán még a szavak, a kifejezések is hasonlóak lennének. Azonos alapokról indulunk, és a céljaink sem különböznek. Nem hiszem, hogy a kinevezésemtől bármi gyökeresen megváltozott volna. Kell valaki, aki nem a napi problémákba merül, hanem kellő rálátással folyamatokban gondolkozik. Ez az ember Gyuri volt és ő is marad.

Dr. Gyulai György:

- Az elmúlt években számos egyéni gazda vállalkozott arra, hogy sertéstenyésztését korszerűsítse. Az ehhez szükséges támogatáshoz, hitelekhez azonban csak úgy jutott hozzá, ha pályázott. A Pig-Techn Kft. szakemberei vállalták, hogy segítségére sietnek a gazdáknak, és a pályázathoz részletes költségvetést készítenek. Ez a szolgáltatás ingyenes. Volt olyan hét, amikor húsz-harminc pályázat öltött végleges formát Mohácson. A bankok ez ideig még egyet sem adtak vissza. Az ember azt gondolná, könnyű így - árukapcsolással - üzletfeleket szerezni. Csakhogy erről itt szó sincs. A pályázati költségvetés elkészítésének a vásárlás nem feltétele. Igaz viszont, hogy a pályázati nyertesek kilencven százaléka Mohácson szerezte be a sertéstartás technikai eszközeit.

VI. Ki marad majd a barátom,
hol kopoghatok majd, ha fázom,
mert a vándor minden mástól távol jár

Bárdos Istvánné:

- Amikor betörtek ide az irodaházba, egy hétig kutyás nyomozók mászkáltak az egész épületben. Ez 1997-ben történt. Szerencsére a betörők nem vittek el semmit, csak megrongálták a riasztó egyes részeit. A belső kürtöt azonban nem találták meg, nyilván megijedtek, a rendszer amúgy is jelez a rendőrségen, így hát elmenekültek. Viszont itt hagytak egy létrát... Egész jó kis létra. Különben: nem tűnik el innen semmi. Jó kis csapat ez.

Péter György:

- Igaz, hogy vasárnap nem enged dolgozni senkit?
- Igaz, ha valaki dolgozni akar, akkor sem engedem meg.
- Ennek mi az oka?
- A vasárnap legyen a magánemberé és a családjáé.
- Ennyire fontosak önnek az emberek?
- Nagyon. Nem én vagyok a Pig-Techn Kft., hanem az emberek azok. Mi vagyunk azok. Ami szép volt az öt évben, az mind hozzájuk kapcsolódott. Még akkor is nagyon fontosak, ha akadtak az évek alatt döntések, amelyek kellemetlenül érintették az embereket. Valahol történt is egy törés a kapcsolatunkban, akkor határozottan éreztem, hogy eltávolodtunk.
- Miért?
- Mert a régi cégnél tudhatták, hogy áll egy erős ember az oldalukon, aki a Kebavit vezetésével szemben az érdekeiket képviseli. Amikor aztán megalakítottuk az új vállalatot, átkerültem a másik oldalra, és a szerepem megváltozott. Ha ezt szóvá tették a harmadik-ötödik sör után, furcsán éreztem magam. Számon kérték a döntéseimet, én meg úgy gondoltam, hogy a döntéseket nem a fehér asztal mellett, a sokadik ital után kell indokolni. Most, ugye, arról beszélgetünk, hogy fontosak-e nekem az emberek?
- Igen.
- Lelki beteg voltam. Az ilyen alkalmakkor a szívem húzott az emberek közé, az eszem viszont föltette a kérdést, hogy szükségem van-e arra, hogy három éjszaka megint ne aludjak? Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez az egész nem tartott sokáig.
- Azt kérdezi, szorítottam-e háttérbe a családomat? Igen, meglehetősen sokszor. Ahogy a saját környezetemet is.

Dankó Judit:

- Nagyon érdekes egyéniség különben. Rettentő segítőkész. Az egyik srác a cégnél uborkázott. Emiatt muszáj volt elmennie három hét fizetés nélküli szabadságra. Máshonnan biztos úgy küldték volna el, hogy nem is kell visszajönnie. Gyuri elengedte.
- Egy másik fiú zenél, venni akart valami erősítőt vagy szintetizátort vagy nem is tudom mit. Százezer forintba került. Gyuri kifizette, a fiú pedig havonta, tízezer forintonként törlesztette, kamatmentesen.
- A páromnak egyszer szüksége volt két hétig egymillió forintra. Mit csináljak, mit csináljak - tépelődött, gyötrődött. Mondtam neki, menj el Gyurihoz, biztos kitalál valamit. Nem talált ki semmit. Odaadta a pénzt a sajátjából.
- Aztán a legutóbbi: Karcagon, munka közben infarktust kapott a kollégánk. Gyuri állta a feleségének az utazási- és szállásköltségét, de még a kollégánk hazaszállításának a költségét is, csakhogy az jó kezekben, hazai környezetben legyen. Akárhogy megbánt, ezeket a dolgait nem tudom elfelejteni neki.
- Gyakran megbántja?
- Hirtelen haragú, igen. Olyankor aztán ordít, és olyanokat mond, hogy egyszer-kétszer maga is elnézést kér. De soha arra, ami kiváltotta a haragját, nem tér vissza. Nem dörgöli az ember orra alá. Ha szóvá teszem is, hogy emlékszel, hogy ledorongoltál emiatt, azt mondja, hagyjuk ezt, hiszen régen történt, nem érdekes most már. Egy vezető mond olyasmit, ami fáj az embernek, de nem tudom, lehet-e ezt másképp csinálni?
- Hagyja magát szeretni?
- Igazából nem. Cégen belül is vannak sokan, akik a stílusa miatt nem szeretik. Nem tudom bizonyítani, de egyszer nekem valami olyasmit mondott, hogy nem kell engem szeretni. Talán attól fél, hogy visszaélne vele az érintett, ha engedné viszonozni azt a jót, amit tett. Nem él társasági életet sem.

Péter György:

- Valóban, nem járok társaságba. De azt hiszem, az életem nyitott könyv.
- Így lehet, ám az az érzésem, ebben a bizonyos könyvben senkit nem enged, mondjuk, a hetvennyolcadik oldalra lapozni. Tehát a nyitottságának szigorú határa van.
- A magyarázat a korábban említett kudarcokban rejlik. Illetve azokban a kudarcokban, amelyekről nem beszéltünk. Kevés embert engedtem közel magamhoz, és minddel megégettem magam. Természetesen nem a családra gondolok, hanem a barátokra. Az egész, azt hiszem, az én hibám. Az átkozott maximalizmusomé. Ha többet adtam, természetesnek tartottam, hogy többet is kapok. És amikor ez nem következett be, az borzasztó volt. A szeretetre gondolok, persze, és annak a hiányára, meg az abból fakadó csalódásokra. Ezektől a nagy kiábrándulásoktól most már igyekszem megkímélni magam.
- Hogy jöttek, mik voltak ezek a csalódások?
- Lakótelepi házban laktam, és ha bárkinek gondja volt a Trabantjával, Wartburgjával, akár éjjel is segítettem. Szeretetből. Soha nem fogadtam el pénzt. Legfeljebb elküldtem a tulajt egy szatyor sörért, amit vagy együtt ittunk meg, vagy ő egyedül. Később, amikor elkezdtem a házat építeni, amiben ma is lakunk, a négyes társasból mindenki kalákában dolgozott, csak én nem. Nagyon jól esett volna, ha akkor valaki megkérdezi, hogy tud-e segíteni. De képzelje, csak egyetlen ilyen ember akadt! Senki más nem jött hozzám, és ami a többieknek baráti segítség volt, azt nekem segédmunkásokkal kellett megoldanom. Nem az anyagi oldal fájt, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy az akkori jövedelmi viszonyok között nem érintett érzékenyen. Hanem amit a lelkem átélt, azt nem kívánom senkinek. Az borzalmas volt. Ha annak a felét visszakapom akkor, amit korábban a haveroknak ingyen dolgoztam, nagyon jól esett volna. Nem adatott meg.
- Nem szólhatott volna nekik? Hiszen ön is nyilván úgy tudta meg, hogy elromlott a Trabant, ha szóltak.
- Nem, nem, nem, nem, nem! Mindenki tudta, hogy mit csinálok. Egyértelműen magamra hagytak, és ez fájt. Aztán volt még egy eset. Mielőtt a Pig-Technet megalakítottuk, nem barátkoztam szakmán belül. De akkor összejöttem egy szegedi kollégával, nagy barátság lett belőle, és a cégnél ketten lettünk ügyvezetők. Tisztáztuk a játékszabályokat, és csalódás ért. Féltem, hogy a társaság az én becsületességemet is megkérdőjelezi, ha segédkezet nyújtok valakinek ahhoz, hogy gyakorlatilag munka nélkül jusson hozzá komoly jövedelemhez. A cég elbírta volna a pénzkivonást, de a vezetési elvek nem. A közgyűlés végül mellettem döntött.
- Érdekes, hogy ez csak most jön elő, és nem említette a kudarcok között.
- Pedig az volt. Nagyon-nagy kudarc. Nagyon-nagyon nehéz beszélnem erről... Borzasztó volt... De azért nem említettem, mert nyilvánvalóan elfogult vagyok. Nem is tudom, hogy ezeket a mondatokat is benne hagyjuk-e a szövegben egyáltalán.
- Dehát a történethez tartozik!
- Bárki más beszélne róla, rendben lenne.
- Ugyanakkor az ön álláspontja is fontos. Inkább majd érzékeltetem a tétova kézmozdulatot, amellyel ezeket a szavait kíséri, jó?
- Jó, de ne legyen bántó, és ne támadjunk vele senkit! Mert nincs miért. Mindenki elvitte a saját balhéját.

Bárdos Istvánné:

- Valóban, kezdetben két igazgatója volt a kft.-nek. Gyuri az első számú ügyvezetőként dolgozott: a munkáltatói jogokat is ő gyakorolta. Viszonylag hamar kiderült, hogy ez a felállás nem működőképes.
- Nem szívesen beszél erről?
- Nem. Egyébként sincs már jelentősége.

VII. Most is egy az út, más nem is lehet,
ugyanarra gördülnek a kövek

,,Az ünneplésnek is meg kell adni a módját."

Rúzsa Mihály:

- Egyenlőre úgy néz ki, a sertéstechnológia berendezések gyártása még menni fog néhány évig. De foglalkozunk mi mindennel, ami az acéllal és a műanyaggal kapcsolatos. Alighanem én személy szerint is találkoztam már a sertéstartás valamennyi műszaki elemével, a legapróbbtól a legnagyobbig. A Tier-Technél pedig kicsit elszárnyal a dolog, mivel szárnyasokkal foglalkoznak.
- Miért lett tulajdonos?
- Régebben itt voltam már a cégnél, akkor is, amikor a Kebavitból kiváltunk, és kellett, hogy a melósok beszálljanak, tulajdonosok legyenek. Kicsit furcsa volt, hogy tulajdont képeznek az embernek, és a sajátjában dolgozhat. A megalakulásnál 35 ezer forintot tettem be. Hogy ezzel most mekkora vagyok a többiekhez képest, nem nagyon tudom, mert azóta megváltoztak a viszonyok. De kicsi maradtam, az biztos.
- Érdemes volt pénzt fektetnie a cégbe?
- Hogyne, csak értéknövekedés van. Mohácson mindenkinek az a véleménye, hogy ez az egyik legjobb vállalkozás.

,,Egy húsvét alkalmával például Péter Gyuri csinált egy sorshúzást."

Péter György:

- Az 1994-ben indult Tier-Tech nevű cégünk a baromfitartás technológiai berendezéseivel, illetve export-import tevékenységgel foglalkozik. Pár hónap múlva átadjuk a saját baromfi technológiai berendezéseket gyártó gyárat. Háromezer négyzetméter a csarnok teljes területe, de egyenlőre csak ezer négyzetméteren indul a munka. Tojóketrec-alkatrészgyártással kezdjük a munkát, a belföldi ellátás mellett külföldi partnereknek fogunk beszállítani. Az induláshoz persze még kellene egy ötven millió forintos gépi beruházás, hiszen közel százmilliós beruházásról van szó, amit két év alatt teremthetünk meg.

Dankó Judit:

- Számomra, aki a Pig-Technnél nem vagyok tulajdonos, a Tier-Tech története úgy kezdődött, hogy Gyuri fölajánlott egy részt megvételre. Mára az árbevételt, üzleti kapcsolatokat tekintve a Tier-Tech majdnem utolért minket, és igen jelentős piaci értéket képvisel.

Péter György:

- Bár nem tartozik szorosan a Pig-Techn történetébe, de nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy egyszer csak megalakult - a sertésen kívüli technológiák gyártására - a Tier-Tech Kft. Miért kellett ezeket a munkákat külön cégbe vinni?
- Így álmodtam meg. Álljunk több lábon, s legyen két-három társaság, amelyek közül mindegyiknek önállóan értékelhető a munkája. Valóban, meg lehetett volna csinálni a dolgot cégen belül is, de összemosódott volna, hogy ki kereste meg a pénzeket.
- Vagyis azt a helyzetet akarta elkerülni, amibe a Kebavitnál belekényszerült?
- Pontosan ez indokolta a külön cég létrehozását. Persze, ettől még gondolkodhatunk egyben, lehet azonos a szemléletünk, a stílusunk. Annak oka pedig, hogy egyáltalán foglalkozni kezdtünk a kérdéssel, az volt, hogy hozzá jutottunk egy csomó olyan információhoz, amelyet azelőtt kidobtunk az ablakon, így viszont hasznosítani tudjuk.

Békéssy Gábor:

- Találkoztam olyan vállalkozóval, aki nem szégyellte bevallani sikerét. Még azt sem, hogy ő és társai milliomosok. Mindezt a mezőgazdaságban érte el, amely ágazat köztudottan szétzilált, egy vállalkozói mivoltára valamit is adó ,,makkoscipős" erre a területre be sem teszi a lábát. Nem utazik olajügyben, nem is kereskedő, hogy az árrésekből szerezzen mesés vagyonokat, pontosan fizeti az adó-, vám-, és a tébé-járulékokat - legalábbis a hatóságok még nem tártak fel szabálytalanságokat.

Bárdos Istvánné:

- Gyuri úgy gondolja, hogy 1998-at a legjobb évünkként jegyezzük majd. Ha a húsz-ötven beadott pályázatból egy párat megnyerünk, úgy valószínűleg igaza lesz. Szerintem is lehet még fokozni az eredményeket.

Gaszler János:

- Hogy látom a Pig-Techn jövőjét? Úgy gondolom, mára elértünk egy színvonalat. Saját gyártású berendezéseinkkel illetve importált eszközeinkkel szinte teljes a palettánk. Azt hiszem, ez nem csak a technológiai elemekre, hanem a minőségre is igaz. Tudunk berendezéseket szállítani a háztájik, az átlagos hazai és a kiemelkedő európai hizlaldák elvárásaihoz és pénztárcájához igazodva is. A rendszerek tehát élnek, de ha valahol e rendszerek elemei között megjelenik jobb, mint az általunk alkalmazott, úgy készen kell állnunk a váltásra.
- Elengedhetetlen lesz a továbbképzés. Az EU-csatlakozás miatt is figyelnünk kell a termékek és a menedzsment versenyképességének megőrzésére illetve javítására. Előbb-utóbb elvárás lesz a fizikai állománnyal szemben a nyelvtudás, legalább azon a szinten, hogy merjenek kérdezni. Itt, az irodaházon belül már működik a számítógépes hálózat, ennek idővel mindenkihez el kell érnie.
- Lehetőségként kínálkozik a kereskedelem fejlesztése. Most másodlagos a szerepe a gyártás mellett, pedig erős ággá fejlődhetne. Erről sokat beszélgettünk már Gyurival, és tudom, hogy dolgozik rajta. Szerintem egy szép nap majd bejön, és alapít egy új céget, amelynek ilyesmi lesz a profilja. Vagy éppen valami egészen más.

Péter György:

- Meddig kell új céget alapítani?
- Hogy mikor kell abbahagyni? Nekem akkor kell visszavonulnom, amikor önmagammal már nagyon elégedetlen leszek. Amikor már olyan szinten leszek, amivel nem szabad megbékélni. Viszont úgy gondolom, hogy amíg szellemileg vagy fizikailag nem robbanok le, addig nem szabad föladnom. Nekem mindig kell valami, amivel tovább léphetek, amit csinálhatok. Kell, hogy hajtson egy cél.

Péter György:

- Balázs fiam 21. évében van. A Marekot végezte, majd másfél évig az üzemben önetetőt és fémtechnikai dolgokat gyártott. Aztán letöltötte a katonaidejét, és néhány hónapja mellettem tanulja azt, amit csinálok. Nem specialistát szeretnék nevelni belőle, hanem igazi, jó tulajdonost. Az elkövetkezendő időnek ez is fontos feladata lesz.

Nem állítom, hogy aképpen kell élni, hallgatni a világot, vagy gazdálkodni akár, ahogy ezt e kép és e történet - Önök számára most még tán ismeretlen - hőse, Péter György. vagy csapata, a Pig-Techn Kft. teszi.
Ezzel a könyvvel annak próbáltam érvényt szerezni, hogy így is lehet.

Sz.K.I.