DÉNES GIZELLA GÖRCSÖNY ÉKESSÉGE   SZENT ISTVÁN TÁRSULAT AZ APOSTOLI SZENTSZÉK KÖNYVKIADÓJA BUDAPEST, 1972 Dénes Gizella élete

SZENT MÓR TÉRÍTŐ MUNKÁJÁBAN

Baranyának és a pécsi egyházmegyének déli sarkában, a kék-fényű Mecsek, a kúpos Harsány, a szőlőskertekkel borított gyűdi és az opálos felhőkből idesötétlő horvát hegyek között, kicsiny akácosokkal és dús tölgyerdőkkel megszakított hullámos mezőségben fehérlik Görcsöny község.
A falu szerteágazó utcáiban még láthatók a kedves, oszlopos tornácú százados magyar hajlékok, melyeket a török hódoltság elmúltával keletkezett mai Görcsöny népe emeltetett, de modern, új iskolája körül piros cserepes, verandás, villaszerű házak sorakoznak, akár egy kertváros negyedében. E falu ősi voltát és messzi időkben való jelentőségét, az egykor csak szántóvető, pásztorkodó nép szívós szorgalmán kívül feltétlenül ezer éves katolikus plébániájának a török hódoltságot is átvészelt templomának köszönhette, melynek köveit a mai százötven éves, barokkos műemlék templomába beépítették.
A történeti adatok között hol Gurchun, hol Gurchen-ként nevezték, melyről már III. Endre korában történik említés. Ekkor, az 1247-ben tartott lyoni zsinat pápai tized fizetés-elhatározó rendelete kapcsán került a falu - mert akkor már népes és komoly település - a nyilvánosság elé, mint pápai tizedfizetésre kötelezett plébánia. Görcsöny akkori temploma "ab immemoriali tempore ex solidis materialibus extructa est" azaz "emlékezetet messze meghaladó időben szilárd anyagból épült" templom volt. Ez az emlékezetet messze meghaladó idő a XIII. századi gondos feljegyzők előtt csak Szent István korát, nevezetesen Szent Mórnak, Pécs második, de első szent püspökének térítési korszakát jelenthette. Görcsönyt akkor is faluk sora vehette körül - a szentistváni parancsot ismerve legalább tíz.
A szentistvánkori Görcsöny két járásban: a vashegyi bencés monostor és Szentkirály község között terjedő hatalmas mezőségben, Baranya legrégibb földesurának, Kovázd-nak birtokterületéhez tartozott. Ennek tényét nemcsak a görcsönyi plébánia irattára bizonyítja, de az 1936-ban kiadott Szent Mór emlékalbum is, melynek lapjai között a pécsi egyházmegye egyik legkitűnőbb, nemrégiben elhalálozott történész-papja, Loschert Kázmér tanulmányának Szent Mór egyházmegyéjét feltüntető térképe is szerepel. E térképen Görcsöny: Baksa és Ócsárd mai filiái, akkor plébánia szomszédai, Garé és Bodon akkor filiái, ma plébánia szomszédai között fekszik és köztük irányító szerepét a szilárd kőből emelt temploma biztosította.
A négy község ugyanis a magyar katolicizmus első véres századában nemcsak egyszerű emberi, népi közösséget jelentett, ősmagyar családok fészekrakását, hanem a korszak jelentős és kemény kultikus búvóhelyeit is. Mert Baksa csak ma egyszerű községnév, de a pogány ősmagyarság korában fontos hitéleti személyt, igricet, amolyan "propagandistát" is jelentett. Garé falu a Gara, a garabonc főpapi mivoltát őrzi, akár a mai Ócsárd filia Olcsárd pogány vezérét, miként Gyűd Ete fiának, Gyeud-nak emlékét. E községek mint megfigyelők őrizték a ligetekkel, erdőkkel körülvett kisasszony-Fát, a pogány vallás áldozati helyét. Tudjuk, hogy az "Asszony", a kicsiny és nagy egyaránt, mint a termékenyítő erő kifejezője, mély tiszteletben és szeretetben részesült. E mély és tiszteletreméltó hódolat ébresztette az olaszföldi Szent Gellértet arra a gondolatra, hogy (az Érdy-kódex tanúsága szerint) "Szűz Máriát mostantól Kisboldogasszonynak, Nagyboldogasszonynak neveznék." S e gondolat nyomán indult meg a pogány kultikus helyeknek, ligeteknek, fáknak megszentelése, megkeresztelése, mellyel a pogány magyar múlt mint mély, de halványuló népi elem olvadt át az egyre diadalmasabban előrenyomuló új világ keresztény eszmeiségében. E Szent Gellért-i tanítás egészen kézenfekvő Mór püspök egyházkormányzatában és térítő munkájában: nevezetesen Görcsöny körül konok keménységben rejtőző kultikus telepek felszámolásában, hiszen a baksákkal, garabancokkal fenntartott szent ligetek és fák nemcsak a pogány vallás áldozati helyét jelentették, de a reakciós pogány katonai erők búvóhelyét is. Csak a magyar származású Szent Mór benső, népi, vérségi összetartozottsága s mély kereszténysége adhatta, hogy ezeket a búvóhelyeket nem égették fel és nem semmisítették meg, hanem a területileg köztük kiemelkedő Görcsöny községben megépített templom által szentelték meg. Körülötte Baksa, Bodon, Garé és Ócsárd mai is - s ezer évvel ezelőtt sokkal inkább - zsombékos, zordul félelmes, bizalmatlan rejtekhelyre emlékeztet, míg Görcsöny mai határrészének, a Papkertnek kiemelkedő, csaknem büszke magaslatán, az egész mezőség tíz falura vigyázó, tíz falura ellátható őrhelyét jelentette.
A Papkertnek nevezett dombmagaslat délkeleti sarkában ma egy hatalmas feszület emelkedik, amely annak az egykori, kőből emeltetett, Szűz Mária tiszteletére szentelt templomnak emlékét őrzi, melyet Szent Mór püspök építtetett térítési munkájában. Akkori nagyságát és kiválóságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a falutól húsz kilométer távolságban fekvő Máriagyűdnek, az országos hírű, kedves zarándokhelynek az időben csak fatemploma volt és kőtemplomát száz évvel később, II. Géza király emeltette annak emlékére, hogy "ott találkozott össze VII. Lajos francia királlyal, annak vezeklő szentföldi zarándoklatjában." E zarándokút idején viszont Görcsöny már a győri püspök birtokába került, miután Kovázd úr "a német harcokban Győr alatt elesett s birtokát a vár püspökére hagyta". Ez a térben Görcsönytől erősen távoleső földbirtokos-örökös, a győri püspök, különös figyelemben részesítette a templommal rendelkező községet, mely gyorsan le is hagyta szomszédait s azok pogány emlékeit. A Papkert messzire látszó, szép, sima térségén "a boldogságos Szűz Mária tiszteletére kőből épült templomában nemcsak Görcsönynek, de a környező tíz falunak népe hallgatta vasárnaponként Szent István intelmeit, Krisztus evangéliumának igazságait, míg lassan elfeledték a pogány emlékeket s megértették, megszerették a keresztény új világ "okosságát" . . .

TAMÁS ISPÁN ÖRÖKÉBEN

Két évszázad alatt a pogány reakciós erők időnkénti fellángolása és elhamvadása közben egyenkint semmisültek meg a garák és baksák őrhelyei. Egyikből, másikból önkéntes, engedelmes filia lett a kőből emelt görcsönyi templom plébániájában. Csak Baksa őrizte egykori fontos őrhelyének emlékét, külön plébániájával és fából épített templomával. Az akkori szomszéd plébániák azonban népestől, papostól időnkint buzgó zarándokként keresték fel a görcsönyi Papkert maga korában feltűnő és "szép" templomát, és különös szeretettel imádkoztak a Boldogasszony oltára előtt. Ez időben Görcsöny messze kiemelkedett a környező községek, szomszédok és filiák közül: területi fekvésénél és lakosságának töretlen családi közösségénél fogva. História Domus-ának megsárgult lapjain két görcsönyi plébános, Gydus és Pál nevével találkozunk, akik szorgalmasan fizették a pápai tizedet a keresztes háborúk céljaira, a keresztény közösség e középkori belépődíját. Míg a XIV. század elején teljesen új korszak vette kezdetét a falu egyházi és világi életében.
"1335-ben - olvasható a gondos figyelemmel és szeretettel vezetett krónikában - Miklós győri püspök elcserélte a székhelyétől annyira távoleső görcsönyi birtokát, az Apponyi család ősének, a nyitramegyei Pech nemzetségnek (1392 óta nevezik magukat Apponyról) három vitézi tagjával: János, Miklós és Tamás urakkal... János és Miklós elbetegesedvén, egyedül Tamás ispán veszi át a birtok vezetését, mely ettől kezdve a Pech nemzetség irányítása alatt valóban központtá fejlődhetett."
Tamás ispán teljes nevén: Thomas Aladari Rufus comes de Vivar, ambaxiator. Vagyis Aladár fia Vörös Tamás újvári ispán, követ, így nevezi őt az Archivum Vaticanum. Az Anjouk vértől és aranytól vibráló magyar életének egyik legkimagaslóbb egyénisége, életében és sorsában igazi történelmi regényhős, vérbeli diplomata és nagyműveltségű udvari ember. Ott találjuk nevét Erzsébet anyakirályné nápolyi követségében, Nagy Lajos határsértésekből származó osztrák, és Endre halálával keletkezett olaszországi harcokban a szentföldi zarándokok vezeklő sorában és az avignoni pápai udvarban. Harcos és politikus, művelt és gáláns lovag, különben nem vehetne részt a kényes külpolitikai küldetésekben, melyekhez újból és újból megbízatást kap. Visegrádtól Rómáig, Budától Bécsig, Nápolytól Rómáig s Avignonig járja az utakat s megold kényes kérdéseket is, mint Endre nápolyi koronázása.
Az Ambaxiator: azaz nagykövet, 1335-ben lett görcsönyi földesúr, akit a község s a plébánia egyszerűen Tamás ispánnak ismert: nagyvilági útjai közben is módot talált arra, hogy faluját a királyi, hercegi és pápai udvarok mellett is felkeresse, megismerje és gazdagítsa.
A Papkert térségében mintegy gondos őrszemként várszerű nyári lakot emeltetett magának, ahova időnként családját is magával hozta, győri nyitrai, visegrádi palotáiból s itt tartózkodása idején látogatást tett a korszak legfélelmesebb oligarcháinál, a Szerémséget uraló Horváthyaknál és Siklós akkori uránál, Gara nádorispánnál. De fölkereste családjával és Görcsöny népével mint alázatos buzgó zarándok Gyeud kedves kőtemplomát, melyben a vashegyi bencések által adományozott, kicsiny, ezüstmívű Mária szobrot őrizték. E gyűdi szobor láttára, kora szokásainak megfelelően nemcsak egyházi ruhákkal, de finommívű, "aranyosfényű, mozaikos, olaszföldi Mária-képet is adományozott Görcsöny Nagyboldogasszony templomának". Ezenkívül a falu akkori lakosságát szőlő mívelésre irányította, eljuttatván közéjük a Nápoly-környéki szőlővesszőket, melyeket a véres harcok után Nagy Lajos kívánságára osztottak széjjel az országban.
Az érdemekben gazdag diplomatát nemcsak a királyi udvarban becsülték nagyra, de az egyházi életben is, különösképpen VI. Kelemen pápa avignoni udvarában. Itt külön kitüntetésben kívánták részesíteni fáradhatatlanságáért, hűségéért, melyről a görcsönyi plébánia krónikájában olvashatunk. Megkérdezték Tamás ispánt, hogy milyen ajándéknak örülne leginkább? Pénznek, birtoknak, drágakőnek, avagy újabb méltóságnak? De az Ambaxiator egyikre sem áhítozott. Sem a maga, sem családja számára nem kívánt ajándékot. Ellenben egyes-egyedül - mint Görcsöny ura, - a Papkertben épült, kőből emelt Nagyboldogasszony templomnak, ahol mindegyre több és több hivő imádkozott az aranyosfényű, olaszföldi Mária-kép előtt.

PÁPAI KITÜNTETÉSBEN

Mint egy hősköltemény fejezete, egy zenedarab szólama gyönyörködtet és lelkesít a görcsönyi plébániai kutatások adatai közt a Tamás ispán kegyúrhoz, az Ambaxiator-hoz Avignonból érkezett pápai bulla.
Aladár fia Tamás jól ismerte az avignoni "börtönt", a francia föld e fényes, a Pápa személyét készséggel szolgáló várkastélyt, hiszen két esztendő alatt háromszor fordult ott meg, mint az Anjouk magyarországi követe ...
Innét, e külső fényben annyira gazdag, de belső szomorúságtól terhes pápai udvarból keltezték 1345. szeptember 14. napján VI. Kelemen ajándékozó levelét, melyben bejelenti, hogy Aladár fia Tamás ispán kérésére Görcsöny szentistváni óhajtással, tíz falunak épült templomát külön búcsúban részesíti s ezáltal az egyházmegye egyik legjelentősebb helyévé emeli. A búcsút ajándékozó Bullában minden időkre megörökíttetett az AMBAXIATOR neve és az a tény, hogy az ő érdemei jutalmául részesült kitüntetésben a kis baranyai falu temploma.
"Splendor aeternae gloriae" - ragyognak, csendülnek a színes szavak a pápai bulla elején s mint egy valóban sorsdöntő fejezet, új erőket s új kötelességeket kíván a dicsőség fényébe vont templomtól s annak hivőseregétől: az egész községtől. Mindeddig egy aranyos fényben ragyogó kicsiny Mária-kép előtt gyűlt össze vasárnaponként Görcsöny tíz falujának népe, de 1345 szeptemberétől kezdve a bullában lefektetett két más ünnepnapon: a templom felszentelésének évfordulóján, valamint az annyira szeretett Nagyboldogasszony ünnepén, mikor "messzi vidékekről zarándokok sereglésével hódoltak a hívek a görcsönyi Máriának."
Az avignoni pápai bulla szövegét, melyet VI. Kelemen pápa a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, pápaságának negyedik esztendejében indított el Görcsönybe, a következőkben közöljük:
"Kelemen püspök, Isten szolgáinak szolgája. Az összes szeretett, keresztény fiainknak, akik ezen írást olvassák, üdvöt és apostoli áldást.
Az örök dicsőség fényessége, amely kimondhatatlan ragyogásával megvilágítja a világot, a reménykedő hívek jámbor óhajait, az Ö Felségének legkegyesebb jóindulatából különösen akkor teljesíti, mikor azoknak kegyes alázatát a Boldogságos Szűz Mária és más szentek imádsága és érdeme segítik.
Azt óhajtjuk tehát, hogy a Boldogságos Szűz Mária görcsönyi plébánia-temploma, mely a pécsi egyházmegyében, kedvelt fiunknak, nemes Aladár fia Tamás, újvári ispánnak örökölt családi birtokán áll, hozzáillő bőséges kitüntetésben részesüljön.
Egyrészt azért, hogy a keresztény hívek áhítata e templom iránt minél inkább növekedjék, másrészt azért, hogy a hívek ájtatosságuk végzése céljából minél szívesebben gyülekezzenek e helyre, hogy annál bőségesebben tapasztalhassák, hogy az égi kegyelem ajándékaiból új erőt kaptak, Mi a Mindenható Isten irgalmában, valamint Szent Péter és Pál apostolok tekintélyében bízva, mindazoknak, akik a Boldogságos Szűz Máriának ezt a templomát akár az Ö mennybevitelének, akár a templom felszentelésének ünnepén áhítatos lélekkel felkeresik:
minden évben egy évi és negyven napi búcsút engedélyezünk, ha őszinte bűnbánatot tartanak és megtérnek.
Azoknak pedig, akik az Oltáriszentséget áhítatos lélekkel elkísérik, amikor viszik, vagy attól a templomba visszahozzák: kegyesen húsz napot elengedünk a rájukrótt vezeklésből.
Kelt Avignonban, szeptember 14-én, pápaságunk IV. évében."

FÉNYES SZÁZADOKBAN

A búcsút ajándékozó és a búcsú által új fényt nyújtó pápai bulla két évszázadra biztosította a templomában felmagasztalt falu irányító hivatását.
Ebben az időben történt, hogy a helyenként kalandvágyó, pénzügyekben felette könnyelmű és akaratában szeszélyesen makacs Brandenburgi Zsigmond, Anjou Máriának nemcsak házasságban, de uralkodásban is társa, a Görcsönyhöz közel fekvő Siklós-várban Gara nádorispán "fogságában", mint a falba vésett állítólagos betűk tanúsítják: "az oroszlánok vermében nyugodtan alhatott";. Ám az alvást, azaz a tétlenségre kényszerítő nyugalmat Zsigmond mégis hamarosan megunta és a nem túlságosan magas várfalak közül ügyesen meg is szökött.
Egy kedves népi legenda szerint "félősen bujdokolt a szomszédos mezőkben", míg megpillantva Görcsöny messzire fehérlő templomát, annak falai között pihenőt tartott, s buzgón imádkozott.
Ebben az imában találta Orbán plébános, aki előtt nyilvános fogadalmat tett, hogy szerencsés megmenekülése esetén véget vet kalandos életének, kibékül feleségével, Máriával és hűséges, igazságos királya kíván lenni a magyar népnek. Míg a templom falai között fogadkozott, a főúton tovarobogtak Gara nádor szökevény-kereső fegyveresei, de Zsigmond, Orbán pap segítségével ellenkező irányba, Szentkirály falu felé vette útját, melynek határában két asszonyt látott a patak mederben, akik vászonruhájukat mosták. Itt újból felhangzott a fegyveresek zaja, mire a király gyorsan elmondta futásának okát az asszonyoknak és felfedte kivoltát. A két asszony - Éva és Kata nevezetűek - nemcsak részvéttel, de tetszéssel nézték a fiatal lovagot, korának egyik legmutatósabb férfiát, és "a fűzfák sűrűjébe rejtették, míg az üldözők tovavonultak". A népi legenda valóságának igazolására, Zsigmond uralmának megszilárdulása után, még azon esztendőben nemességet kaptak a szentkirályi Éva és Kata asszonyok, mind a maguk, mind családjuk számára. Ezt a királyi rendeletet különben Lipót császár is megerősítette.
A görcsönyi templomról sem felejtkezett el a fiatal király. Feleségével kibékülve, Anjou Mária emlékére gazdag egyházi ruhát adományozott a templomnak, ezenkívül tekintélyes erdőterületet hasíttatott az akkor uraságot-váltó határból.
Ez időre ugyanis magva szakadt a Pech nemzetségnek, illetve leány-ágon a XIV. század végén az Apponyiak vették át a falu és a birtok vezetését. E fontos eseményről különben a pécsi káptalani jegyzőkönyv is tanúskodik, mely szerint "Gara Miklós siklósi várúr Görcsöny új urainak beiktatására Sitky Pál királyi megbízottat küldte el s a káptalan Orbán görcsönyi plébánost jelölte meg a saját képviseletére."
Újabb húsz esztendő után II. Ulászló módosította a XIV. századi privilégiumokat a család többi tagjának javára, melyből hosszú per kerekedett ugyan, de az Apponyiak görcsönyi ágának győzelmével fejeződött be, akik a török hódoltság koráig meg is tartották Tamás ispán örökségét.
E királyok, főurak figyelme mellett a község is gyarapodott, emelkedett. Tamás ispán nyári lakából komoly udvarház lett és a templomba többször ellátogatott Henrik fia Miklós pécsi püspök is, korának melegszívű szociális apostola, akiről feljegyeztetett, hogy "saját kezűleg vágta erdeiben a fát s vállán hordta azt szegényei számára". De Henrik fia Miklós püspökről azt is feljegyezték, hogy apostolkodása mellett buzgó Mária-tisztelő is volt. "Aki székesegyházában külön kápolnát emeltetett az aranyos Szűz tiszteletére, s Gyűdre látogatva, mindig pihenőt tartott a görcsönyi Papkert síkján magasló Nagyboldogasszony templomban is és annak búcsúit szigorúan megtartotta."
Közben a templomon és a falun kívül, az Árpádok után az Anjouk és Hunyadiak három tengerrel övezett Magyarországa növekedett s országhatáron kívül és belül vérontásban, viaskodásban teltek a fényes századok, de egyikre se figyeltek a "szilárd kőből emelt" falak! A porrá-máló, elmúló földi dicsőség helyett egyedül a Nagyboldogasszony tiszteletét szolgálták és a tiszteletben belső békét és külső örömöket ajándékoztak mindazoknak, akik - miként az avignoni pápai búik kívánta: - "áhítatos lélekkel felkeresték."

VÉRES, GYÁSZOS MEGPRÓBÁLTATÁSBAN

Egész Európát, csaknem a félvilágot megrendítő harcok, külpolitikai izgalmak, vezető rétegünk családjainak önmagukat és népünket egyaránt pusztító, felmorzsoló vetélkedése után Görcsönytől negyven kilométernyire Mohács mezején töredezett darabokra 1526 nyarán, követésre méltó példákban annyira gazdag magyar középkorunk. Ettől kezdve kettévált a magyar élet és történelmünket azóta ezzel a véres, gyászos határkővel jelezzük: Mohácsig így és Mohácstól úgy. Mert Mohácsig ötmilliós, erőteljes, töretlen magyar nép voltunk, de Mohács után csak részben hűséges, részben ellenséges indulatú babiloni népi közösségnek számítódhattunk, nemcsak városainkban, de falvainkban is.
Görcsöny ezidőben két hatalmassággal: Pécs püspökségével és Siklós-vár uradalmával volt határos. Temploma a másfélszázados török megszállás alatt nemcsak falait őrizte meg, hanem Árpád-kori emlékeit is. Bár Szigetvár pasájának fizette a sarcot, a lelki és szellemi irányítást mégis a Mohácsnál püspökét, papjait vesztett mecseki várostól: Pécstől várta.
Attól a várostól, melynek falai között apostolok és magyar szentek éltek és melyről az annyira jól értesült és lelkes Evlia Cselebi, a törökök költői hajlamú krónikása megjegyezte, hogy: ,,földi paradicsom . . ."
A régi szent Fa után elnevezett szomszédos, vonzó fekvésű Kisasszonyfa Istvánffy Miklóst adta a megyének, a korszak nélkülözhetetlen nagy történészét, aki Móré pécsi püspökkel és annak 300 kispapjával vonult Mohács alá s akinek családi pörében 1516-ban a még helyén működő György görcsönyi plébános adott eligazítást abban a birtoktárgyalásban, melyet éppen a Papkert temploma mellett épült parochián tartottak. Ezt a plébániát felkereste akkortájt Perényi Péter, a nagyhatalmú siklósi várúr és a baranyai reformáció kérlelhetetlen terjesztője is, bár tervei itt megálltak, éppen a szabad magyar paraszti nép ellenállásán.
Nincsenek ugyan hivatalos parochiai feljegyzések arról, hogy Görcsöny pápai búcsúval kitüntetett temploma a messzi múltban csodákkal megáldott zarándokhely lett volna, mint a jelenben Máriagyűd, mégis egy 1958-ban kiadott pécsi Útmutatóban olvassuk, hogy a török hódoltság alatt Görcsönyt a vidék kedves zarándokhelyeként tisztelték s így a Papkert templomában együtt imádkoztak főurak és püspökök a dolgos magyar néppel. Talán éppen azért, mert a környező községekben a hódoltság alatt református és unitárius felekezetekre bomlott a lakosság, s Görcsöny közelében, a mai Arányoson éppen az unitárius püspök székelt. Gyűd, Garé, Baksa templomai sorra leégtek, elhamvadtak, de a "szilárd kőből emelt" ősi Boldogasszony-templom mindvégig megmaradt, ahol - amiként feljegyezték históriás papjai - "töretlen hittel imádkoztak mind a római hitű keresztény magyarok".
A falu ezidőben két királynak: Ferdinándnak és Szapolyai Jánosnak, valamint a török császárnak dolgozott és adózott "létéért viaskodva", miként Petsi Lénárd Péter vármegyei jegyző György görcsönyi plébános védelmet esdő kérelme nyomán felsorolta: "Családját, vagyonát adják-veszik mind a hároman. Három felé harcol, míg sarcolják, ősi magyar népe elszéled, messzi földre vándorol házaiból és kihal..."
A törökök kiűzése után a német csapatok elvonulására horvát, bosnyák, olasz, spanyol nemzetségek vérével keveredik s az üres jobbágytelkekbe így könnyűszerrel beülnek a hódítók és felszabadító rablók családjai.
E korszakból egy legendás emlékű pécsi papnak: Istvánnak alakja magaslik ki, aki a pécsi Mindenszentek temploma mellett külön kis fatemplomába húzódva, a bicsérdi és berkesdi plébánosokkal egyetemben bejárta az egész megye papja-vesztett katolikus községeit, "mert nincs több pap az egész megyében". Ez az István pap levelet is írt a pápának, papszentelési engedélyt kérve. Hasonlóképpen cselekedett a későbbi években a megye másik papja, Horváth János erzsébeti pap is, aki zsinatot hívott egybe falujába, ahova meghívta Heródes István ócsárdi licentiátust is. Ezek a licentiátusok világi emberek voltak, akik kereszteltek, temettek, vasárnap magánházakban egybegyűlve vezették a népi ájtatosságokat. Prédikáltak is és a házasságokat előttük kötötték. A vallási élet csak akkor fordult jobbra, amikor a szigetvári pasa váratlanul katolikussá lett és a pécsi pasa nagybeteg leányát a jezsuiták meggyógyították. Ekkor kaptak engedélyt a harangozásra, templomok megjavítására s akkor vethették le vörös ruháikat és viselhették a feketét azok is, akik mint hittérítők jöttek a meg nem szállt területről.

FEKETE PAPOK OLTALMÁBAN

A görcsönyi plébánia adatgyűjtésének e szomorú és sötét lapjai után, melyben a másfél százados török uralom helyi vonatkozásait vizsgáltuk, hirtelen biztató, s alkotásokban, regényes helyzetekben egyaránt gazdag oldalakra bukkanunk.
A török uralom megszűnésével Radanai Mátyás pécsi püspök, egykori zalavári apát és várkapitány, "a pécsi Pázmány", katonai erővel és keménységgel szervezte újjá egyházmegyéjét. Ugyanakkor roppant atyai gondoskodással emelte, támogatta a vérontástól, betegségtől, rablástól tizedelt, sorvasztott népet. Hívta, kereste a papokat, térítő munkájának segítőtársait. Katólizálta a bosnyák katonák családjait s a felekezetekre szakadt, pártosan veszekedő lakosságot. Az általános helyzet megvilágítására lejegyezték a következő sorokat:
"A felszabadulást megelőző és követő években a keresztény vidékekről betörő hadak csakolyan kegyetlenül bántak a megmaradt magyarokkal, akár a pogány török. Mindent elraboltak tőlük, amit csak lehetett. Közeledtük hallatára erdőkbe, földbevájt barlangokba menekültek. Radanai püspök is innét csalogatta elő híveit, Pécs és a megye lakosságát."
Radanairól olvassuk, hogy egymaga több, mint kétezer törököt és unitáriust keresztelt meg s térítő munkájának következményeként mindinkább benépesült a város és a megye. Korának szociális helyzetéről pásztorlevele ad képet:
"Jövő vasárnap nagymisét mondok a jezsuitáknál - (a mai Pécs-belvárosi templom) a Feördős Boldogasszony oltáránál, akinek tehát jó ruhája van, az jöjjön oda és imádkozzon velünk a hazáért."
Hogy hányan imádkoztak, azt nem tudjuk, de valószínűleg sokkal többen, mint ahánynak jó ruhája volt...
A megyei gyűlés követei azzal a megbízatással mentek az országgyűlésre, hogy a megye elnéptelenedésétől kell tartani, oly súlyosak az adóterhek. "Elemi csapások, szárazság, jégverés, pestis, a különböző katonai csapatok itt időzése, a haramiák elszaporodása, egyes hivatalnokok zsarolása, a néppel visszakívántatja a törököt, elkeseredésében nem míveli földjét és messze földre vándorol."
Görcsöny százados büszkeségét is ez időben éri a nagy és végzetes csapás. Tatár- és törökdúlást látott és átvészelt temploma az átvonult keresztény hadak felszabadító harcaiban égett le! Üszkös falai siralmasan feketedtek a Papkert dombján, de a hívek változatlan szeretettel vették körül s pusztulásában a maguk szenvedéseire ismertek.
A templom leégése után a birtokterület és az új uradalom kialakulása erősen foglalkoztatta és érintette a községet. Az akkor felette sokrétű nemzetiséggel betelepített falu külön megkönnyebbült, amikor a messzi környéken annyi eredménnyel működő jezsuita rend vette át Tamás ispán és az Apponyiak egykori birtokát. Ezek "a jezsoviták" - miként a nép nevezte őket - a "fekete papok" megvetvén lábukat a birtokon, a bozótosán ligetes erdőségek között rendházat építettek tagjaik számára és uradalmuk a helyes gazdálkodás példájával a falu fejlődését is megindította. Görcsönyhöz nagy kiterjedésű erdők tartoztak, melyek a nagyszabású építkezésekhez szükséges faanyagot adták. S mivel a major a pécsi rendház működési területéhez tartozott, a városban építendő házukra, templomukra és iskolájukra gondoltak. E görcsönyi major jövedelméből épült fel Pécsett a mai Nagy Lajos gimnázium, amelyhez a görcsönyiek négyszáz robotot szolgáltattak. Néhány esztendős működés után az államkincstár a görcsönyi birtokot húszezer forintra értékelte, melyet a rend 1702-ben másfélezer forintért vásárolt tőle.
A jezsuita atyák természetszerűen az általuk annyira ismert és értékelt község részére állandó lelkipásztorról is gondoskodtak. Csetkó István, pécsi jezsuita rektor közbenjárására Csöpinczi Sebestyén lett az új görcsönyi plébános. Igen érdekes pályafutású pap, aki Vas megyében született, Zágrábban végezte a teológiát, Bosznia püspöke szentelte pappá s vele mondotta első miséjét a Pécsi belvárosi templomban, mint a pécsi jezsuiták tanára. Görcsönyi plébánosként már résztvett az 1714-ben tartott egyházmegyei zsinaton, mint a tíz falu akkori vezetője és lelkipásztora. Vele együtt a "fekete papok" sietve megkezdték a felégetett ősi templom javítását is, amelyben így a százados némaság után 1712-ben megtarthatták a felszabadulást követő időszak első búcsúját is, miként szorgalmas jegyzőjük tanúsította feljegyzéseiben: "Kapucsi kanonok főpapi miséjével, magyar, német és horvát nyelvű szentbeszédekkel; Görcsöny s filiái: Regenye, Kisdér, Ócsárd, Baksa, Téseny, Tengeri, Babarcz, Szöllős és Bodony híveinek jelenlétében, meg a körülvevő községek vendégeivel." A templom javítása után Sebestyén plébános a mai plébánia építését is elkezdte, mely azonban csak 1848-ban nyerte el mai alakját.
Ennyi figyelemreméltó alkotás és munka után a tettrekész papi lélek váratlanul itthagyta Görcsönyt, ezeket jegyezvén magyarázatul távozására a História sárga lapjaira: "Nem tudom elviselni a három nyelvű nép garázdaságait: a babonát, a káromkodást, a templomkerülést, mellyel küzdenem kell köztük napról napra!" - Viszont távozása után három évtizeddel ezt a bejegyzést olvashatjuk róla a görcsönyi Kódexben: "Ez a Sebestyén pap szülőföldjére, Vas megyébe térve még három évtizedig működött, annyi becsülettel, hogy híre örök emlékezetére templomuk kriptájában temették el."
E gyászos és szomorú papi megfutamodás után a különböző felekezetek csábításai közben babonás szokásaik leküzdésére, megtérésük elérésére váratlanul kegyelmi adományban részesültek a görcsönyi Papkert táján élők, akárcsak Tamás ispán idejében, amikor az "Örök dicsőség fénye" ragyogta körül kedves dombjait, ligetes határát. Ezekben az években történt, amiként Históriája lapjain és a falubeliek mai nyilatkozatában olvashattuk: "Egy viharos őszi estén sok csodát látott Mária-képet hozott a faluba András, a jezsuiták öreg frátere, fekete köpenye alatt. Azt a képet, amelyet nyomban kápolnájuk oltárára is helyeztek a fekete papok, imádságra, szelídségre buzdítván a lelkeket, hogy magukba szállván, Mária segedelmével tartsák és folytassák a régi hitet, miként a falu ősei cselekedtek abban a felmérhetetlenül messze időben!"
A vonzó és romantikus emlékképhez szorosan ide kívánkozik az a két jegyzőkönyv, melyet a reális szemlélet jegyében 1959-ben csatoltak Görcsönyben a kép eredetéhez. Az első tanú itt özv. Soós Mihályné, született Garai Mária, esküvel vallotta, hogy új asszony korában, 1903-ban, amikor Ózdfaluról Görcsönybe költözött, ura családjától, öreg és ifjúkori görcsönyi aszszonyoktól hallotta, hogy a képet, melyet fekete csuhás barát hozott a köpenye alatt, a mai kastélyból, az ottani kis kápolnából hozták a nagy templomba "a szent sír oltára fölé."
Özv. Herendi Jánosné nagyanyjától, Varga Juliannától hallotta, hogy a szent sír fölé helyezett Mária-képhez nagy bajban és a gyász idején járultak, de csaknem minden gyermeket váró édesanya is: mert csodatevő képnek is hitték s a rájuk néző Máriában a segítő édesanyát tisztelték a képen - mint mondották a jegyzőkönyvben -, "mert karján tartja Szent Fiát."

ÚJ KEGYURAK KEDVÉBEN, KÍVÁNSÁGÁBAN

A regényesen vonzó és izgalmasan változatos görcsönyi Kódexben a rejtélyes megjelenésű Mária-kép korszakában újabb fejezetre találtunk. Olyan fejezetre, mely a község, a templom, a lelki és gazdasági élet további menetét meghatározta, irányította. Míg Mohácsig, azaz a mohácsi nemzeti drámáig három évszázadon keresztül egyetlen nagy család és annak ivadékai gondoskodtak a faluról és templomáról, a török hódoltság után viszont, 1712 óta három kegyúr kedve és kívánsága mutatkozik múltjában, nyugtalan és váltakozó események között.
Láttuk a feljegyzésekben, hogy a jezsuita rend birtoklása közben indult meg a falu újjászervezése, ők hívták vissza a szerteszéledt, erdők mélyén, hegyek védelmében, mocsarak erődjével oltalmazott ősi s - miként magukról vallották: - Nemes magyar népet. De mivel ezek erősen megfogyatkoztak, hozzájuk és közéjük: németeket, horvátokat, bosnyákokat és olaszokat is hívtak. Így kerültek a Harangosok, Csekék, Dombosok, Parragiak, Palotások, Deresek, Verebélyiek közé a Kránerek, Bernhardtok, Weinfortok, Waldhauserek, a Lasicsok, Juraticsok, Szokolicsok közé az Orlandók, a Zittoniak, a Guantók: de mind valahányan katolikusok, nyilván a rendi válogatás nyomán. A falutörténetből kiviláglik, hogy a rend irányítására s az állandó lelkipásztorok munkájára a szomszédos Ormányság közelségének ellenére Görcsöny s tíz faluja továbbra is színkatolikus maradt, a közeli református működés ellenében. Erdőirtás, mezők művelése, állatok szaporítása, iskolák felállítása váltották egymást a faluban és a század végéig, amikor a rend váratlan feloszlatása után nemcsak kíváncsian, de aggódva figyelte, hogy a bécsi kancellária kinek juttatja vagy adja el a görcsönyi birtokot, a vele járó kegyuraságot. Ám a döntésre, hogy "orehovicai Mihálovits József "Nemesúr" vette meg a jezsuiták pusztáját és faluját - megnyugodtak. Ezt a Nemesurat ugyanis alispánsága idejéből nemcsak ismerte, de becsülte is a falu népe, hiszen éveken keresztül hozzá fordulhattak bajaikban. Az is megnyugtatta a görcsönyi közösséget, hogy Mihálovits József Nemesúr hívő katolikus, aki régi birtokának templomát s annak egyházi közösségét példásan gondozta, irányította. Magatartásának legfőbb bizonysága az a levél, amelyet 1789-ben intézett Eszterházy László pécsi püspökhöz, görcsönyi kegyurasága idején. Ebben a levélben azt kérte Mihálovits József Pécs püspökétől, hogy kastélyában - melyet a jezsuiták egykori rendházából alakított - a kápolna Szűz Mária oltáránál hetenként négyszer szentmisét mondjanak Görcsöny plébánosai: öregsége és betegsége miatt csak nehezen látogathatja a község régi templomát, hogy a kápolna képénél vágyakozva imádkoznék. Ezt a kérelmet Eszterházy püspök mielőbb teljesítette is, így szolgálván a messziről érkezett, de Görcsöny életéhez, múltjához tartozó képet s egyben az ősi Mária-tiszteletet is.
Mihálovits Józsefről el kell mondanunk még, hogy nem elégedett meg a maga kényelmére engedélyezett kastély-kápolnabeli misékkel, de parkjában méltó helyet hasíttatott egy nagy, új - a mai! - templom építésére. Ezt az új templomot - a barokk építészet figyelemre méltó, műemlék jellegű alkotását - a múlt emlékeihez tartozó hűséggel ugyancsak a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel 1812-ben. A TEMPLOMban Driner bajor faragóművésszel a maga neve után Szent József, felesége emlékére pedig Szent Anna szobrát állíttatta fel. Ám a templomépítés egyházi közösségi munkáján kívül a falu világi sorsáról is gondoskodott az annyira tisztelt Nemesúr: így V. Ferdinándtól országos vásárok tartását kérte, faluját mezőváros rangjára emelte, melynek hattyús címerét a mai templom új Mária oltára mellett őrzik.
1859-ben, a Mihálovits család magvaszakadása után újból vásárra került Görcsöny birtoka és kegyurasága s ezt az urbanói és benyói Benyovszkyak kapták. Róluk elsorolhatjuk, hogy a század végén restaurált ősi pécsi székesegyház értékes barokk kincseit, így Szent Péter és Pál, Szent János és Magdolna szobrait kérték a templomba, Dorfmeister és Acker neves osztrák festők képei, valamint az Árpád-kori keresztelő kút és török mosdó mellé. Ezenkívül felállíttatták a remek padokat, és Ócsárdon a nagy restaurátor, Dulánszky Nándor által építtetett templom padjait is. Görcsönyben a feltűnő szépségű faragott kegyúri padokból 1901-ben állították fel az annyira nevezetes "TRÓNSZÉKET". Ennek a trónszéknek felállításával külön fejezet foglalkozik a görcsönyi Históriában. Ugyanis akkor, a század elején, Görcsöny határában a híres nagyharsányi felszabadító csatahely közelében, az ide sötétlő horvát hegyek előtt zajlott le a megye utolsó monarchiái hadgyakorlata, mely élményben ugyancsak forró emléke a falunak, amikor nemcsak a kastélyban, de a falu minden házában katonák, hadvezérek kaptak elszállásolást s a kastélyban lakott maga a legfőbb hadúr, I. Ferenc József, mint a kegyúri család vendége, akinek az a trónszék készült azon időben egyetlen alkalomra. Ára miként olvashatjuk ebben az új fejezetben, a világi hatalmak emléke mögött vallási útmutatás is rejtőzött: ,,az időben még távoli, de a végtelenben már annyira közelien, érinthetően felhömpölygő világháború rettenetétől félve Görcsöny asszonyai: a fiaikat, uraikat féltő édesanyák és feleségek a falu forró zsongásában, a fegyverek csattogásában, a csapatok száguldásának súgásában az új templom kegyurainak kedve szerint a templom félreeső falára függesztett, messziről érkezett Mária-képhez siettek, és kérvén kérték kedves énekük szavaival:
"Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!"

ÚJ KORUNKBAN RÉGI INTELEM...

A világ dolgairól szólva, úgy tartják korszakunkban, hogy minden történés reálisan, a világosság józan eszközeivel következik sorra, még ott is, akkor is, amikor s ahol a józan világosság számára felfoghatatlan jelenségek mutatkoznak. E reális nyomozás közben akaratlanul el kell gondolkoznunk, hogy vajon Görcsönynek és plébániájának életében, történelmében miért e sok fény és kiváltság, amellyel kiemelkedhetett névtelen falutársai közül, hiszen népe a környező községekkel egyetemben ezer éven keresztül erdőt irtott, földet művelt, állatot nevelt. Ám már éppen ezer éve, Szent Mór püspöksége alatt épült fel a mai Papkert dombján magasló hatalmas fakereszt tanúság-jelével bizonyítható az a "messze földre mutatkozó", kőből emelt templom, melyet VI. Kelemen pápa búcsút adományozó bullával tüntetett ki annyira nevezetes első kegyurának, Tamás ispánnak kérelmére. Később aztán mindennemű oknyomozás is megállapíthatta, hogy ez a templom helyezte a falut az országos érdeklődés vonalába, amikor királyok, főurak: a világ hatalmasai keresték fel falait és a falut a benne élő felette szorgalmas népével és annak emelkedésére. Külön elgondolkoztató, hogy a török hódoltság elnyomatásában is híven és töretlenül őrizték határukban a szentistváni keresztény és magyar eszméket. E láncolat végénél reális jelként tűnik szembe, hogy később, a felszabadítás alatt elpusztult templom köveivel kezdtek új templomuk építéséhez, mintegy jelezvén múlthoz való hűségüket és ragaszkodásukat. Nem túlzás tehát és nem elkerülhető állítás az a feltételezés, hogy e hűség és ragaszkodás jutalmául emelkedhetik vásár joggal bíró mezővárossá is.
Ám kegyurak, királyok hatalma immár negyedszázada szertefoszlott Görcsöny felett is, de népének hite és fáradhatatlan szorgalma töretlenül megmaradt. Az elmúlt húsz esztendőben - diadalmas jelenükben - a világtörténelmi határkőtől új gazdasági és társadalmi törvények között nemcsak a falu és pusztája, de a pusztával járó kegyurasága s annak templom- és vallásfenntartó kötelezettsége is a falu népére maradt.
Ez a nép viszont az egyre növekedő igénybeliségben épít s teremtő kedvében és lehetőségében templomukról sem feledkeztek el, hiszen abban érezték legerőteljesebb ősi mivoltuk bizonyságát és titokzatos kincsük, ezer éve eleven, töretlenül égő és vonzó Mária-tiszteletük kincsesházát: mint a szemmel nem látható, ám láthatatlanul is uralkodó erő legfőbb bizonyságát, így vált az egész falu töretlen munkakedvű, büszkén adakozó kegyurasággá. S ez a néma hódolatú, de adakozó kegyuraság különösképpen nem a szép templom értékeihez: gonddal válogatott szobraihoz, felszereléseihez ragaszkodott. Nem vonzotta szívüket sem a hatalmas és húsz éve néptelen kegyúri pad, avagy a ridegkemény trónszék, csak az a szerényen, a templom bejárati falán meghúzódó magányos Mária-kép, melyről tudták, hitték, és hirdették, hogy "fekete barát hozta közéjük, falujukba egy régi őszön a sáros köpenye alatt." Nem magyarázták, nem hirdették, de gerincükig érezték a szeretet forróságát ahányszor a képhez közelítettek, avagy róla emlékeztek. Bajban, gondban: imaszavak nélkül, halk sóhajtásokkal kértek segítséget, vigaszt, tanácsot és gyámolító türelmet. Valahogy olyanféleképpen, mint a búcsúval megtetőzött, felmérhetetlenül messze időben épült templom ősi népe a maga egyedülvaló Boldogasszonyától. Az új korszak régi intelmének bizonyságát nem titokzatos legendákkal igazolhatjuk, hanem a valóság kódexének maian friss lapjairól, melyet Kelé Pál egykori, igen szeretett káplánjuk jegyezgetett imigyen:
"1956 őszén a Szent Olvasó Királynőjének, Magyarok Nagyasszonyának, Mária anyaságának ünnepkörében nagy gondban tanakodtunk mind, hogy miként juthatunk Gyűdre, az őszi, mindig szokásos búcsújárásunk megvalósítására... Mert évenkint kétszer: tavaszon és őszön indultak zászlós, keresztes zarándoklással Gyűdre, egyszer Pécsre, egyszer Turbékra, környékük búcsújáróhelyeihez... Ennek az ősznek jajában, bajában, forróságában és veszedelmében lemondtak ősi, fogadott tanúságtételükről és búcsújárás helyett külön Mária-napot tartottak templomukban, pontosan a messziről érkezett, de közeli szeretettel körülvett Mária kép előtt. - Itt - írta Kelé Pál káplán ifjúsága lobogó lelkesedésével - persze nem hordoztunk zászlót, de a falu hattyúcímeres lobogóját odahelyeztük a mi Máriánk elé s reggeltől estélig és estétől reggelig szakadatlanul folyt előtte búcsújárásunk, kérésünk és imánk. Gyűdre vagy háromszázan mentünk volna, itt Görcsönyben az egész Fáré, öt falu népével, kétezren is... akik egységesen vallottuk és hirdettük: Mária népe vagyunk, azé a Máriáé, aki itt él közöttünk s uralkodik fölöttünk azzal a szeretettel, melyet mi adunk Néki!"

FŐPÁSZTOROK FIGYELMÉBEN, HÍVEK SZERETETÉBEN

Dr. Rogács Ferenc, a pécsi egyházmegye -1961-ben váratlanul elhunyt - püspöke, még mint segédpüspök, az áldott emlékű Virág Ferenc főpásztor helyeslésével, tavasztól őszig tartó bérmaútjain kívül is látogatta az egyházmegyét, hogy megismerje annak plébániáit. Ez az ismerkedés a nagy műveltségű, széles látókörű, a minden jelenségre éberen figyelő főpap számára azt eredményezte, hogy könnyekig meghatottan, "vitam et sanguinem" jelszóval érkezett többször haza a falvakból.
Különös figyelemmel volt a plébániai épületek, kertek rendjére és hangulati képeire. Ha valamelyik plébánián műemléki érdekességet talált, arról jegyzeteket készített s azonnal beszámolt az "öreg" Virág püspök atyának, aki áldott mosolyával, de teljes elismeréssel figyelte "ifjú" utóda elragadtatásait.
Rogács Ferenc, a nagyvonalú főpap, pillanatok alatt tudott tájékoztatást adni egyházi, társadalmi, főleg művészeti kérdésekben. Az egyházmegye templomait nemcsak a püspök, a pap, hanem a hozzáértő műpártoló szemével is nézte és később, kormányzása idején nagy hozzáértéssel irányította azok restaurációs munkálatait.
- "Meg kell mentenünk azt a sok nemes szépséget - mondotta -, mellyel elődeink Isten házait felépítették és ékesítették."
Ilyen ismerkedési út során Görcsönyben is megfordult. Először csak a festői, ősi park elején magasló, bájos barokk templom külső képe, a plébánia pompás kertje, ódon épülete és annak belső berendezése ragadta meg figyelmét. Majd visszatért a templomhoz.
- "Érthetetlen kíváncsiság vonzott, mintha mulaszthatatlan kötelesség várt volna ott" -mondotta később.
A püspök Szombathelyről - ahogy hangoztatta, "Vazs-ból Baranyába" érkezve, az egyházmegye tudós történészeinek: Koller József nagyprépost és Brüsztle József plébános egyházmegyei munkáinak tanulmányozása után már előre tudta, hogy hol, mit fog találni. Így Görcsönyben is azokra az egyházi műértékekre volt kíváncsi, melyek a múlt század végén a pécsi székesegyházból a restaurálás idején kerültek a görcsönyi templomba.
E kincsek között nézelődve, tekintete hirtelen fennakadt azon a csaknem elmosódott vonalú, régi Mária-képen, amelyet a templom egyik homályos, félreeső helyén látott.
Erről a tekintetről minden nagyképűség nélkül elmondhatjuk, hogy sorsdöntő lett Görcsöny és a Mária-kép számára.
- "Mintha valami húzott volna - mondta évek múltán a kép további sorsának alakulása közben - PARANCS ÉS INTELEM!"
Az egyházi műkincsekről elfelejtkezve, egyenesen a képhez sietett. Az alkonyati homályban az amúgy is fakó képnek csak a körvonalaira figyelhetett és mégis ezt mondta:
- "Kár ilyen félreeső helyen hagyni, úgy érzem, restaurátor kezébe kell adni és a templom feltűnőbb helye, sőt oltár is megilletné."
Akkor azon a képen csak egy elmosódott szempár, egy sápadt homlok, egy elefántcsont színű kéz fölött villantak a püspök okos, acélkék szemei. Mégis, mint később Virág püspök atya mondta:
- "Szemei még Pécsre érve is könnyesek voltak a meghatódottságtól."
A templom plébánosának pedig a kép alatt így nyilatkozott:
- "Mindent el kell követni a kép eredetének megállapítására, mert nemcsak liturgiái, de művészeti műemléket rejthet magában."
A képen kibetűzhető évszám: 1720. Molnár József esperesben azt a véleményt keltette, hogy a már romjaiban sem látható régi templom megmaradt emléke, miként a bejárati szenteltvíztartó (országos viszonylatban is egyik legszebb, megmaradt török lábmosó) és a kőből faragott keresztelőkút.
Igazi értékére azonban dr. Rogács Ferenc látogatása után kezdett felfigyelni. Káplánjának, Kele Pálnak indítványára leemelték a templom faláról, a plébániára vitték, ahol az amatőrök módszerével, nagyítókkal vizsgálgatták az idő vasfogától erősen megrongált képet. De nem elégedtek meg a maguk "tekintetével", hanem meghívták dr. Gálos Lászlót, pécsi teológiai tanárt, a művészi ízlésű liturgikust és vele együtt betűzgették a képen keresztülfutó szalag elmosódott betűit:
- IN GREMIO MATRIS SEDET SAPIENTIA PATRIS -
- AZ ANYA ÖLÉBEN ÜL AZ ATYA BÖLCSESSÉGE -
Kissé lejjebb a kép alján olaszul:
- RORATO DELLA IMAGINE MIRACOLOSA MADONNA DEL RE IN VALLE DIVE 1720-
- A REI CSODÁLATOS MADONNA KÉPÉNEK MÁSA VALLE DIVÉBEN 1720 -
A feliratok kibetűzése és megértése után dr. Gálos Lászlót az "IN GREMIO MATRIS..." felirat a Budapest Krisztinavárosi plébánia templom híres kegyképére emlékeztette. Ezért dr. Szabó Imre püspökhöz, a templom plébánosához fordult, mint a Madonna-kép kultusz egyik avatott ismerőjéhez, akitől megkapta Schoen Arnold műtörténész 1916-ban kiadott "Budapest Krisztinavárosi templom" című kiváló művét. E könyvből megismerték a lelkes kutatók az olaszországi Re csodálatos Madonnájának történetét, mely szerint a bizánci stílusú, komoly tekintetű Madonna-képet az ölében ülő gyermek-Jézussal Re-ben a Szent Mór tiszteletére épült templom külső falára a XI. században festett freskón tisztelték. 1494 április 29-én egy Giovanni Zuccone nevű részeg férfi kővel megdobta a Madonna-kép homlokát, sebet ejtvén rajta; e sebből - miként a milánói és Re-i levéltárban őrzött hiteles jegyzőkönyvek bizonyítják -, ugyanez év május 18-ig több alkalommal vér folyt.
A tanulmány elolvasása után Molnár József esperes, dr. Gálos László tanácsára, Virág megyéspüspök elé terjesztette felfedezésüket, s annak engedélyével, helyesebben óhajára, megkezdődött a levélváltás a baranyai Görcsöny és az olasz Vigazzó völgyében lévő Re plébániája között. E levelezés nemcsak hosszantartó volt, hanem minden kérdésre világosságot teremtett.
Amikor a levelek és a küldött képek útján megismerkedtek a Re-i kegyhely jelenével és múltjával, csak fokozódott a görcsönyi kutatók és a két pécsi püspök érdeklődése; tovább tanulmányozták a Re-ből kapott iratokat és Schoen Arnold művét, amelyekből a Re-i vérző Madonna magyarországi történetét is megismerhették.
Schoen Arnold írja, hogy az 1686. esztendőben Budavár nehéz küzdelmek után megszabadúl a töröktől... De a kitakarodó török és a felszabadító keresztény hadak nyomán mindennél ádázabb ellenség támadt: a pestis, és a járvány pokoli erővel szedte áldozatait.
A megpróbáltatás eme nehéz éveiben élt a Budavár nyugati tövénél elterülő gyümölcsös, virágos völgyben - melyet Mátyás idejében Villa Solitá-nak, a török alatt Logod-nak, míg napjainkban Krisztinavárosnak neveznek - egy olasz származású kéményseprőmester: Franczin Péter Pál.
A pestis már csaknem teljesen körülvette házát és a családjáért aggódó mester szülőfalujának, az olaszországi Re-nek csodálatos vérző Madonnájára gondolt és fogadalmat tett, ha ő és családja megmenekül a pusztító járványtól, elzarándokol a Madonnához és képéről másolatot készíttet, amelynek kis kápolnát is építtet budai szőlőjében.
A pestis elkerülte őt és családját s erre, hogy ígéretét teljesítse, 1695-ben gyalogosan indult el az olasz-svájci határ közelében fekvő Re-be. Amikor hosszú fáradalmak után odaérkezett s elvégezte ájtatosságait, megszerezte a vérző Madonna ismeretlen olasz festő által gonddal készített másolatát. Visszatérve Budára, a Mátyás templomban helyezte el, amíg 1700. esztendőre szőlőjében a kis kápolnát fel nem építtette. E képhez hamarosan nemcsak Budáról, hanem az ország távoli vidékeiről: Aradról, Temesvárról, Szegedről is érkeztek zarándokok. Azonban 1723-ban - folytatja Schoen Arnold könyve hangulatos leírását - a várban tűz ütött ki és a kápolna közelében lévő puskaporos torony is felrobbant. Az így támadt tűzvész elpusztította a városrészt s benne Franczin mester kis kápolnáját is. Csak a benne őrzött és tisztelt Madonnakép maradt épen.
A képet ekkor a budai városi tanács intézkedésére a budai Szent Zsigmond kápolnába vitték s az ottani prépostság őrizetére bízták. Amikor két év múltán újjáépítették a Franczin-kápolnát, a tanács a képet vissza akarta helyezni az újjáépített kápolna oltárára, de a prépostság a kép kiadását megtagadta. Hiábavaló volt az esztergomi érsek erélyes intézkedése is, a prépostság a várbeli népre hivatkozott. Ekkor történt, hogy az időközben elhalálozott Franczin mester leánya ájtatosságot színlelve a várkápolnában, köténye alá rejtve el akarta vinni jogosnak vélt családi kincsüket. Tettét azonban észrevették s a katonaságot fellármázva, elvették tőle a képet. Hogy hasonló eset elő ne forduljon, a várbeli jezsuita kollégium rektorának őrizetére bízták. De a jezsuitáktól is hiába kérte a budai tanács a kép kiadását. Csak 1728-ban, öt hosszú esztendő és sok torzsalkodás után jutott vissza a kép az új Franczin-kápolnába, amely a mai krisztinavárosi templom előtt volt és a jezsuita atyák lelkipásztori fennhatósága alatt állt továbbra is, 1739-ig.
Ez időtájt, 1730-ban festette, illetve másolta Falkoner, angol származású festőművész a krisztinavárosi kegyképről Makkos-Mária általánosan ismert képét. Mindkét kép azonban csak alapgondolatában és felírásában egyezik a XVII. századbeli, Re-i Madonna-képpel. E tényeket egybevetve, könnyen feltehető, hogy a Franczin által másoltatott és hozott kép bizonyos mértékben megsérülhetett az említett tűzvészben s a jezsuita atyák, a hívek érzékenységére való tekintettel vonakodtak annak kiadásától. Az új kápolna részére a fényeit megillető, de teljesen a korszak stílusát hordozó új képet festettek, amelyet 1840. táján biedermeier stílusban újítottak meg a krisztinavárosiak.
E rejtelmes bonyodalmakba könnyen beilleszthető a "fekete csuhás öreg barát" szerepe, aki a sok csodát látott Madonna-képet Görcsönybe hozta, ahol a Boldogasszonyt századokon át szeretve tisztelték s ahol a Rendnek nemcsak virágzó majorja, hanem kedves kápolnája, oltára is volt. Itt a mai barokkos templom oratóriumában mindmáig őrzik azt az oltárt, amelyen ez a bizánci stílusú, vércseppekkel bontott, csodálatos hírű Madonna-kép hallgatta a hívek imáit és kérelmét.
Mindeme felfedezések és lehetőségek erősen fokozták a kutatók lelkesedését, annál is inkább, mert Molnár esperes a csehországi Klatovy-ba is eljutott érdeklődésében, s a város híres templomának kegyképét, annak történetét is megismerhette. Kitűnt a történetből, hogy a cseh kisvárosba szintén a XVII. században, 1650-ben jutott el a Re-i Vérző Madonna képének másolata.
Ide egy Bartolomeo Rizzolti nevű, Re-ből elszármazott és Klatovy-ba letelepedett jámbor iparos vitte, mint Franczin mester, hogy új házajában ő is láthassa szülőföldje híres Madonnaképét. A kép Klatovy-ban is csak olyan népszerű lett, akár a budai hegyek között. Erről a képről azt is feljegyezte Jan Vojtech akkori esperes, 1683-ban felvett jegyzőkönyvében, hogy "azon év július 8-án nagy néptömeg jelenlétében vért hullatott". Erre a prágai érsek, a hivatalos vizsgálat és a tanúk kihallgatása után megengedte a Madonna-kép nyilvános tiszteletét.
A Klatovy-i képről és a vele kapcsolatos csodáról Re-ben csak 1892-ben szereztek tudomást. De a csodatevő Re-i vérző Madonna csehországi otthona, a kis Klatovy ma is az ország egyik legnagyobb kegyhelye.
A csehországi Klatovy-ból, az olaszföldi Re-ből érkezett bizonyítékok, továbbá a görcsönyi kép teljes azonossága a Klatovy-i képpel, a kutatási idő alatt jegyzőkönyvileg hitelesített hagyomány a kutatókban, de a két főpásztorban is azt a hitet ébresztették, hogy nem mesét, nem délibábot kergetnek a kép körül, hanem komoly liturgikus emléket.
Ezek után Virág Ferenc megyés- és dr. Rogács Ferenc segédpüspök egyenes óhajára Molnár József esperes és Kele Pál káplán a Szépművészeti Múzeumba vitték a képet, Kákai Szabó György főrestaurátorhoz. Az európai hírű mester a leggondosabb tanulmányozás és vizsgálat után megállapította, hogy a kép felső, repedezett és hiányos rétege alatt egy másik kép rejtőzik, és a képen keresztülfutó szalag betűi és a kép alján levő felirat ahhoz tartoznak, ami a restauráció munkálatai alatt tökéletesen be is igazolódott.
Kákai Szabó György azt is kijelentette, hogy a kép restaurációja nemcsak fáradságos, de költséges munka is és többezer forintot is igényel...
E felvilágosításról Molnár esperes beszámolt híveinek, akik új életük alapjait teremtették ezekben az években és saját szavai szerint is "félve, aggódva" gondolt a kép restaurációjának anyagi lehetőségére.
Mégis egészen rendkívülinek nevezhető és a kutató munka izgalmaihoz méltó, váratlan lelkesedés gyúlt ki a plébánia hívei között, főleg az asszonyok szívében, akik magukévá tették lelkipásztoruk tervét. Adták, hozták adományaikat, amelyről ide jegyzünk néhány különösen meg kapó, novellának is beillő példát, olyan egyszerűen, ahogy történtek s amilyen szorosan össze is tartoznak, mint egyik szem a másikhoz a végtelen láncolatban...
- "Egy reggel" - idézzük Molnár esperest -"kilátástalan aggodalmak közben belép hozzám egyik közismerten jólelkű asszonyhívem és mosolyogva felnyitja táskáját: Esperes úr, váratlan szerencse ért! Ebből itt van ötezer forint! Ennyit elhoztam a mi Máriánknak..."
A meglepő adományt az esperes a nyilvánosság előtt nyugtázta. Erre egymás után, szinte versenyezve jövögettek az adakozók, mert senki sem akart elmaradni.
Egyik asszony hozott ötszáz forintot, legény fiának adományát. Megtörtént, hogy haldoklóhoz hívták s az útra készülő lélek ezer forintot adott a Mária-kép munkálataira.
Kisebb-nagyobb összegek ajándékozása között is megkapóan emelkedik ki egy öregasszonynak adománya, aki fáradtan lépett be az esperes szobájába és ezeket mondta:
- "Öspörös úr, én tegnap napszámba voltam, hogy én is adhassak ötven forintot a mi Máriánknak, akinek képe előtt annyit sírtam életemben és aki engem annyiszor megvigasztalt."
Így történt, hogy 1959. júniusára, másfél éves, türelmes munka eredményeként elkészült a kifogástalan restauráció és a felső festékréteg eltávolításával előtűnt egy komoly tekintetű, sötét arany és bordó színekből kisugárzó bizánci Madonna képe, ölében a három ujjával áldást osztó gyermek Jézus alakja, a Madonna homlokáról aláhulló vércseppekkel.
A képről Kákai Szabó György ezt írta Görcsönybe: "Ha összehasonlítjuk a rendelkezésre álló fényképeket, a Re-i és a Klatovy-i képeket a görcsönyi restaurált képpel, úgy találom, hogy a görcsönyi és a Klatovy-i kép annyira azonos, hogy feltétlenül egy azon olasz mestertől származnak."
A kép alján előtűnt az eredeti felírás is:
RITRATO DELLA IMAGINE MIRACOLOSA MADONNA DEL RE IN VALLE Dl VEGEZZO
(A VIGEZZÓI VÖLGYBEN LÉVŐ RE CSODÁLATOS MADONNÁJÁNAK MÁSOLATA.)
A restaurációs munkálatok befejezését nemcsak a hívek várták aggódó szeretettel és figyelemmel, hanem a két főpásztor is. Virág püspök akkor már súlyos betegen feküdt, de ennek ellenére is élénken foglalkoztatta a kép restaurációja.
- "El ne felejtkezzenek a képről" - mondta Molnár esperesnek és Kele káplánnak. - "Ha én nem is érem meg, tegyenek meg érte mindent. Míg csak élhetek, imádkozom tervükért, hiszen egész életemben mindig nagy Mária tisztelő voltam."
E tisztelete jelét, a rózsafüzért ott tartotta fáradt, sovány ujjai közt, melynek szemei akkor zörrentek utoljára kezében, amikor áldott lelke elhagyta testét.
De távozása után a másik, nálánál egy évtizeddel ifjabb Ferenc püspök, a restauráció sugallója és elindítója, nemcsak a köteles Máriatisztelet buzgóságával, de az elszánt emberek kutató, csüggedetlen szenvedéllyel figyelte a kép sorsát és még megérhette, hogy a "templom oldalára függesztett kép" 1959. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, a templom búcsúnapján új oltárra helyeztetett, az ezeréves templom köveit magában rejtő görcsönyi templomban.
A történet így kívülről olyan egyszerű és világos, akár egy gazdasági jelentés. Főpásztorok, papok buzdítása, asszonyok áldozatkészsége, dolgozó hívek adományai tették lehetővé, hogy a görcsönyi templomban azóta a besugárzó napfényben, égő gyertyák ragyogásában, virágok koszorújában e komoly tekintetű, titokzatos fenséget sugárzó, de meleg szeretettől fénylő, tompa arany és sötét bíbor színekben uralkodó bizánci Madonna-kép vonzza a lelkeket. Sötét szeméből, finom ajkáról mély szomorúság, de komoly intelem ragyog az érkezőre. Magas homlokáról alágördülő piros vércseppek - mint Zuccone támadásának tanúi -, az ölében ülő, három ujjával áldást adó gyermek Jézus a képen átfutó szalag betűire figyelmeztetnek:
IN GREMIO MATRIS SEDET SAPIENTIA PATRIS.
(AZ ANYA ÖLÉBEN ÜL AZ ATYA BÖLCSESSÉGE.)
Míg nézzük, elfelejtjük a felfedeztetés romantikus körülményeit, a munkálatok izgalmait, mert litániák és könyörgések dallama kísért szép oltára körül. Azoké, amelyek voltak és azoké, amelyek lesznek itt is. Akaratlanul, mint mindennél szebb sóhajt, Juhász Gyula versének egyetlen sorát idézzük a csendben:
"Elzengem minden szép nevedet..."
Mindegy itt, hogy hogyan, mikor, miért került e kép ebbe a kis baranyai faluba. A plébánia történelmét ismerve, minél tovább nézzük, annál erősebben vallhatjuk, hogy főpásztorok, papok figyelme, hívek szeretete egyetlen parancsot teljesít csupán, s egyenesen annak a régi pápai kitüntetésnek dokumentálása következett el.

SPLENDOR AETERNAE GLORIAE" - írták 1345. szeptemberében Avignonból. -
AZ ÖRÖK DICSŐSÉG FÉNYESSÉGE! Azé az örök dicsőségé, mely a hittudósok tanítása szerint maga az Atya, akinek Bölcsessége ül az Anya ölében nyugvó Gyermekben.

Az egykori pécsi útmutató jelzi, hogy "Görcsöny nem búcsú járóhely ugyan, csak búcsújárásokat kedvelő falusi hívők közössége." Mégis, a történetet ismerve, az annyira vonzó Máriakép oltárra emelése óta egymást érő falufejlődési építkezéseit leltározva, legkönnyebben ezt a szót helyeznénk pontként kódexünk végére: CSODA!
Mert az elmúlt tíz esztendőben két kilométer hosszúságú, szabályosan rendezett, virágos kertekkel övezett családi házak, járdával, törpe vízművel ellátott utcája, új tanácsháza, iskola, étkező presszó, OTP épület s emeletes házak sora épült az idegenforgalmi nevezetességnek számító Szociális Otthon körül s határában remek gyümölcsös kertek, Délkelet-Európa legnagyobb téglagyára, sportpálya létesült. Tudjuk, hogy mindez nagyszerűen vezetett termelőszövetkezete, a falu lakóinak töretlen munkakedve nyomán és nem csodával keletkezett, csak éppen csodálatos! Csodálni való az erő, amellyel mindezt megvalósíthatták, amelyről Görcsönyben úgy tartják, hogy édesanyjuktól kapják, attól az égi Édesanyától, akinek oltárát annyi szeretettel és áldozatkészséggel emelték, ahol falujuk hattyúcímeres fehér selyem zászlója sugárzik, mint lelkűkben élő mélységes szeretetük.

A Re-i kegyhely szolgálatát az oblátus atyák látják el, akik a Vérző Madonna búcsú-ünnepét mindig a csoda évfordulóján, április 30-án tartják. A vérzés - a feljegyzések szerint - 1494. május 18-ig többször megismétlődött, néha oly nagy mennyiségben, hogy a képen végiggördülve a földre hullott. Ezt látva a templom akkori plébánosa a kép alá vászonruhát tett, hogy a vért felfogja és egy kehelybe helyezte el, -olvashatjuk egy 1962-ben kiadott tájékoztatóban.
"A csoda meghaladja a természet erőinek teljesítő képességét és Isten mindenhatóságából jön létre. Egy falra festett kép nem vérezhet, itt egy csodás vérrel állunk szemben, amit Isten kimondottan arra teremtett, hogy helyettesítse Szűz Mária vérét és mi megrendüljünk tőle. Egyházi és világi hatóságok annakidején, szigorú vizsgálat után eskü alatt vallomást tettek, melyet 400 szemtanú írt alá. Jelenleg egy henger alakú kristály üvegben őrzik lepecsételve a drága ereklyét, mely mellett egy üvegcsében alvadt vér is van. Ezt 1962. évben laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá és szakértő orvosok megállapították, hogy emberi vér."
Ebből a vérrel áztatott ruhából kapott egy kis darabkát a novarrai püspök engedélyezésével 1970. május 20-án a görcsönyi templom is.