Vissza Népszabadság 2002. július
Harminc év az idősek szolgálatában
Néhány pillanatra Görcsöny volt a Monarchia központja

Ferenc József egykori hálószobájában ma idős és beteg emberek pihennek. A görcsönyi Benyovszky-kastély 1965 óta szociális intézmény. A király 1903-ban egy hadgyakorlat alkalmával tisztelte meg látogatásával a romantikus stílusú, a - skóciai várak hangulatát idéző kastélyt. Valószínűleg ez az esemény volt az épület történetének legfényesebb és egyben legforgalmasabb napja, hiszen néhány akkor történelmi pillanatra Görcsöny lett a Monarchia központja.
Azóta sok minden történt. A háború után üdülő, tsz-iroda. iskola működött a kastélyban, és amikor végzetesen leromlott az állapota, traktorokkal még a bástyát is le akarták dönteni.
- Nagy János mentette meg, aki a Baranya Megyei Tanács szociálpolitikai vezetője volt - mondja dr. Keresztes Tamás, az intézmény igazgatója. Az új funkció nemcsak szükségessé, de lehetségessé is letté a hatvanas évek elején a részleges felújítást. Az épület megóvásáért, a színvonal fenntartásáért vívott küzdelem azóta is tart.
A görcsönyi Kastélypark Módszertani Otthon ma a Baranya megyei önkormányzat teljes ellátást nyújtó intézménye. A kastélynak száz lakója van. Nyugodt, kiegyensúlyozott, feszült és megkeseredett emberek egyaránt találhatók a gondozottak között. És, sajnos, olyanok is, akik a korházi jellegű ápolási osztályon életük utolsó napjait élik. A tizennégy hektáros, tóval díszített, gyönyörű parkkal övezett kastély nyugalma és csendje mélyén emberi sorsok és drámák feszültsége vibrál Aligha van fontosabb, nemesebb és nehezebb hivatás, mint egy ilyen intézet vezetőjének, munkatársának lenni.

Dr. Keresztes Tamás harmincöt éve szociális munkás és éppen harminc éve, 1972 júniusa óta, vezeti igazgatóként a görcsönyi otthont. A rekordok könyvébe illő teljesítmény.
- Jogi egyetemet végeztem, de a véletlen közbeszólt. Megismertem Nagy Jánost, és ez a találkozás eldöntötte további sorsomat. Rigópusztán kezdtem, ahogy mondani szokták; a ,,frontvonalban". Görcsönybe kerülve először élelmezési vezető voltam. Ez is fontos volt a továbbiakra nézve, mert egy életre megtanultam, hogy az ellátás, az asztalra kerülő ételek milyensége és mennyisége nemcsak biológiai kérdés.
A szociális gondoskodásról az 1993. évi I. törvény rendelkezik hazánkban. Korábban kormány-, illetve miniszteri rendeletek szabályozták ezt a területet. A törvény mérföldkőnek számít, új minőséget jelent mind a gondolkodásban, mind pedig az ellátásban. Kovács Antalné, Mária igazgatóhelyettesi és egyben a módszertani osztály vezetője elmagyarázza a rendszer lényegét,
- Az alapellátás - az étkeztetés, a házi segítség nyújtás, a családsegítés minden önkormányzat számára kötelező feladat. Szakosított ellátást, mint amilyen például az idősek klubja, a nappali melegedő, az időskorúak gondozó háza, a szenvedély és pszichiátriai betegek gondozása -, már a település nagyságával összefüggő feladat. Egy húszezer lakosnál nagyobb településen kötelező jelleggel működtetni kell nappali ellátást nyújtó intézményeket. A teljes körű ellátásra létrehozott lakóotthonokat a megyék tartják fenn. A cél tehát az, hogy a rászorulók lehetőleg ott kapjanak segítséget, ahol élnek, ahol leélték addigi életüket.
- Ez a törvény, és ez a távlat. A jelen pedig az, hogy Baranya 312 településének hatvan százalékán nincs semmiféle ellátás - mondja dr. Keresztes Tamás. -Így aztán az ilyen intézményekre, mint amilyen a miénk is, egyre nagyobb nyomás nehezedik. A felvétel a rászorultság alapján, az igazgató döntése alapján történik. A rászorultság anyagi, illetve egészségügyi eredetű lehet. Minden kérelmezőt felkeresünk, megismerkedünk a körülményeivel.
- És ha az igazgató úron múlna, minden kérelmezőt fel is vennénk - teszi hozzá Mária. - Egy ágyban fekvő néni ágyán tyúkok kapirgáltak. Napokig a hatása alatt volt, pedig könnyen lehel, hogy a néni számára ez volt a természetes, a baromfik nyilván mindig is bejártak a lakásába.
Dr. Keresztes Tamás ötvenhét éves. Ezt letagadhatja. Ha túlságosan is összesűrűsödnek körülötte a dolgok, kiszalad a kertjébe. Mélységesen hisz a fák, a virágok, a természet terápiás erejében.
- Ez a park nem csupán látvány, nem csupán dísz. Hihetetlenül elhanyagolt állapotban volt, amikor ide kerültem. Bántott, de nemigen lehetett mit kezdeni vele. Végtelenül hálás vagyok Simon Dezső kertészmérnöknek, aki gyakran erre járt, és egyszer csak betoppant, s azt mondta: ezt az értéket meg kell menteni, ki kell használni. Nem üzletet keresett, önzetlenül segített.
A park valóban gyönyörű. Fenyők, óriás tölgyek, örökzöldek. A padokon kisebb-nagyobb csoportokban üldögélnek az otthon lakói. Néhányan horgásznak. A tavon vadkacsák úsznak, a fák koronáit madarak százai lakják, Ha az ember úgy érzi, mindenki elhagyta, egy vadkacsa, egy madár, egy virágba borult bokor is a társa lehet. Persze van, aki igazi társat talál az otthonban. A siketnéma Ilonka fiatalon került szociális otthonba. A faluban csúfolták, kővel dobálták, kiközösítették. Az otthon lett az otthona. Férjhez is ment. Aranka 103 éves korában halt meg, harminc évig élt az intézetben. Egy másik asszony húsz évig volt ágyban fekvő beteg. De érdekelték a hírek, fel kellett neki olvasni reggelenként az újságokat.
- Hogy mit üzennek a fiatalabb, az egészséges nemzedékeknek ezek a sorsok? Egyrészt azt, hogy aki nem hal meg korán, az megöregszik. Ezt nem lenne szabad senkinek sem elfelejteni. Másrészt azt, hogy az öregségre készülni kell, kellene. Anyagi, pénzügyi értelemben is. Lelkileg is meg kellene tanulni, megöregedni, öregnek lenni. Sokan nagyon tüskések. Azt is mondhatom: gonoszok. Az öregkori gonoszság épp olyan realitás, mint az öregek végtelen jósága, szeretete. És ha az ember a dolgok mélyére néz, akkor azt látja, hogy azokban halmozódnak fel az indulatok, akik nem tudnak azonosulni a helyzetükkel. Nem iskola végzettség dolga ez. Vannak elhagyott szülők. Ez szörnyű. De vannak olyanok is, akikkel egyszerűen nem tudtak együtt élni a fiatalok. Csak az élhet harmóniában a világgal, aki minden korban és minden helyzetben önmagával is képes elrendezni a dolgokat - mondja az igazgató.

Békés Sándor
Népszabadság 2002. július