Szepesi Freund Lajos

Sajnos csak ez az újságcikk maradt fenn az úriemberről, képeiről nincs tudomásunk. Kérjük, aki bármilyen további adalékkal tud szolgálni munkásságáról ossza meg velünk!

November folyamán az Andrássy-úti ,,Bibliotheca" galériájában Kállai Ernő egy sor, szürke színű ceruzarajzzal kiállítást szervezett. A rajzolót, Szepesi Freund Lajost Budapesten senki sem ismerte a festők közül; leszámítva Pécset, sehol nem mutatta meg műveit. Távol a várostól, egy baranyai faluban, Görcsönyben él, - több falunak molnára. Görcsöny délnyugatra fekszik Pécstől a kissé elnyúló ritmusú baranyai tájban. A falu közepén utak keresztezésében ott a malom lisztesen és zsongással telve. Gyönyörű tájkép ez; a malom, a mögötte tekergő patak és kacsái, az udvar, ahol lovaikat etetik a parasztok, és a kocsioldalhoz támaszkodva várakoznak, hogy felöntsék a szemet. Freund Lajos ezt a képet soha sem rajzolta meg. A falu szélén hatalmas park sötétlik, téglakerítése elfogy, kapui talán nem is voltak. A belépő bitangban jár folyondárszakállú fái közt, elkopott utakon. A középső tisztáson aztán ott a panoráma: egy bolond kastély téglaszín hasával, cháteau haute par les esprits! donjonokkal, tornyokkal és elhagyottan. Sehol egy lélek. A régi vaskos kastélyra, melynek padlója, dongaboltozata még árasztja korának levegőjét, hatalmas termeket húztak, nyilván lovagi ünnepségekre, csillagvizsgálót, műtermet, meg könyvtárszobát. A nyirkos, bedőlt termekből kijutva a toronytető levegőjébe - gólyák figyelik az embert a mellvéd tarajáról - messze ellát a szem. A templom fehér toronytűjét széles, kifakult háztetők követik sorjában, odébb elnyúlnak a görcsönyi szántóföldek, a keleti Mecsek messzi, kobaltkék púpjai, és délen a jugoszláv hegyek fűrésze.
E festői tájképből Freund Lajos bőségesen válogathat, mégis rendszerint a park fáit és kastélyát, a közeli dombokat rajzolja, másfelől pedig emlékeit örökíti meg, melyek politikai, erkölcsi meggyőződésének hirdetői. Ám ezek a meleg középszürkékkel készült rajzok nem utánozzák a természetet, még csak nem is hasonlítanak hozzá. Elnyúló útjain kocsi nem megy, csipkés vagy nagybajuszos fáin madár nem száll meg embert alig látunk, aki akad, az is hallgatag. Ha meg háborúról szólnak, koponya-hegyekről és összedőlt városokról, inkább melyről fakadó, halk sírás az, semmint lázadás. Tehetsége határait jól ismeri a rajzoló, megművelve minden ágyást úgy rendelkezik, mint lezárt kertjében az el nem fáradó kertész. Öreg falak közé zárt, rozmaringszagú kertecske ez, amilyen bizonyára sokfelé akad a földön, mégis azt érzi róla a gondos megfigyelő, hogy soha nem látott ilyen emberi méretre szabott, ennyire lelkünkhöz szóló otthont, semerre nem talált hasonlatosat. Valóban, a görcsönyi molnár embere a rendnek és tisztaságnak, a józan észnek és mértéktudásnak.
- E rajzok vizuális egyensúlya kétségkívül természetadta ösztönből fakad, magától árad gyengéden érzékeny lírikus alaphangulata, mely végigterjeng tájain, belefekszik völgyeibe, és visszaint a felhőkből. Annyi kísérlet közt, festészetünk üresen kongó bűvészmutatványai elől sietve távozik a néző; miként történik hát, hogy Freund Lajos képei előtt elidőzünk, és el nem felejtjük őket? Nyilvánvaló, meggyőznek őszinteségükkel. Igazat mondanak, a szabadon és szabadban élő ember egyszerűségét, mely egész életnek kissé elcsendesült számadása, mely úgy viseli a létezést, mint a dombtetők a fát, mely nem vár, nem fél semmit. Freund Lajos tájképei tulajdonképp önarcképek - az arány, a mezítelen egyszerűség, a tehetség határait nem feszegető egyensúly mintaképei. Ezért van aztán, hogy nem látjuk, nem figyeljük a rajzok mikéntjét, bár a rajzoló eszméihez, szellemi súlyának megfelelő kifejező eszközeit megtalálta.
Elkerül az ember egy magyar városba, meglátogatja barátját.
- Itt él a kitűnő író, ismered? - kérdjük. - Két házzal alább -felel - azonban. - Nemrég e széjjelszakadtságot magyar értéknek, egyéniségnek nevezték. A múlt század ,,őstehetség" divatja is idetartozik; ha értékek voltak, elfújhatta őket a szél? Freund Lajos nem őstehetség, nem is ama képzett festő, ki a szellem és stílustörténelem szálait fonja. Egy-egy rajza csupa vízszintesből áll, e horizontálisok arányértéke olyan, mint a nagyoké. Az ismeretlen, kitűnő művész, kinek alkotásai hasonlóak régi hangszerek régi kamarazenéjére, mely ritkán szólal meg, kevesen hallják, mégis él.

Megjelent Sorsunk, 1946. 3. sz. 173-174. 1.

Több más cikkel együtt kötetbe gyüjtve Martyn Ferenc: Töredékek című könyvében lelhető fel.
Köszönet Tüskés Tibor írónak, aki felhívta rá figyelmünket.