Oldalak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.

1974. május 9.oldal

A Görcsöny és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1,436.000 forint nyereséggel zárta az 1973. évet. A szövetkezet elsősorban kereskedelmi tevékenységet folytat, de igen fontos a mérlegjavító-szolgáltató tevékenysége is Dél-Dunántúl számára.
Az 1400 fős község lakóinak egy része helyben dolgozik, de igen nagy Pécs vonzása is. A fogyasztási szövetkezet működése szinte meghatározó szerepet játszik a falu életében, hisz valamennyi bolt és vendéglátó egység az övé. Az ÁFÉSZ vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lakosság elégedett legyen a szövetkezet munkájával.
A helyi élelmiszer ellátást két modern, szépen berendezett, bő áruválasztékkal rendelkező üzlet biztosítja. S hogy a választék, valóban megfelelő, ezt igazolja a vásárlási kedv növekedése. Míg 1970-ben kilencmillió 110 ezer forintot költött élelmiszerre, addig 1973-ban 11 millió 114 ezer forintért vásároltak napi cikkeket. Ruházatra közel 500 ezer forinttal többet költöttek, mint 1970-ben. A szövetkezet üzleteiben a tartós fogyasztási cikkek forgalma is megnőtt. Az utóbbi négy évben 405 olajkályhát, 240 tűzhelyet, 229 hűtőszekrényt,154 gáztűzhelyet és 154 mosógépet adtak el.
Az ÁFÉSZ vendéglátó tevékenysége elsősorban azért figyelemreméltó, mert komoly gondot fordít a közétkeztetésre.

Az ételforgalma 1970-ben 416 ezer forint volt, a múlt évben pedig már 532 ezer forint értékű ételt adtak el, s ennek nagy része a közétkeztetésből ered.

Mint a megyében szinte mindenütt, itt is gond - a zöldségellátás. Mivel a község nem önálló, ezért az ÁFÉSZ a BARANYAMÉK-kel kötött szerződést, amelynek értelmében a lakosság zöldségigényét a MÉK teljesíti. Ugyancsak a zöldséggondokon kíván segíteni a helyi termelőszövetkezet. 1974-ben már 50 holdon termesztenek zöldséget. Jól működik az ÁFÉSZ gyümölcstermő szakcsoportja is. Évente jelentős mennyiségű cseresznyét, meggyet vásárolt fel az ÁFÉSZ a tagoktól, amit a

BARANYAMÉK-en keresztül értékesítettek. A zöldségellátás tovább javítása érdekében az ÁFÉSZ zöldség termelő szakcsoportot is létrehozott, s ennek munkáját növényvédő-szerrel, vetőmagok, és munkaeszközök beszerzésével segíti. A szövetkezet építő és tüzelőanyag telepe igen fontos szerepet tölt be nemcsak a falu, de a környező községek életében is. 1973-ban hatmillió 602 ezer forint forgalmat bonyolított le. Elsősorban az építőanyag iránt nagy az érdeklődés. Téglából, cementből és faanyagból közel 5,900.000 forint értékűt adtak el.
A lakosság növekvő jövedelme szükségessé tette egy helyi takarékszövetkezet létrehozását is. A kezdetben 20 négyzetméter alapterületen, igen rossz körülmények között működő takarékszövetkezet saját erejéből új székházat épített, ezen kívül Pellérden kirendeltséget hozott létre és jelenleg a baksai kirendeltséget építi. A takarékszövetkezetben már 12 millió forintos betétállományt és 5,4 millió forintos kölcsönállományt kezelnek. Az eddigi működésük során közel 30 millió forintot kölcsönöztek a község lakóinak
Az adatok azt igazolják, hogy a görcsönyi ÁFÉSZ szívügyének tekinti a lakosság ellátását, keresi a továbbfejlődés lehetőségét. Mivel az ÁFÉSZ négy év óta megye legjobb szövetkezetei közé tartozik, ez a rang kötelezi is a szövetkezet dolgozóit a jó munkára.