Mondani akarok
valamit...
...vagy inkább írni
valami nagy-szépet leírni
de hát ez nem vers
legyen hát próza...
Kelemen György köszöntője
Nyelvében él a nemzet - mondta egyszer egy kellően nagy előd. Persze
nem az ízekre gondolt. Az egyszerű dolgokban a nagyszerűt szeretjük.
A nagyszerűt, az ő természetes egyszerűségében. Mert hát mennyire egyszerű
az íze valaminek. És épp olyan. A levesnek, a húsnak, a sónak. A szónak.
A mesebeli király is megtanulta, mennyit jelent az, amire legtöbbször
nem is figyel oda. Mennyire is hiányzik, ami csak akkor hiányzik, ha
nincs ott. Mert amíg ott van, természetes, hogy ott van.
Valami nagy nagy tüzet kéne rakni - mondta egy másik, s nem kisebb előd.
Hadd főjön rajta valami ... mondom én.
Valami izgalmas, valami jó.
Milyen érdekes, szokatlan lengi körül a Diána Kávézót. Még mi, akik
valahányadik otthonunknak tartjuk, mi sem igazán értjük az egészet.
Mármint ami itt lebeg. Valahányszor betérünk, mindig, úgy lehet, örökké
érezzük az illatát, ami ott lebeg a függönyön belül, a pult fölött,
a képek alatt, előtolul a füst mögül.
Gondoljunk hát kicsit az ízekre is. Köszönjük.
A' la Pohnert
A görcsönyi Bamba Club egyszeri lapja. Megjelent tíz példányban,
azért,
hogy a tízéves Diána Kávézót
a Bamba Club tagjai
méltóképpen köszöntsék..
Névszerint:
Besenyei Géza, Fehér Dezső,
Kelemen György, Kutas György,
Molnár János, Horváth Tibor,
Pusch János és Sz.Koncz István.
Kivonta magát: Pohnert János. |
|
Kedves Clubtagok!
Ezúton szeretnék gratulálni valamennyiőtöknek törzshelyetek
10. születésnapja alkalmából. Szívből kívánom, hogy még sok tízesztendőt
töltsetek el ezen a helyen, amely joggal megérdemelné, hogy az ország
legnépszerűbb italmárkájának referenciahelye legyen.
Sajnálom, hogy ezúttal nem lehetek körötökben, s nem emelhetem poharam,
amelyből most már van elegendő keresztes is.
Még egyszer köszönöm azt a kedvességet, amivel borklubunkat körülvettétek,
s lehetővé tettétek, hogy mindannyiuk számára szerezzek egy olyan szombat
délutánt, amely sokáig emlékezetes marad.
Emelem virtuális poharam a Diána Kávézó és törzsvendégei
egészségére.
Barátsággal:
Kerényi Péter |
A'
la Pohnert
... vagyis Pohnert-módra most szerény mosoly keretében elhárítósnak kellene
lenni, legyinteni kicsit, vagy éppen megállapítani:
- Neeeeem semmmmi!
De hát ez tényleg nem semmi, ez a tíz év, de nem is a semmi miatt vagyunk
itt, hanem valami miatt, aki persze önmagában nem létezik, aki csak Jancsival
van, Zsuzsival van, meg a gyermekekkel van. Pontosabban őáltaluk van,
és persze általunk, még ha a soroltak néha úgy érzik is, hogy nélkülünk
egyszerűbb lenne. Bonyolult ez, tudom, sokan próbálták megfogalmazni,
hogy mit éreznek itten. Akadt, aki megélt kedvességről firkálgatott, más
egy recepttel még hozzá akart tenni az egészhez, jópáran pedig azt írták,
hogy már a jelenlét perceiben visszavágynak.
Dosztojevszkíj egyszer azt találta mondani, hogy hősnek lenni egy percre,
egy órára könnyebb, mint csöndes heroizmusban hordozni a hétköznapot.
Tehát nem az az az igazi teljesítmény, amikor a nevezets vendéget kell
kiszolgálni, amikor a jeles napok közönsége ül a foglalt asztaloknál.
A nagy erőfeszítés ahhoz kell, hogy fölmássz a nappaliból azon a pár lépcsőn,
amikor pedig majd leszakad a lábad, és sajog a talpad is. A hősiesség
abban mutatkozik meg, ha éjjel fél tizenegykor még mindig ott ül valaki,
félrészeg mosolya mögül feléd szivárog a cigarettafüst, és az ugye, Jancsikám,
van még egy zóna zúzógyomrod mondatra sem küldöd el a francba. Ahhoz kell
a heroikus erőfeszítés, hogy amikor a fagyos téli hajnalt már végigcsúszkáltad
az áruval, megfőztél, kinyitottál, és alig látsz a náthától és a legutóbbi
ünnep fáradtságától, és épp elromlik és leolvad a hűtőd, és a kutya nem
nyitja rád már fél órája az ajtót, na hogy akkor ne add fel.
Tehát ehhez kívánok még néhány évtizedig erőt.
SKY |
